Lengyelország tárgyalásokat folytat cseh, szlovák és magyar partnerekkel arról, hogy milyen keretek között szálljanak be a második lengyel úszó földgáztároló és újragázosítási egységbe (FSRU) gázimportjuk növelése érdekében – jelezte kedden a lengyel klímaügyi miniszter.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke kedd este megbeszélést folytatott Andrej Babissal, Csehország korábbi miniszterelnökével, a cseh ANO párt elnökével - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Péntekről szombatra virradó éjjel rengeteg hó esett Ausztria és Svájc nagy részén, a hegyekben az 50 centimétert is meghaladta ez, így sok kihívást okozott a közlekedésben és áramellátásban a helyzet. A magashegyi területeken a lavinaveszély-riasztást is a legmagasabb szint közelébe kellett emelni Ausztriában. Érdemes ezért a síelés, vagy egyéb célból útnak induló magyaroknak is nagyon óvatosnak lennie és tájékozódnia, hiszen például az osztrák tűzoltó parancsnokság illetékese otthon maradásra kérte az osztrákokat.
Éves összehasonlításban 0,7 százalékkal gyengült a cseh gazdaság a harmadik negyedévben - derül ki a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pénteken nyilvánosságra hozott felülvizsgált becsléséből. Ez sorban már a harmadik negyedév, amelyben visszaesett a cseh gazdaság.
A magyar kormány már nyáron felvetette, hogy el kellene halasztani egy fontos oroszellenes szankció hatályba lépését a Mol pozsonyi finomítójánál, ami az orosz nyersolajból készült feldolgozott termékek csehországi exportját blokkoná december 5-től, és most a cseh miniszterelnök is beállt a szlovákok által is szorgalmazott javaslat támogatása mögé.
„Befagyott konfliktusnak” nevezte az ukrajnai háborút Robert Fico szlovák miniszterelnök, mikor újbóli megválasztását követő első külföldi útján cseh kollégájával, Petr Fialával találkozott – írja az AP.
Petr Pavel cseh államfő szerdán aláírta a kormány gazdasági intézkedéscsomagját, amely szerint mintegy 150 milliárd koronával (mintegy 2400 milliárd forint) csökkentheti az állami költségvetés hiányát 2025 végéig. Döntéséről az elnök az X közösségi platformon megjelent közleményében tájékoztatott.
A közel-keleti konfliktus igen robbanásveszélyes, és könnyen globális konfliktussá válhat, elsősorban azáltal, ahogyan kezdi megosztani a világot - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő kedden Prágában a cseh hadsereg parancsnoki értekezletén. A cseh elnök úgy véli, Oroszország sikere Ukrajnában azt üzenné: a Nyugat nem olyan erős, mint azt szeretné elhitetni.
Norvégiával folytat hosszú távú gázvásárlási tárgyalásokat Csehország, mert az előző 20 éves szerződés lejárt – jelezte egy keddi oslói energetikai konferencia keretében a Reutersnek Jozef Síkela.
Többtucatnyi orosz tulajdonú ingatlant zároltak a cseh hatóságok, miután az Ukrajna elleni katonai támadás miatt a prágai kormány szerdán a nemzeti szankciós listára helyezte a külföldön lévő orosz vagyont kezelő moszkvai állami céget.
Éves összehasonlításban 16,2 százalékkal nőtt a személyautógyártás az idei első tíz hónapban Csehországban – közölte a cseh autóipari szövetség szerdán Prágában.
Sikeresen lefutott októberben egy háromhetes teszt, ami azt mutatta, hogy nincs technológiai akadálya az orosz kőolajról való teljes leválásnak Csehország legnagyobb olajfinomítójában Litvinóban, amely meg is fog történni, amint 2024 végére elkészül az ezt lehetővé tevő TAL vezeték kapacitásbővítése – jelentette be a hírt a finomító tulajdonosa, az ORLEN Unipetrol Group.
Súlyos kritikát fogalmazott meg az Európai Unióval szemben Petr Fiala cseh kormányfő. A politikus szerint Európa elhanyagolta az afrikai kapcsolatokat, tálcán kínálva fel a nyersanyagokban rendkívül gazdag kontinenst Oroszországnak és Kínának - írja az MTI.
Nem módosította az eddigi 7 százalékos alapkamatot a cseh jegybanktanács - közölte Petra Krmelová, a pénzintézet szóvivője csütörtökön Prágában. Az alapkamat tavaly június óta ezen a szinten van.
Csehország jelentős autóakkumulátor-gyártóvá akar válni, miután a Volkswagen AG-val egy lehetséges gigagyárról folytatott tárgyalások megrekedtek. Petr Fiala miniszterelnök elárulta, hogy a német konszern helyszínének kiválasztása és a beruházás előkészítése után arról tájékoztatta a cseh kormányt, hogy még nem határozta el magát az üzemlétesítés mellett. A prágai kormány ezért az akkuszektort nézte ki magának – számolt be a Bloomberg.
Már kezdett kilábalni a cseh gazdaság az év elején elszenvedett recesszióból, aztán az idén harmadik negyedévben váratlanul újra visszaesett - közölte az előzetes adatot kedden a cseh statisztikai hivatal.
Csehország számára a legnagyobb biztonsági veszélyt Oroszország jelenti - állapította meg a Biztonsági Információs Szolgálat (BIS), a cseh civil elhárítás a 2022-es évről szóló jelentésében, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra.
Nagy fejlődés előtt áll Magyarországon is a rugalmassági aggregációs piac, amely segíti a villamosenergia hálózat stabilitását, és mérsékli a kiegyenlítési szolgáltatások árait, így „a villanyszámlákban is tükröződni fog”, mert „az emberek kevesebbet fognak fizetni a villamos energiáért” – hangsúlyozta a cseh hátterű Nano Energies ügyvezető igazgatója a Portfolio-nak adott exkluzív interjúban. Stanislav Chvála rámutatott, hogy minden olyan eszközt díjmentesen lehet csatlakoztatni egy virtuális erőműhöz, amely képes időben eltolni a villamosenergia termelését, vagy fogyasztását, így a rugalmasság biztosításával a tulajdonosok nemcsak költséget takaríthatnak meg, hanem „akár extra bevételre is szert tehetnek” anélkül, hogy a csatlakoztatott eszközök működését korlátozni kellene. A szakértővel a magyar piacra lépés első közel egy évének tapasztalatairól, a szabályozási keretekről, a piac fejlődésének főbb irányairól, és a régiós tapasztalatokról is beszélgettünk. A Nano Energies magyarországi tevékenysége kapcsán rögzítette: „célunk, hogy óránként több tíz megawattnyi rugalmasságot tudjunk felajánlani, elsősorban az áramot fogyasztó eszközökön keresztül.”
Az izraeli belpolitikai helyzet miatt elmarad a hétfőre Prágába tervezett cseh-izraeli közös kormányülés - jelentette be Václav Smolka cseh kormányszóvivő szombaton Prágában.