Újabb három évre Pleschinger Gyulát, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagját választotta elnökévé pénteki küldöttgyűlésén a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT). Az idén 129 éves, több mint 3 ezer tagot számláló egyesület főtitkári posztját továbbra is Hegedüs Éva, a GRÁNIT Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója töltheti be - közölte az MKT.
Hegedüs Éva, Jelasity Radován, Martzy Antal, Simák Pál, Vörös Réka, Wolf László vesz részt az idei Közgazdász-vándorgyűlés bankvezéri kerekasztal-beszélgetésén, amelyet Virág Barnabás, az MNB alelnöke vezet majd.
A pandémia után jelentősen szigorodott a szállodák kötbérezési gyakorlata, ezért annak, aki szállást is szeretne foglalni az idei, Szegeden sorra kerülő 60. Közgazdász-vándorgyűlésre, érdemes igyekeznie a regisztrációval - hívja fel a figyelmet a szervező Magyar Kögazdasági Társaság. Bár a konferencián való részvételre egészen a rendezvény kezdetéig lehet regisztrálni, a szállások elérhetőségét már csak néhány napig tudják garantálni a regisztrációs rendszerben.
A Magyar Közgazdasági Társaság 2021. szeptember 23-24-én az online térben rendezi meg a hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciáját, az 59. Közgazdász-vándorgyűlést. A rendezvény keretében összesen 136 előadó osztja meg gondolatait az érdeklődőkkel a gazdaság aktualitásairól – hívja fel a figyelmet az MKT közleménye.
Hét plenáris előadás, négy élőben közvetített kerekasztal-beszélgetés, 22 előre rögzített, tematikus szekció és összesen 136 előadó – számokban így néz majd ki az 59. Közgazdász-vándorgyűlés, amely a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Matolcsy György; a Világbank volt vezető közgazdásza, Kaushik Basu és Ürge-Vorsatz Diána egyetemi tanár, klímakutató előadásával két hét múlva, szeptember 23-án veszi kezdetét.
Új lehetőségeket nyit meg a szakpolitikai döntéshozók előtt a magyar gépipari foglalkoztatást előrejelző modell, amelyet a Magyar Gépipari és Energetikai Országos Szövetség (MAGEOSZ) és a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) közös rendezvényén mutattak be. Az eseményen beszámoltak a szervezet legfrissebb ágazati kutatási eredményeiről is, amelyek szerint az ágazat munkaerőigénye átalakulóban van és egyre nagyobb hangsúly kerül a tudástőke és a hatékonyság növelésére.
A járványhelyzetre tekintettel online módon tartotta meg éves küldöttgyűlését az idén 127 éves Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) május 21-én, pénteken. Az eseményen döntést hoztak arról, hogy a közgazdász vándorgyűlés szeptember 23-24-én online formában lesz.
Az épületek zéró karbonkibocsátása került fókuszba a Magyar Közgazdasági Társaság legutóbbi előadásán. A technológia már adott lenne ahhoz, hogy szinte kibocsátás nélkül működjenek az új épületek, már "csak" egy ösztönzőrendszer, egy jól kidolgozott támogatói környezet kell, hogy a fejlesztők ténylegesen fenntartható épületekkel borítsák be a várost.
Többek között a munkaerőpiac, a népesedéspolitika, a digitalizáció és az egészségügy területére kiterjedő javaslatokat nyújtott be a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) a kormánynak, melyekkel a koronavírus-járvány utáni időszak gazdaságpolitikáját kívánja segíteni. A főbb intézkedések költségvetési hatása a következő három évben mintegy 700 milliárd forint költségvetési forrást igényelne.
Tőzsdei kibocsátók számára az ESG térnyerése lehetőség és veszély is. Lehetőség a pozitív megkülönböztetésre, ezáltal több befektető, jobb értékeltség érhető el. De ha alapvető elvárássá válik, akkor, aki nem kezdi el időben, az több befektetőnél teljesen kimaradhat a befektethető univerzumból, ami az értékeltséget is lefelé módosíthatja, mondta el a Portfolio-nak Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója, akit a Magyar Közgazdasági Társaság Fenntarthatósági Szakosztálya tegnap újra elnökének választotta.
Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Közgazdasági Társaság által szervezett Közgazdász-vándorgyűlésen mondott beszédet, amelyben értékelte a gazdasági helyzetet, és szót ejtett a teendőkről is. A miniszter szerint 2021 második negyedéve lehet a döntő, ekkora ugyanis eldől, hogy sikerül-e vakcinát forgalomba hozni. Ha igen, akkor az alapvetően rajzolná át a helyzetet. A miniszter szerint gyors kilábalásra nem számíthatunk, elnyújtott lábadozás következik. A miniszter szerint 2-3 év alatt érhetjük el a 2019-es kibocsátási szintet. Kulcsfontosságú a versenyképességünk javítása - a helyi iparűzési adó például "nem maradhat ebben a formában".
Nagyságrendekkel alacsonyabb kockázattal működik most a bankrendszer, mint a 2008-as válság idején, de a koronavírus váratlan meglepetéseket okozhat még a hitelpiacon és a banki jövedelmezőségben is. A lakáshitelek és a babaváró hitelek gyorsan magukhoz tértek, a vállalati hitelezésben viszont szükség volna a garanciaprogramok átszabására, megerősítésére – értettek egyet a résztvevők a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) ma kezdődő Közgazdász-vándorgyűlésének bankvezéri panelbeszélgetésében.
A negyvenes és a hetvenes évekkel vont párhuzamot Matolcsy György csütörtök délelőtt a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) online vándorgyűlésén tartott előadásában. Szerinte a jelenlegi évtized a kormányok és a jegybankok stratégiai szövetségét hozhatja, és az adat lehet az új nyersanyag.
A pandémia gazdasági hatásaira fókuszál az 58. Közgazdász-vándorgyűlés 15 tematikus szekciójának többsége. A hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciáját három hét múlva, 2020. szeptember 24–25-én online formában rendezi meg a Magyar Közgazdasági Társaság. Az összesen mintegy száz előadót felvonultató tanácskozás előadásait, panelbeszélgetéseit ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők a http://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu honlapon.
Újabb három évre Pleschinger Gyulát, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagját választotta elnökévé május 15-én, pénteken a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT). Az idén 126 éves, mintegy 3200 tagot számláló szakmai-tudományos egyesület főtitkári feladatait – immár a harmadik elnökségi ciklusban – továbbra is Hegedüs Éva, a GRÁNIT Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója látja el.
Több mint hetven konkrét intézkedésre tett eddig javaslatot a Magyar Közgazdasági Társaság a gazdaság újraindításáért felelős kormányzati akciócsoportnak a koronavírus okozta gazdasági károk kiküszöbölésére. A társaság elnöke ugyanis tagja az akciócsoportnak. A Portfolio úgy tudja, hogy a javaslatok között szerepel a bérköltségek részbeni megtérítése, munkahelymegőrző támogatási pályázatok kidolgozása, az álláskeresési ellátás kiterjesztése, jelzésértékű béremelés az orvosok, ápolók, mentősök, postások, gyógyszerészek, bolti eladók részére, valamint állami építőipari vállalatok létrehozása.
Fontos szinten az AI vezérhajója.
Moszkva és Washington a szankciók ellenére párbeszédet folytatott
A magyar villamosenergia-hálózat üzemeltetője szerint vannak tartalékaik.
Vízummentességet vezetett be 35 európai ország állampolgárai számára.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.
Az egyetemi professzor, volt jegybankár a Checklist vendége volt.
Nőtt-e a volt elnök újraválasztási esélye az ellene elkövetett merénylettel?