A 61 éves orosz üzletembert, Jurij Voronovot holtan találták úszómedencéjében, golyó végezhetett vele – írja a Daily Mail. Ő ebben az évben már a sokadik orosz oligarcha, aki rejtélyes körülmények között veszti életét.
A Fehéroroszországba szökött lengyel katona, Emil Czeczko több mint 240 menekült lengyel-fehérorosz határon történő meggyilkolásáról tájékoztatta a nyomozókat – jelentette be szerdán a Fehérorosz Nyomozó Bizottság az orosz TASS hírügynökség szerint. Lengyelország hangsúlyozza, hogy a felhozott vádak a dezinformációs hadviselés részei.
A brit Guardian értesülése alapján börtön helyett luxusvillákban élnek a 2018-ban meggyilkolt újságíró, Dzsamál Hasogdzsi merénylői. Korábbi információk szerint Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg hagyta jóvá azt az akciót, az elkövetők elleni per pedig színjáték volt.
Állítólag a brit gyarmati hadsereg által több mint egy évszázaddal ezelőtt elkövetett amritszári vérontást akarta megbosszulni az a nyílpuskával felfegyverzett fiatal férfi, akit a karácsonyi hétvégén fogtak el II. Erzsébet királynő rezidenciája, a windsori kastély parkjában. Az illetőt hétfőn elmekórtani felügyelet alá helyezték.
A német bíróság életfogytig börtönbe zárja azt a bérgyilkost, aki Oroszország utasítására követett el gyilkosságot Berlinben. Az új német külügyminiszter szerint a gyilkosság Németország szuverenitásának súlyos megsértése - írja a brit BBC.
Haitiben eluralkodott a káosz. Bűnözők irányítják a főváros egy részét, beleértve a kritikus fontosságú kikötőket. A kórházak, rádiótornyok áram nélkül maradtak. Mindennaposak az emberrablások, a bűnözőkkel összejátszanak a politikusok. Egyre súlyosabb az élelmezési krízis, az elnököt nemrég megölték és még a nyári trópusi vihar és földrengés hatásait sem sikerült kiheverni.
Büntetőeljárás kezdeményezését fontolgatja brazil szenátorok egy csoportja Jair Bolsonaro elnök ellen a koronavírus-járványkezelés hiányosságai miatt – írja az AP News bennfentes információk alapján.
Mintegy kétszáz embert vettek őrizetbe a fehérorosz hatóságok hivatalosan azzal a gyanúval, hogy sértő megjegyzéseket tettek a fehérorosz állambiztonsági szolgálat (KGB) egyik tisztjére, akit nemrég agyonlőttek egy minszki razzia során - derül ki Ivan Kubrakou belügyminiszter csütörtöki közléséből.
Egy független nyomozócsoport felfedte, ki lehetett a rejtélyes Zodiákus gyilkos, aki öt embert ölt meg az 1960-as évek végén Amerikában. Az ügyben hivatalosan nyomozó hatóságok szerint azonban nincs új információ a nyomozással kapcsolatban.
Belső figyelmeztetést kaptak a CIA dolgozói a hírszerzési szervezet vezetésétől arra vonatkozóan, hogy aggasztóan nagy mennyiségű informátort vesztettek el az elmúlt időben – értesült a New York Times.
Bement egy 49 éves német férfi egy Idar-Obersteinben található benzinkútba sört venni. A benzinkutas megkérte az illetőt, hogy vegyen fel maszkot, melyet követően a vásárló olyan mérges lett, hogy meggyilkolta az eladót.
Öt év börtönt kaphat Niviane Petit Phelps, egy 39 éves amerikai nővér, aki azzal fenyegetőzött, hogy meg fogja gyilkolni Kamala Harris amerikai alelnököt – írja az NBC News.
Megdöbbentő események történtek múlt héten Haitin, fegyveresek meggyilkolták az ország elnökét, Jovenel Moiset. Az elkövetők ellen hajtóvadászatot indítottak a hatóságok, többüket sikerült letartóztatni, a merénylet kitervelőjének kilétét azonban továbbra is rejtély övezi. Haitin, amely a Föld egyik legszegényebb országa, ezzel párhuzamosan politikai válság alakult ki, mivel vita tárgyát képezi, hogy ki jogosult ellátni az elnöki feladatokat a következő választásokig. A mostani eseményekre ugyan senki sem számított, Haiti múltjában viszont nem egyedülálló a káosz és a politikai bizonytalanság.
Több mint 540 lövöldözés történt Amerikában a július 4-ei, függetlenség napi hosszú hétvégén, melyek során 189 ember meghalt és 516 megsérült – írja az NPR.