Jóváhagyta keddi ülésén a Fővárosi Közgyűlés a budapesti elektronikus jegyrendszer megvalósítását részben finanszírozó Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötendő hitelszerződést.
A Continental Automotive Hungary Kft. budapesti gyára több mint 177,8 millió forint uniós támogatást nyert a "Vállalatok komplex technológiai innovációja" című pályázaton. Az Új Széchenyi Terv Közép-magyarországi Operatív Program keretében biztosított összeget a Continental konszern fővárosi üzeme a kis- és kompakt szervo vezérlő termék gyártástechnológiájának kialakítására fordítja, melynek összköltsége 1,4 milliárd forint.
Külső szemlélőként nem jut eszünkbe, ám számos világváros, népszerű turisztikai célpont, történelmi, sőt kultikus város van körülöttünk, amely megrekedt fejlődésében, de legalábbis nem találja útját modern, 21. századi várossá válása felé. Meglepő módon ebbe a körbe tartozik Lisszabon, Róma, Berlin, Moszkva és Athén is - bár a vélemények erről megoszlanak, az urbanisztikai szakértő mindenesetre így véli. De vajon hol tart ebben Budapest? Kreatív ötleteink, városfejlesztési vízióink, 30 éves stratégiai tervünk van, már csak a megvalósítás útját kell megtaláltunk.
Lezárult Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala Rögtön jövök! címmel, az üres üzlethelyiségek kezelésének témájában kiírt, másfélmillió forintos díjazású ötletpályázata. Az eredményeket a belváros Kossuth Lajos utcai egyik üres üzlethelyiségben hirdették ki, a beérkezett 105 darab pályaműből kiállítás nyílt.
Számos fejlesztés, köztük a sportlétesítmények rekonstrukciója és a szabadtéri színpad bővítése készül el 2016-ig a Margitszigeten - ismertette Tarlós István főpolgármester a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Robbant hír, hogy a kormánnyal karöltve fejlesztené saját hatáskörben a népszerű Margitszigetet a Főváros. Az indoklás szerint, hogy miért is vennék el a jelenleg a XIII. kerület (ami az egyetlen nem Fidesz által vezetett önkormányzat jelenleg Budapesten) fennhatósága alá tartozó területet, a válasz az, mert ez a terület kiemelt idegenforgalmi jelentőséggel bír és a fejlesztése túlmutat egy kerületi önkormányzat stratégiai tervezésében rejlő lehetőségein.
Magyarország irodapiaca több szempontból is vonzó befektetési és bérlési célpont a hazai és nemzetközi cégek számára; köszönhetően az Európai Unión belül egyik legolcsóbb munkaerőköltségének, az ország központi elhelyezkedésének, földrajzi és logisztikai adottságainak, valamint szakképzett munkaerejének. Emellett nálunk a legalacsonyabb az egy főre jutó irodabérlési költség a régión belül - állítja az Ingatlanfejlesztési Kerekasztal Egyesület, amely alábbi eszmefuttatását a DTZ ingatlan-tanácsadó közreműködésével készítette. Így érvelnek Budapest mellett a hazai fejlesztők.
Több közös projekt támogatásáról is döntött a kormány szerdán Tarlós István főpolgármester tájékoztatása szerint, aki a Hír TV Rájátszás című műsorában beszélt erről.
A Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) üdvözli, hogy a főváros három darab új, sűrített földgázzal (CNG) hajtott teherautó üzembe állításával járul hozzá Budapest levegőszennyezésnek csökkentéséhez. A Fővárosi Önkormányzat által vásárolt új Iveco Cargo típusú teherjárművek elsősorban a környezetbarát szelektív-hulladékgyűjtési feladatokban vesznek részt a jövőben.
Az irodaszektort nézve Észak-Amerikai városai az elmúlt időszakban is jól teljesítettek, míg Európa jól láthatóan kettészakadt. Budapest a gödör alján tanyázik, de kérdés, hogy meddig?
A város a legtöbbünk számára szemmagasságban véget is ér. Bár vannak, akik megpróbálják a 2-3 méternél magasabban lévő értékeket felfedezni, ám a most következő összeállításunk csak nagyon kevesek számára látható perspektívában mutatja be Budapest városmagját. Rejtett belvárosi kincseket kerestünk és találtunk a keresőóriás térképes alkalmazásának segítségével.
A Fővárosi Közgyűlés által 2013. április 9-én elfogadott, és egyes elemei tekintetében 2013 szeptemberétől fokozatosan hatályba lépő taxirendelet nem csak egységes arculati megjelenést, hanem egységes tarifákat is meghatároz. A standardizálásnak köszönhetően jelentősen csökken a fuvarozók közötti versenyhelyzet, de nem tűnik el teljesen. A rendelet "alsó korlátot" vezet be a taxi célra használható járművek számára, felsőt nem.
Elfogadta a taxirendeltetet a Fővárosi Közgyűlés 19 igen, 2 nem szavazattal, 10 tartózkodás ellenében. Bevezetik a fix tarifát, a taxik alapszíne egységesen sárga lesz, a kocsik legfeljebb 10 évesek lehetnek.