katalónia

Egyre kevesebb katalán akarja az elszakadást a spanyoloktól

Egyre többen szavaznának a függetlenség ellen Katalóniában; a katalán kormány megbízásából készült, pénteken nyilvánosságra hozott legfrissebb hivatalos közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 49,4 százaléka nem támogatja az elszakadást Spanyolországtól. Márciusban még 48,5 százalék, tavaly decemberben pedig 45,1 százalék ellenezte a katalán autonóm közösség önállósodási törekvését.

Óriási beruházásokkal akadályozná meg az ország szétesését a spanyol kormány

A spanyol kormány 4,2 milliárd eurót költ a katalán infrastruktúra fejlesztésére 2020-ig - jelentette be a spanyol miniszterelnök A jövőhöz kapcsolódva elnevezésű konferencián Barcelonában kedden, és kérte a katalán társadalom támogatását, hogy a józan ész érvényesüljön a nacionalista függetlenségi törekvésekkel szemben.

Katalán választások: a függetlenségi pártok nyerhetnek

A Junts pel Sí (Együtt az igenért) függetlenségi párttömörülés nyerheti a vasárnapi katalán parlamenti választásokat az urnazárást követő első exit poll adatok szerint, amelyet a TV3 katalán televízió tett közzé.

A függetlenségről szavaz vasárnap Katalónia

Vasárnap Katalóniában regionális parlamenti választásokat tartanak, ahol most először a legnagyobb függetlenséget követelő pártok egy közös listát indítottak. Ígéretet tettek rá, amennyiben sikerül többséget szerezniük a barcelonai parlamentben, másfél éven belül egy Spanyolországtól független államot csinálnak az egyelőre csak autonóm közösségként működő Katalóniából - írja a Financial Times.

Fontos szavazás lesz a spanyoloknál

Artur Más katalán elnök hétfőn aláírta azt a rendeletet, amelynek értelmében szeptember 27-én előrehozott választásokat rendeznek a kelet-spanyolországi autonóm közösségben.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjelent a friss banki rangsor: a te bankod hányadik a listán?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.