Nagy változás jön a Nagy-Britanniába történő beutazásnál, a magyarokat is érinti

Nagy változás jön a Nagy-Britanniába történő beutazásnál, a magyarokat is érinti

Jövő tavasztól elektronikus belépési engedélyt kell kiváltaniuk azoknak a beutazóknak, köztük az európai uniós állampolgároknak, akik jelenleg vízum nélkül utazhatnak Nagy-Britanniába – közölte kedden a brit belügyminisztérium. A kötelem nem vonatkozik a letelepedési engedéllyel Nagy-Britanniában élő EU-s állampolgárokra.

Vizsgálja a magyar kormányt az Európai Bizottság az oroszoknak tett engedmények miatt

Vizsgálja a magyar kormányt az Európai Bizottság az oroszoknak tett engedmények miatt

Az Európai Bizottság a magyar hatóságoktól vár tisztázást az új vízumrendszer alkalmazási köréről, amely biztonsági aggályokat vetett fel az EU-ban. A nyolc ország – köztük Oroszország és Fehéroroszország – állampolgárai számára gyorsított beutazást lehetővé tevő rendszert bírálatok érték, mivel az Európai Népppárt egy levélben jelezte aggodalmát, hogy a magyar nemzeti kártya lehetővé teheti az EU-n belüli kémtevékenységeket, és veszélyeztetheti a schengeni térség biztonságát.

Heves bírálatot kapott a magyar kormány, hogy utat nyithatott az orosz kémeknek

Heves bírálatot kapott a magyar kormány, hogy utat nyithatott az orosz kémeknek

Magyarország közelmúltbeli döntése, hogy enyhíti az orosz látogatókra vonatkozó vízumkorlátozásokat heves ellenkezést váltott ki az Európai Unióban, és az Európai Parlament legnagyobb politikai pártja, az Európai Néppárt (EPP) sürgős ellenintézkedéseket sürget. Manfred Weber, a szövetség elnöke arra figyelmeztetett, hogy a lépés „komoly nemzetbiztonsági aggályokat” vet fel, mivel lehetővé teszi, hogy az át nem vizsgált oroszok szabadon utazhassanak az EU nagy részén.

Kína tajvani függetlenségpártiak kivégzésével fenyegetőzik, reagált a sziget kormányzata

Kína tajvani függetlenségpártiak kivégzésével fenyegetőzik, reagált a sziget kormányzata

A tajvani kormány megemelte a Kínába való utazásra vonatkozó figyelmeztetését, felszólítva állampolgárait, hogy csak akkor utazzanak a szomszédos országba, ha feltétlenül szükséges. A döntés hátterében az áll, hogy Peking a múlt héten azzal fenyegetőzött, kivégzi azokat, akiket „megrögzött” tajvani függetlenségpártiaknak tart – írja a Reuters.

Új beutazási engedélyezési rendszer jön a briteknél

Új beutazási engedélyezési rendszer jön a briteknél

Megkezdte a brit kormány az elektronikus beutazási engedélyek (Electronic Travel Authorisation, ETA) alkalmazásának kiterjesztését. Az új beutazási engedélyezési rendszer hamarosan az EU-országokra is érvényes lesz.

Ritka ajándékot kapott néhány európai ország Kínától

Ritka ajándékot kapott néhány európai ország Kínától

Vízummentes belépést tesz lehetővé Kína többek között Franciaország, Németország és Olaszország állampolgárai számára. Peking ezzel újabb lépést tesz a nyitás és a határokon átnyúló kapcsolatok javítása felé – írja a Bloomberg.

Csütörtökön jöhet a tizedik szankciócsomag Oroszország ellen

Csütörtökön jöhet a tizedik szankciócsomag Oroszország ellen

Szerdán tartották Brüsszelben a tárgyalásokat az Oroszországra kiszabni tervezett tizedik szankciócsomagról. A HVG értesülései szerint a szavazás nem politikai, hanem technikai okokból csúszik egy napot, így valószínű, hogy a magyar kormány kihátrált az orosz oligarchákat súlytó szankciók blokkolása mögül.

Íme a világ legerősebb útlevele – Kijött a friss lista

Íme a világ legerősebb útlevele – Kijött a friss lista

A Henley minden évben közzéteszi útlevélindexét, amelyben azt nézi meg, melyik a világ legerősebb útlevele, tehát melyik az, amelyikkel a legtöbb országba vízummentesen el lehet jutni. Idén ez továbbra is a japán útlevél – számol be a hírről a Bloomberg.

Mégsem kell oltási igazolás a népszerű nyaralóparadicsomban

Mégsem kell oltási igazolás a népszerű nyaralóparadicsomban

Máris meggondolta magát a thai kormány a beutazási szabályok módosításáról. A mai napon, hétfőn, visszavonták azt a korlátozást, amely szerint minden beutazónak igazolnia kell a koronavírus elleni beoltottságát - írja a Reuters. A magyar utazók a thaiföldi Konzuli Szolgálat oldalán egyelőre a régi szabályokat láthatják, de remélhetőleg hamarosan frissítik ott is a leírást, hogy ne kapjanak félrevezető információt a napokban utazók.

Újra oltási igazolás kell a magyarok körében népszerű országban

Újra oltási igazolás kell a magyarok körében népszerű országban

Thaiföld hétfőtől újra bevezeti a Covid-19-es beutazási követelményeket az országba repülő külföldiek számára - közölte az ország közlekedési minisztere, mivel a délkelet-ázsiai ország a Kínából érkező turisták várható hullámára igyekszik felkészülni - írja a Bloomberg. FRISSÍTÉS: Egy nap után visszatáncolt a a thai kormány az intézkedések egy részétől.

Sorra szigorítanak Kínával szemben a világ országai – Itt a lista azokról, akik már léptek

Sorra szigorítanak Kínával szemben a világ országai – Itt a lista azokról, akik már léptek

Napi szinten jönnek a rekord számú koronavírus-fertőzöttekről szóló jelentések Kínából, miközben a zéró Covid-politika feladásával több millió kínai indulhat útnak a nagyvilágban, főleg most, a kínai holdújév közeledtével. Vannak olyan országok, amelyeket aggodalommal tölt el a súlyos fertőzésszám, és korlátozásokat vezetnek be a Kínából érkező utasokkal szemben. Alábbi cikkünkben a Reuters gyűjtésére alapozva szedtük össze azoknak az országoknak a listáját, akik komolyan veszik a koronavírus újabb hullámának megfékezését.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.