energia

Mennyivel drágulhat jövőre az áram? - A válasz megérkezett...

10% alatti mértékben növekedhet a lakosság számára az áram ára 2009 folyamán, azonban a szabad piaci folyamatok arra utalnak, hogy ott 20-25%-os drágulás is lehet a jövő év folyamán - véli Horváth J. Ferenc, a Magyar Energia Hivatal elnöke.

Berántja a kéziféket az RFV - Akadályhoz értünk!

Tegnap, piaczárást követően tette közzé az RFV harmadik negyedéves számait, bár a befektetők vélhetően elsősorban az ezzel egyidőben érkezett profit warningra lesznek majd nagyobb figyelemmel. A társaságot a makrokörnyezet romlása a gazdaság lassulásától a forráshoz jutás nehézségein át sújtja. Amennyiben a válságból kievickél a világ, a társaság nagy potenciállal rendelkezhet majd, erre mutatnak rá a harmadik negyedéves működés számai is.

Zéró célár a MOL szektortársára - hatalmas zuhanás (2.)

25 zlotyról 0, azaz nulla zlotyra csökkentette a Lotos célárfolyamát pénteki elemzésében az Unicredit, mely így természetesen továbbra is eladásra javasolja a papírokat. A lengyel finomító árfolyama 9%-os zuhanást mutat a mai kereskedésben, így az elmúlt egy évben 72%-kal értékelődtek le a részvények, alulteljesítve a régió fontosabb olajpapírjait.

Elmaradhat a januári gázáremelés! (2.)

A kormánynak "erős kétségei vannak", hogy szükség van-e a január 1-jei gázáremelésre, ezért a szaktárca várhatóan elutasítja majd a Magyar Energia Hivatal (MEH) erre vonatkozó javaslatát - értesült kormányzati forrásból az MTI hétfőn. Az értesülés alapján a januári, várhatóan elmaradó lakossági gázáremeléssel igyekszik enyhíteni a kormány azt a terhet, amely a jövő évi gazdasági recesszióból a lakosságra hárulhat majd. Egyúttal a jövő évi inflációs kilátásokat is visszafoghatja a fenti döntés. Nem lehet azonban tudni, hogy az elmaradó januári gázár-emelés "visszaüthet-e" majd az év további részében.

Jön az ingyenbenzin korszaka? - Szerdán újabb meglepetés vár a kutakon...

Újabb 8 forinttal csökkenti a MOL a benzin árát szerdától - tudta meg a Portfolio.hu. A gázolaj 6 forinttal lesz majd olcsóbb, ami nem jelent meglepetést, internetes lapunk már szombaton beszámolt róla, hogy szinte bizonyos az újabb csökkenés a hazai piacon.
2008.11.22 08:05
Tarts ki szerdáig! - Neked is jobb, ha most nem tankolsz...


Az üzemanyagok árzuhanása megállíthatatlannak tűnik, a benzin sorozatban a tizedik heti árcsökkenését mutatja be szerdán.

50 dollár alatt az olajár

Múlt héten az olajár már jóval 49 dollár alá is benézett, jelenleg pedig 1.5%-os eséssel 49.5 dolláron tartózkodik a januári határidős WTI árfolyama. A piac a gazdasági lassulás miatt szenvedő olajkeresletre fókuszál, a befektetők többsége szerint az OPEC kitermelés csökkentései sem fogják oldani a túlkínálatos állapotot.

Módosítja stratégiáját a MOL?

Hamarosan sor kerülhet a MOL 2010-ig elérni kívánt stratégiai célkitűzéseinek módosítására, melynek középpontjában a kitermelési cél változtatása állhat - írja a Népszabadság.

Az oroszok újra elzárják a gázcsapokat?

A Gazprom ismét a gázszállítások leállításával fenyegeti Ukrajnát azért, mert az jelentős összeggel tartozik a korábbi szállításokért. Ukrajna tagadott, majd egy csekélyebb összeget beismert. Kérdés, hogy az európai szállítások sérülnek-e majd januárban.

JP Morgan: még nincs vége az olajáresésnek!

Akár 35 dollárig is eshet a fekete arany árfolyama a JP Morgan elemzője szerint és a globális olajkereslet 2009-ben csökkenhet, miután a hitelválság nyomást gyakorol a gazdaságra.

Tarts ki szerdáig! - Neked is jobb, ha most nem tankolsz...

Történelmi eseménynek lehettünk tanúi a héten, ugyanis az olaj ára drasztikus hirtelenséggel zuhant le a lélektanilag fontos 50 dolláros szint alá. A benzin árfolyama 14, a gázolajé pedig 4%-kal esett a tőzsdén, így szinte kizárt, hogy a MOL a jövő héten ne csökkentse újra a hazai üzemanyagárakat.

Nem sikerült megküzdeni az árampiaccal?

Nem a valódi magyar árampiaci kereslet-kínálati viszonyokat tükrözte az MVM nemrégiban megrendezett kapacitásaukciója, melyet mi sem bizonyít jobban, mint hogy a Dunamenti Erőmű aukcióján jóval magasabb árak alakultak ki.

Ebből dráma lesz? 50 dollár alatt az olaj!

Újabb jelentős esést produkált az olaj árfolyama tegnap, a zárásra a fekete arany 50 dollár alá került. Paradox módon azonban az olaj- és egyéb árupiaci esésnek hosszabb távon akár jelentős inflációs hatása is lehet - mondta el a Portfolio.hu tegnapi Klub rendezvényén Duronelly Péter, a Budapest bank befektetési igazgatója.

Hirtelen 50 dollár alá zuhant az olajár

A részvénypiacok zuhanásával párhuzamosan 2.1%-kal esett tegnap az olaj árfolyama is, így a WTI megjárta az újabb 52.6 dolláros lokális minimumszinteket is. Ma 1%-os a csökkenéssel indult a kereskedés, de mostanra már közel 5%-os a zuhanás mértéke. Így a WTI benézett a bűvös 50 dolláros szint alá.

Amennyiben szívesen hallgatná meg szakértők véleményét a várható piaci folyamatokkal kapcsolatban, regisztráljon ingyenes rendezvényünkre itt: Mit vegyek, ha válság van?

Rommá keresték magukat az áramszolgáltatók

Meglepetésszerűen részletes negyedéves gyorsjelentést tett közzé az Elmű és az Émász, a számokból ráadásul ugyanaz a bődületes ütemű profitnövekedés látszik, ami már a féléves beszámolóban is megfigyelhető volt.

Az idei osztalék jelentős emelése egyre valószínűbbnek tűnik, ne felejtsük el ugyanakkor, hogy a kedvező szabályozói változások amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan mehetnek is.

Ezektől az olajadatoktól nem lettünk okosabbak

Percekkel ezelőtt tette közzé az EIA a múlt heti olajkészletek alakulását. Ezek szerint nyersolajkészletek 1.6 millió, a benzinkészletek 500 ezer hordóval emelkedtek, a finomított termék készletek 1.3 millió hordóval estek.

PannErgy: három helyen indulnak hamarosan a fúrások (6.)

Megkezdődött a PannErgy napokon belül induló projektjeinek bemutatása Kisteleken, ahol elsőként a város polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, majd egy erőműbejárás után sor került a projektek bemutatására is.

Feszültséggel teli órák, napok következnek... (interjú)

Feszültséggel teli órák, napok következnek az olaj piacán. Nem elég, hogy ma olajkészletadatok érkeznek az USA-ból, holnap kifut a decemberi WTI határidő, és még a bűvös 50 dolláros szinthez is egyre közelebb érünk. Szűcs Örkénnyel, a Solar Capital vezérigazgatójával beszélgettünk, aki a holnapi Portfolio.hu Klub meghívott előadója is egyben. Amennyiben szívesen kérdezne a szakértőtől, regisztráljon az ingyenes rendezvényünkre itt: Mit vegyek, ha válság van?

MOL: 9,500 Ft-os célárfolyam a Merrilltől

10,500 Ft-ról 9,500 Ft-ra csökkentette a MOL részvények célárfolyamát a Merrill Lynch a tegnapi gyorsjelentést követően, mely továbbra is fenntartja alulsúlyozás ajánlását a magyar olajcég papírjaira.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.