A MÁV-Volán-csoportnak nagymértékű, 100 millió forintos nagyságrendű anyagi kárt okoz évente a járművek rongálása, illetőleg a járműveket érintő lopások, legyen szó, akár belső alkatrészek vagy kábelek eltulajdonításáról.
A jemeni húszi lázadók két drónt, valamint egy föld levegő rakétát indítottak a szerdán a Vörös-tenger térségében. A fegyvereket az amerikai erők megsemmisítették.
A Budapest felé vető oldalon történt baleset, amiatt az autósok korlátozásokra számíthatnak.
A nádaratási szezon február 15-ig tart, amelynek során a balatoni nádas töredékét fogják csak learatni az idén is; indokolt lenne a balatoni nádgazdálkodási terv felülvizsgálata - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az MTI megkeresésére.
Komolyan megsérült egy gázvezeték Finnország és Észtország közt, a finn kormány szabotázst gyanít.
Szállodák és lakóépületek kerültek víz alá heves esőzések miatt Bulgária fekete-tengeri partvidékének déli részén, a helyi hatóságok halálos áldozatokról is beszámoltak.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető nyilvánosan keményen megrótta országa miniszterelnökét Kim Tok Hunt és más magas rangú tisztségviselőket az ország nyugati partvidékén fekvő mezőgazdasági területeket sújtó áradásokra adott "felelőtlen" válaszuk miatt - jelentette az észak-koreai állami média kedden.
A Generali Biztosítóhoz a múltheti, főként a hétvégi viharok nyomán már több ezer kárbejelentés érkezett, a károk értéke eléri a 2 milliárd forintot is. Az elmúlt napok heves esőzései miatt az áradások következtében további károk várhatók. Míg 2022 nyarán az aszály okozott komoly problémákat országszerte, idén a kiszámíthatatlan időjárás, a heves szélviharok és esőzések jellemzik 2023 nyarának második felét.
Gondokat okoz Horvátországban a Dráva, Száva és Mura folyók rekordmagas vízállása az ország északi részén, illetve a főváros, Zágráb környékén.
Közel 2 ezer kárbejelentés érkezett augusztus első napjaiban az Alfa Vienna Insurance Group Biztosítóhoz. A július utolsó 3 hetét végig kísérő viharok, kisebb-nagyobb jégverések 7 ezer db kárbejelentést eredményeztek. A várható összes kár elérheti a 730 millió forintot - derül ki az Alfa közleményéből.
Szombat hajnalban a leghevesebb zivatarok Budapest környékén tomboltak, amiből így kijutott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnek is. A repülőtéri szélmérő közel 130 km/h-s széllökést is regisztrált, ami mint kiderült, országos napi szélrekordnak is számít - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat friss Facebook-bejegyzésében.
Vihar miatti figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) Facebook-oldalán.
A vasúti közlekedésben szombaton reggel és délelőtt még késésekre, kimaradó járatokra, illetve egyes vonalakon pótlóbuszos közlekedésre is számítani kell az országon átvonuló viharok okozta károk miatt - közölte a MÁV szombaton hajnalban.
4,3-as erősségű földrengés történt ma délután Romániában, helyi idő szerint 13:13-kor a Buzău megyei Vrancea szeizmikus övezetében - közölte az Országos Földfizikai Intézet (INFP).
Orosz rakétatámadás érte az éjszaka folyamán a fekete-tengeri Odessza kikötőjét, aminek következtében tűz ütött ki egy üzletközpont közelében - közölték ukrán tisztviselők a Reuters szerint.
Több száz ház megrongálódott a kedd esti, 5,2-es erősségű romániai földrengésben Arad megyében, több községben középületeken is mély repedések jelentek meg.
A magyar háztartásoknál.
JD Vance korábban éles kritikákkal illette a volt elnököt.
Ezt az uniós bizottság vezető szóvivője jelentette be.
Nőtt-e a volt elnök újraválasztási esélye az ellene elkövetett merénylettel?
Az agráriumban is a megfelelő információkon, a transzparencián múlik az, hogy el tudjuk-e kerülni a finanszírozás problémáit.
Ki nem kényszerített hibát vétett Putyin?