telekom

Microsoft hegemónia egy újabb piacon?

Újabb piacra kíván betörni a szoftverpiac óriása, a Microsoft. A társaság közlése szerint a következő Windows verzió start menőjéből közvetlenül lehet majd elérni a társaság online áruházát - írja a Forbes.

Mekkora növekedéssel számol a FreeSoft? - Komoly tervek

A Freesoft ma közzétett kibocsátási tájékoztatója bőven tartogat érdekességeket a befektetők számára. A társaság többek között megjelentette stratégiai céljait, ezek megvalósítási eszközeit, valamint pénzügyi terveit az elkövetkező 3 évre vonatkozóan. Az idei árbevételi és EBITDA tervek magasabbak, mint a korábban kommunikáltak, aminek az oka vélhetőleg az, hogy a ma közzétett számok már tartalmazzák az akvizíciók hatásait is.

Kié a FreeSoft?

A Freesoft ma közzétett kibocsátási tájékoztatójában szerepel a vállalat tulajdonosi szerkezete is, amit érdemes gyorsan áttekinteni.

A Synergon részt vett az EMMA informatikai hátterének kialakításában

A Synergon Informatika Rt. a Foglakoztatási Hivatallal kötött szerződései alapján részt vett az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázis (EMMA) informatikai infrastruktúrájának kivitelezésében. A nyilvántartó rendszer használatához a Synergon építette ki az új, VIII. kerületi irodaházban a szükséges géptermet, implementálta a megnövekedett felhasználói igényeknek is megfelelő WAN-t (Wide Area Network), melyen keresztül jogosultság szerinti hozzáféréssel érhetők el a munkavállalók titkosított adatai. A projektek értéke több mint 400 millió forint volt. Magyarország az EMMA bevezetése révén képes biztosítani az unió által előírt munkaügyi adatszolgáltatási kötelezettségeit. A sokrétű feladatból álló projektet meglehetősen szűk határidővel, az EU-csatlakozás napjáig le kellett bonyolítani.

Mobil kereskedelem: elég a szóból?

A mobil kereskedelem sok tekintetben különbözik a klasszikus értelembe vett e-business üzletektől. A mobília ma még elsősorban közvetítő szerepet játszik a bankok és szolgáltatók közötti forgalomban, és viszonylag kevés a SIM kártyával fizethető áruféleség.

KPMG: a Basel II javítja a bankok kockázatkezelését

A KPMG jelentős előrelépésnek tartja az új bázeli tőkemegfelelési direktíva (Basel II) véglegesítését, amely jelentősen javítja majd a bankok kockázatkezelési gyakorlatát. John Varsanyi, a KPMG auditpartnere ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a bankok több mint fele még csak a helyzetértékelésnél tart a felkészülésben, ezért igen sok a tennivalójuk, hogy megfeleljenek a direktíváknak. A sikeres bevezetéshez szerinte alapvető fontosságú az is, hogy az egyes országokban a jogalkotóknak egységesen értelmezzék az új keretrendszert.

Itt a FreeSoft IPO tájékoztatója -jegyzés már jövő szerdától!

A FreeSoft bejelentette, hogy nyilvános forgalomba hozatal útján értékesíti a FreeSoft Rt. törzsrészvényeit, s 50,000 darab, egyenként 1,000,-Ft-os névértékű névre szóló, dematerializált törzsrészvény kerül felajánlásra. A részvények kibocsátási ideje 2004. július 21., jegyzési ideje 2004. július 21-től július 27-ig.

Csökken az Internet Explorer piaci részesedése

A közelmúlt nagy nyilvánosságot kapott sebezhetőségei okozhatták, hogy a Microsoft böngésző szoftverének piaci részesedése visszaesett, legalábbis ezt mutatják a WebSideStory vizsgálatának adatai - írja az szt.hu.

FreeSoft: a PSZÁF minősítés nem befolyásolja a jegyzést

A PSZÁF "szokásostól eltérő feltételűnek" minősítette múlt héten a tőzsdére készülő Freesoft részvényeit, ez azonban Móricz Gábor, a Freesoft pénzügyi tanácsadója szerint nem befolyásolja a jegyzést.

Ősszel Cesky Telekom privatizáció - vevő lehet a Deutsche Telekom?

A cseh miniszterelnök, Vladimir Spidle távozása csúszást okozott a Cesky Telekom privatizációjában. Hírügynökségi források szerint amennyiben augusztus végéig megalakul az új kormány, úgy szeptemberben folytatódhat a magánosítás.

Tőzsdére lépett az első gazdasági portál Közép-Kelet-Európában

Több mint fél millió euró forrást biztosító tranzakcióval tőzsdére lépett az első közép-kelet-európai gazdasági hírportál, a bulgár investor.bg. A részvényeket speciális aukciós formában 10 napon keresztül értékesítik. Az első két napon enyhén a 3.3 levás minimum ár feletti árszint alakult ki - nyilatkozta Andonov Alexi, az investor.bg egyik főtulajdonosa a Napi Gazdaságnak.

PSZÁF: kockázatos a FreeSoft

Mint ismertes, a PSZÁF jóváhagyta a Freesoft nyilvános kibocsátási tájékoztatóját tegnap, a felügyelet azonban a szokásostól eltérő feltételűnek minősítette a részvényeket, amit majd a tájékoztatóban is fel kell tűntetni.

Freesoft IPO: július 21 és 27 között!

Móricz Gábor, a Freesoft 2.5%-os tulajdonosának, a Kaptár Rt-nek a vezetője a portfolio.hu-nak elmondta, hogy a PSZÁF jóváhagyta a Freesoft nyilvános kibocsátási tájékoztatóját.

Mibe kerül egy virtuális mobilcég?

A nyár egyik legforróbb tőzsdei eseménye lehet az európai részvénypiacokon a Virgin Mobile IPO-ja. Az 5. számú brit mobilcég július 20 körül mehet a tőzsdére. Az ár már megvan. Milyen értékelési szintek mellett forog egy mobilcég, főleg ha virtuális?

Freesoft: küszöbön az első akvizíciók

Előrehaladott tárgyalásokat folytat a tőzsdére készülő Freesoft két szoftvercég vezetőivel is a társaságok megvásárlását illetően - írja a Napi Vaspál Vilmosra, a Freesoft elnök-vezérigazgatójára hivatkozva.

Több tízezer ügyfélnél jár a Tele2

Több tízezres ügyfélszámnál jár a Tele2 Magyarországon. A hazánkban április közepén startolt cég szerint rövid távon nem kell a tarifák csökkenésére számítani, a társaság további szabályozási változásokat sürget.

Drága lesz-e a Freesoft részvény? Megéri-e jegyezni a papírokból?

Május végén adta be tőzsdei bevezetési kérelmét a Freesoft a PSZÁF-nek, melyre a felügyelet akár már a napokban is rábólinthat. Alábbi írásunk célja, hogy a technológiai IPO előtt kissé részletesebben megismerhessék a befektetők a szoftverfejlesztő társaságot, s bemutassuk a szektorban tapasztalható árazási szinteket, azaz segítsünk annak megítélésében, hogy drága, vagy olcsó lesz-e a Freesoft részvény.

Csúszik a Freesoft IPO

A PSZÁF mindezidáig nem hagyta jóvá a Freesoft nyilvános részvény kibocsátási tájékoztatóját, a szoftverfejlesztőt a felügyelet újabb hiánypótlásra szólította fel, melyet az maradéktalanul teljesített is.

Tovább csökkent a vezetékes vonalak száma

Tovább csökkent a bekapcsolt fővonalak száma a vezetékes piacon. A csökkenés több, mint 3,000 fővonalra rúg. 100 lakosra 35.52 fővonal jut, május végén, ami 0.03 - os csökkenést jelent- derül ki az NHH adataiból.

Jelentős leépítések a Maktelnél - Hatás a Matáv eredményességére

Jelentős szerkezeti átalakítást, számottevő mértékékű elbocsátásokat tervez a Matáv macedón leányvállalata, a Maktel. A társaság készül a 2005-ös piaci liberalizációra, addigra technológia orientált társaságból marketing orientálttá kíván válni. Az elbocsátás legalább 500 főt fog érinteni, mely a dolgozók, illetve a szakszervezet teljes egyetértésével történik. Az egyetértés indoka az a mind a magyar mind a macedón viszonyok között kedvezőnek számító végkielégítés, amelyet a Maktel fizet a távozást vállaló munkavállalóknak. Az összeg nagyságát egyrészről befolyásolja az eddigi gyakorlat, ami egy bizonyos szintre emelte a dolgozók elvárásait, másrészt pedig a macedón munkaerőpiac helyzete, ahol kb. 40%-os a munkanélküliség. Az elbocsátások egyszeri költségeiről nincsenek információk, megtérülésük 3 év alatt esedékes. A nagyságrend milliárdos lehet, amit 5-600 fő végkielégítésére fordítanak.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.