Olcsó külföldi étkezési tojások jelentek meg a Penny magyarországi bolthálózatában, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége szerint az üzletlánc lépése alkalmas lehet arra, hogy kaotikus állapotokat teremtsen a hazai tojásárakban. A Penny szerint a választék túlnyomó többségét magyar tojások teszik ki, ugyanakkor az ársapkás termékek esetében még fontosabb szempont a vásárlók igényeinek teljeskörű kiszolgálása, a pénztárcabarát árak biztosítása, akár import áruval is.
A holland kormány bejelentette, hogy a gyakorlatban is hatékonynak bizonyultak a tojótyúkok számára kifejlesztett madárinfluenza elleni vakcinák, ami fontos előrelépés a vírus elleni küzdelemben, miközben globálisan növekszik az aggodalom a betegség emberekre történő átterjedése miatt.
Ritkaságuk, történelmi jelentőségük, és persze az értékes anyagok felhasználása miatt kelhetnek el akár rekordmagas áron az aukciókon a Fabergé-tojások. Az utolsó tojás, amely árverésre került, a Rothschild család számára készült, és 2007-ben 8,9 millió fontért (18,5 millió dollárért) értékesítették a Christie's New York-i árverésén. Azonban 2014-ben előkerült egy újabb elveszett darab: a harmadik császári tojás megvásárlója akaratlanul 14 000 dollárt fizetett a 18 karátos tömör aranyból készült műtárgyért egy középnyugati antikváriumban. Ez a tojás az eredetivé nyilvánítása után egyes beszámolók szerint később 33 millió dollárért kelt el.
Az árfigyelő rendszer legolcsóbb élelmiszereit ellenőrizte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), egy párizsi kivételével mindegyik megfelelt az előírásoknak - mondta Nobilis Márton, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára.
Bőséges lesz a tojáskínálat a boltokban húsvétkor, de az árakban nagy különbségek lehetnek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Baromfi Termék Tanács és a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség) körképe szerint.
Az orosz kormány eltörölte 140 ezer tonnáig a fagyasztott csirkehús behozatali vámját a kínálat növelése és az árak letörése céljából. A döntés 2024 december végéig érvényes.
Hiába vezették ki az árstopot augusztus 1-én, a tojás ára csökkent. Ennek okairól kérdeztük Pákozd Gergelyt, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének alelnökét a Portfolio Checklist keddi adásában.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében a zuhanó forintról lesz szó, az árfolyam már vagy két hete esik és biztos nem tett jót neki az amerikai vízumkorlátozásról szóló hír. Vendégünk Kaszab Balázs, a Portfolio részvényelemzője. A második blokkban tojáspiac lesz a téma, ugyanis a tyúktojás olcsóbb most, mint az árstop idején. Ennek okairól kérdezzük Pákozd Gergelyt, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének alelnökét.
Augusztus 1-jével megszűnik az árstop. Az rtl.hu által megkérdezett boltosok szerint azonban van egy-két termék, amely nem drágulni fog, hanem olcsóbb lesz a kötelező ársapka kivezetésével.
Augusztus 1-től komoly változások jönnek a kiskereskedelemben, az árstop megszűnik, de ez a termékkör speciális szabályozás alá esik majd, kiegészítve a kötelező akcióba bevont élelmiszereket. Hogy ez miként néz ki a gyakorlatban, arról Neubauer Katalint, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkárát kérdeztük a Portfolio Checklist című műsorában.
A Gazdasági Versenyhivatal ma élesítette azt a rendszert, amely hat kereskedelmi lánc 1200 boltjában több min 60 termék árait követi nyomon.
Nem lesz gond a tojásellátással annak ellenére sem, hogy a kormány szigorít a jelenleg még árstopos termékek készletezésével kapcsolatos szabályokon - mondta a Portfoliónak Pákozd Gergely, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (MTTSz) alelnöke, aki azt is elárulta, hogy jelenleg milyen termelői árakon forognak a tojások.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai mintegy 20 ezer koszos, penészes, jelöletlen tojást találtak egy magyar rendszámú teherautó rakterében, a 47-es főúton - közölte a hatóság az MTI-vel kedden.
Óvatosabbak a vevők, nem hozták annyira előre a húsvéti bevásárlásokat, mint korábban, így szombattól különösen forgalmas napok várhatók az üzletekben - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek.
Több cukrot, lisztet, olajat, tejet, csirkemellet és tojást lehet vásárolni a Spar üzleteiben március 30. és április 8. között.
Nem lesz hiány tojásból a következő napokban sem, de a húsvéti szükségletet még nem fedezi teljes mértékben a belföldi termelés - mondta az MTI megkeresésére a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (MTTSz) alelnöke. A tojástermelők figyelmeztetnek: a vásárlás évről évre későbbre tolódik, egyre inkább az ünnep előtti utolsó napokra marad a vevői roham.
A holland felügyelet szerint veszélyt jelentenek a közlekedésbiztonságra.
Elég komoly mennyiségről van szó, nagy átrendeződések zajlanak a háttérben.
Joe Biden visszalépését követően.
Miután többségi tulajdont szerez benne.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.