Tőzsde

Hamarosan itthon is felpörög a gyorsjelentési szezon

A tengerentúlon már javában tart a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon, itthon viszont csak most lendülnek bele igazán a cégek. Az eddigi információink szerint a hazai blue chipek közül a Richter nyitja a sort, majd a Mol következik.

Régiós ingatlansztori készül a tőzsdére - Mit kapnak a befektetők a pénzükért?

A Duna House jóval összetettebb cég lett a nagyjából egy évvel ezelőtti, elhalasztott részvénykibocsátás óta, a menedzsment ígéretének megfelelően akvizíciókat hajtott végre, és elindult a csoport alapkezelője és ingatlanfejlesztésbe is fogott a cég. A részvénykibocsátás fontosabb részleteiről már írtunk, most megnéztük, mit kapnak a potenciális befektetők a pénzükért.

Pozitívumok


  • Ritka, tőzsdei, magyar és régiós lakóingatlan-sztori, egy cégben Magyarország és Lengyelország meghatározó ingatlanközvetítője
  • A lengyel operáció jelenleg gyengén menedzselt, nagy a fantázia az országos terjeszkedésben, az ingatlanközvetítés felpörgetésében és a pénzügyi szolgáltatások közvetítésének felfuttatásában
  • A következő 2-3 évben az ingatlanfejlesztés magas megtérülés mellett járulhat hozzá a csoport eredményéhez
  • Az Impact ingatlanalap mérete részben az értékesítői kör bővülése miatt a többszörösére nőhet, folyamatos díjbevételt generálva
  • Ingatlanpiacon hosszútávú ciklusok vannak, jó eséllyel pár évig még támogató piaci környezet várható
  • Hitelpiacon még nagyon alacsony penetráció az ingatlanhitelezésben, jelentős felfutási potenciál
  • A menedzsment hitelességét tovább növelte, hogy a jutalékplafon és az elhalasztott tavalyi IPO ellenére megvalósította a lengyel akvizíciót, az alapkezelő és az ingatlanfejlesztés elindítását


Kockázatok


  • Kérdés, hogy az elmúlt évek boomja után kitart-e a magyar ingatlanpiacon a jó hangulat (lakásárak, lakásértékesítés, hitelfelvétel stb.) ?
  • Kérdés, hogy a magyarországi szakértelem elég-e a lengyel operáció fellendítéséhez?
  • Szabályozói kockázat: a jutalékplafon bevezetése jól mutatja, hogy egy tollvonással alaposan át lehet írni a közvetítők eredményszámait
  • A társasággal szemben GVH eljárások folynak, ezeknek a következménye akár bírság is lehet
  • A DH vélhetően kispapír lesz: likviditási kockázat

Céláremelés jött az OTP-re

Megemelte a Goldman Sachs az OTP részvényeire vonatkozó célárát, a korábbi 7000 forintról 7600 forintra. Az új célár azonban így is 2 százalékkal alacsonyabb az aktuális tőzsdei árnál.

Hamarosan 70 dollár lehet az olajár

A régóta nyomás alatt álló nyersanyagárak most végre emelkedésbe kapcsolhatnak, az olaj hamarosan elérheti a 70 dollárt - nyilatkozta a CNBC-nek Marc Faber.

15 százalékot drágulhat még az arany

A Fed kamatemeléssel kapcsolatos várakozások erősödése lendületet adott a dollárnak, a Templeton fejlődő piacokra szakosodott befektetési guruja, Mark Mobius szerint azonban az amerikai fizetőeszköz nem olyan erős, mint amilyennek tűnik. Az arany szerinte jövőre tovább emelkedhet.

Kuvait 50-60 dolláros olajárat vár

A kuvaiti kormány arra számít, hogy a következő 15 hónapban 50 és 60 dollár között ingadozik majd a kőolaj világpiaci ára.

Hat jótanács J.P. Morgantől

John Pierpont Morgan milliárdos iparmágnás, bankár volt, minden bizonnyal a Wall Street egyik legmeghatározóbb alakja. Németországi tanulmányait követően a bankszektorban kezdett mozogni, az egyik első üzleti húzása volt, hogy 300 dollárt fizetett valakinek, hogy harcoljon helyette a polgárháborúban. Munkássága örökre nyomott hagyott a pénzügyi világban, nevéhez fűződik többek között Amerika legnagyobb bankjának a megalapítása. Most a Business Insider 6 leckét gyűjtött össze Amerika egyik legsikeresebb emberétől.

Drágán kelt el a HBO tulajdonosa

A hétvégén megszületett a megállapodás, megveszi az amerikai távközlési cég, az AT&T a Time Warner médiavállalatot. A felvásárlás értéke több mint 80 milliárd dollár - írja a The Wall Street Journal.

A kínaiak kilóra veszik meg a legmenőbb német cégeket

A kínai nagyvállalatok és befektetési csoportok egyre gyakrabban fektetnek német cégekbe, a jelenség akkora méreteket öltött, hogy a német kormány a jövőben megvédené az ország technológiai vállalatait az ellenséges felvásárlásoktól.

Egyedi sztorik miatt nem fulladt csak teljes unalomba az amerikai kereskedés

Pénteken nem voltak érdemi mozgások az amerikai részvénypiacokon, persze akadnak üde kivételek, a Microsoft árfolyama több mint 4 százalékot erősödött, miután a várakozásokat felülmúló negyedéves számokat tett közzé. A Time Warner árfolyama pedig közel 8 százalékot emelkedett felvásárlási híreknek köszönhetően.

Új tulajdonosa lehet az HBO-nak és a CNN-nek

Alighanem a pénteki kereskedés legboldogabb befektetői között ott vannak a Time Warner részvényesei is, a vállalat árfolyama ugyanis közel 15 százalékot erősödött két nap alatt. A ralit felvásárlási pletykák fűtik.

Lefordultak a tőzsdék

Tegnap kisebb csökkenéssel zárták a kereskedést az amerikai tőzsdék, Európában vegyes a kép a részvénypiacokon, nagy mozgások ugyan sehol nincsenek. 8,5 éves csúcson az OTP, a BUX pedig 9 éves csúcsra emelkedett. Amerikában mínuszban nyitottak a tőzsdék, miután a vártnál rosszabbul alakul a vállalati gyorsjelentési szezon.

Történelmi csúcson a Microsoft

Új történelmi csúcsra emelkedett tegnap, a zárás utáni kereskedésben a Microsoft árfolyama azt követően, hogy a társaság közzétette harmadik negyedéves számait. Mind a bevétel, mind az egy részvényre jutó eredmény az elemzői várakozásoknál nagyobb mértékben nőtt a felhő alapú szolgáltatásoknak köszönhetően.

A sáv alján ment el az Alteo

Október 19-én este zárult le az Alteo részvények zártkörű jegyzése, ennek során az intézményi befektetők 895 millió forint értékben jegyeztek a papírokból. A tőkeemelés összege így a félmilliárd forint körüli lakossági jegyzéssel együtt közel 1,4 milliárd forint. A tervezett 3 milliárd forintnál tehát jóval kevesebb pénz jött be a céghez, de a társaság szerint a beruházási tervekhez így is elegendő forrása lesz az Alteónak. A részvények 4630 forinton mentek el, nagyon közel a 4600-4900 forintos ársáv aljához.

Odacsaptak az olajnak

A befektetők ismét a decemberi amerikai kamatemelés miatt kezdtek el aggódni, az erősödő kamatemelési várakozások és a felértékelődő dollár pedig nem tett jót az olajnak. Tegnap óta közel 3 százalékot estek az árak.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.