A Fox bejelentette, hogy az év végéig elindítja saját előfizetéses streaming szolgáltatását. A hír- és sporttelevíziós tartalmairól ismert médiaóriás stratégiájában ez komoly fordulat, ugyanis eddig nem volt jelentős kitettsége a streaming szolgáltatások piacán - jelentette a Cnbc.
Lapértesülések szerint a személyi igazolvány kiállításáért fizetni kell majd, ezt cáfolta most a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Az összes felzárkóztatási forrást meg fogja kapni előbb-utóbb Magyarország, erről "semmi kétség ne legyen", különben vétózni fogom a 2028-tól kezdődő uniós költségvetést - hangsúlyozta ma reggeli közrádiós interjújában Orbán Viktor kormányfő, éppen az esti Fitch Ratings döntés előtt néhány órával. Szóba került a beszélgetésben a német ipar nehéz helyzete, a gyárbezárások, és jelezte, hogy éppen olyan megállapodásokat kötött a kormány, amelyek biztosítani tudják, hogy itthon ez ne történhessen meg. A Brüsszellel vívott összecsapások, a minapi vatikáni látogatás, és a tűzszünet-béke kérdése is szóba került többek között, ezek főbb üzeneteit az alábbi hírfolyamban tudósítottuk.
A háború során először leszedtek az oroszok egy ukrán különleges erők által használt Grey Widow drónt – számol be az orosz média.
Az internetes keresések jól tudják tükrözni, hogy egyes témákkal kapcsolatban mekkora az emberek általános érdeklődése. Egy-egy váratlan esemény, felröppenő hír nagy kiugrásokat eredményezhet a témával kapcsolatos kifejezések kereséseiben. A Google Trends felülete lehetőséget nyújt a világban zajló dolgok felfedezésére, valamint ha kész hipotéziseink vannak egy témával kapcsolatban, valós adatokkal tudjuk őket összevetni. A felület nyár végén megjelenő új frissítésével pedig minden eddiginél hatékonyabban tudjuk ezt megtenni. Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan használhatod ki a megújított felület lehetőségeit.
Az orosz haditengerészet egyik új hajóját sikerült megsemmisítenie Ukrajnának rakétatámadással az orosz megszállás alatt álló Krím félszigeten - közölte vasárnap a Telegramon Mikola Olescsuk, az ukrán légierő parancsnoka. Az ukrán fegyveres erők nyilvánosságra hozták, hogy Oroszország támadást indított Zaporizzsja régió ellen az Iszkander ballisztikus rakétát használva, melyben több mint 20 katona életét vesztette. Az ukrán védelmi miniszter vizsgálatot rendelt el az ukrán dandárt ért állítólagos orosz rakétatámadás ügyében. Hírfolyamunk folyamatosan frissül az ukrajnai háború aktualitásaival.
Szorongást, depressziót és stresszt okozhat a fiataloknál a passzív közösségi média használat egy friss brit tanulmány szerint.
Azzal fenyegetőzik a Facebook anyavállalata, hogy eltávolítja a híreket a platformjáról az Egyesült Államokban, ha az amerikai Kongresszuson keresztülmegy az a javaslat, ami megkönnyítené a hírszolgáltatóknak, hogy kollektíven tárgyaljanak a tartalmaikat megosztó közösségi média vállalatokkal, például a Google-lel vagy a Facebookkal – írja a Reuters.
Az Európai Bizottság hétfőn négy új pályázati felhívást tett közzé 12 millió euró értékben a többi között annak elősegítése érdekében, hogy a polgárok megbízható információkhoz jussanak.
Hamarosan visszaállítja az ausztrál híroldalak elérhetőségét a Facebook miután sikerült megállapodnia az ország kormányával a vitás médiaszabályozás módosításáról – írja a CNBC. Az eredeti javaslat szerint a közösségi oldalnak is fizetnie kellett volna az újságok számára a hírek megosztása miatt, ezt módosították az utolsó pillanatban.
Közelíti a 21 millió főt a koronavírussal fertőzöttek száma a világban, ma reggelre 20,9 millióra nőtt a számuk a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint és több mint 755 ezer halálos áldozatot követelt eddig a vírus. Miközben közeledik az iskolakezdés, Európa több országában kezd ismét fellángolni a járvány, tavasz óta nem látott napi esetszámokat jelentenek sorra.
Vasárnap reggelre 1,2 millióra nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma a világban, az elhunytak száma pedig megközelíti az 58 ezret. Európa a legsúlyosabban érintett kontinens a koronavírus-járványban, már meghaladta a 45 ezret az áldozatok száma. Közben az Egyesült Államok kemény két hétre készül. Íme a legfontosabb mai hírek a témában.
Pénteken 200 ezer kiválasztott felhasználó számára elérhetővé vált a facebook új szolgáltatása, melynek keretében a közösségi oldalon híreket is olvashatnak. Az új funkció néhány hónapon belül mindenki számára elérhetővé válik.
A Bloomberg és a Reuters is piacot vesztett tavaly, ahogy a globális pénzügyi világ egyre inkább elfordul a költséges hírügynökségektől- írja a Financial Times.
A gazdasági tárca szerint.
Az elkövetőt elfogták.
Nagy emekedésben a vezető részvényindexek.
Láncreakciók indulhatnak el.
Jelentősen módosulhatnak az előírások.
Gyorsan változnak az események Amerikában.
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Folytatódik a vámháború.