Belgium

Egy aggasztó ábra az országokról, ahol a leghalálosabb a koronavírus

Egy aggasztó ábra az országokról, ahol a leghalálosabb a koronavírus

Bár az Egyesült Államokban regisztrálták eddig a legtöbb koronavírus miatti fertőzöttet és halálesetet, népességarányosan közel sem itt a leghalálosabb a járvány. A 11,42 milliós Belgiumban már több mint 8500 halált okozott a Vuhanból elszabadult járvány, ami azt jelenti, hogy 1 millió főre vetítve itt 735 haláleset történt, de Belgiumon kívül még számos európai ország is megelőzi Amerikát ebben a tragikus rangsorban.

Koronavírus: 8 ezer felett a járvány áldozatainak száma Belgiumban

Koronavírus: 8 ezer felett a járvány áldozatainak száma Belgiumban

Belgiumban a helyi közegészségügyi szolgálat keddi adatai szerint 24 óra alatt 97-en hunytak el a koronavírus-járvány okozta betegségben, így a halálos áldozatok száma átlépte a nyolcezret a 11,5 millió lakost számláló országban. A halálesetek 40 százaléka idősek otthonában történt. Hollandiában 87-en haltak meg a hét elején, Luxemburgban nincs újabb halálos áldozat.

Már nyáron jön a vírus második hulláma – mondja a nagy európai gócpont csúcsszakértője

Már nyáron jön a vírus második hulláma – mondja a nagy európai gócpont csúcsszakértője

„Újra felerősödhet a járvány és azt gondolom, hogy fel is fog” – nyilatkozta a belga Le Soir-nak a belga újraindítási stratégiát tervező szakértői csoport vezetője éppen a ma elinduló belga lazító szabályokra időzített figyelmeztetésében. Erika Vlieghe egyúttal azt is mondta: a járvány új hulláma - Orbán Viktor pénteki figyelmeztetésével ellentétben - nem ősszel, hanem már idén nyáron jöhet, ezért óva intett mindenkit attól, hogy túlságosan belevesse magát a társas érintkezés „sűrűjébe”, azaz programokat szervezzen és növelje mobilitását.

Koronavírus: meghaladta a négyezret az elhunytak száma Belgiumban

Koronavírus: meghaladta a négyezret az elhunytak száma Belgiumban

Tovább emelkedett, meghaladta a négyezret a koronavírus-járvánnyal összefüggésben elhunytak száma Belgiumban, az újonnan regisztráltaké azonban jelentős csökkenést mutat. Luxemburg már hét egymást követő napja a járvány lassulásáról adott hírt. Hollandiában valamelyest szintén lassult a járvány terjedése.

Háromszorosára nőtt a fertőzöttek száma Belgiumban - Így is még több mint 4 ezer kórházi ágy áll rendelkezésre

Háromszorosára nőtt a fertőzöttek száma Belgiumban - Így is még több mint 4 ezer kórházi ágy áll rendelkezésre

Újabb 942 igazolt koronavírus-fertőzést jelentettek hétfőn Belgiumban, ezzel átlépte a harmincezret a fertőzöttek száma. A járványgörbe töretlenül emelkedik Hollandiában is, ahol újabb 1174 ember esetében lett pozitív a teszt. Luxemburgban azonban további csökkenést mutatva 11 új fertőzöttről számoltak be hétfőn.

Így áll Belgium és Hollandia a koronavírus elleni küzdelemben

Így áll Belgium és Hollandia a koronavírus elleni küzdelemben

Belgiumban újabb 1629 bizonyított koronavírus-fertőzést jelentettek vasárnapra virradóra, ezzel megközelítette a 30 ezret a fertőzöttek száma. A fertőzések növekedési ütemét jelző görbe töretlenül emelkedik Hollandiában is, ahol újabb 1323 ember esetében lett pozitív a teszt. Luxemburgban kevesebb mint fele annyi, 47 új fertőzöttről számoltak be, mint előző nap.

Csúnya a járványgörbe még mindig Belgiumban és Hollandiában

A koronavírus-fertőzések számának növekedését jelző görbe töretlenül emelkedik Belgiumban, ahol szombaton meghaladta a 28 ezret az igazolt esetek száma. Hollandiában egy nap alatt mintegy 1500-zal, Luxemburgban 108-cal emelkedett a jelentett esetek száma.

Működik a karantén és leállt a gazdaság, de hogy jövünk mindebből vissza? - Itt van három stratégia

Működik a karantén és leállt a gazdaság, de hogy jövünk mindebből vissza? - Itt van három stratégia

Az már látszik az európai koronavírus terjedési adatokon, hogy a karanténok működnek, a gazdaság leállításával meg lehet fékezni a vírust, de arra még nincs működőképes stratégia, hogy ebből hogyan lehet visszafelé jönni a vírus újbóli elszabadulása nélkül – mutat rá mai összefoglalójában a Nordea és egyúttal három északi állam eltérő próbálkozását is felvázolja. Az biztos a bank szakértői szerint, hogy idénre gyakorlatilag elfelejthetjük azt a típusú könnyű határátlépést és szabad mozgást a világban, mint ami 2019-ig jellemző volt az életünkre. Erre figyelmeztetnek a friss japán és szingapúri fejlemények is, hiszen ott újra szigorítani kellett a karantén szabályokon.

A belga gazdaság is összezuhant

A belga gazdaság is összezuhant

A belga gazdaság teljesítménye 8 százalékkal csökkenhet az idén az új koronavírus által okozott járvány féken tartására hozott intézkedések következtében, de jövőre jelentősen, akár 8,6 százalékkal növekedhet a központi bank és a nemzeti tervezési ügynökség szerdán közzétett előrejelzése szerint.

Koronavírus: Már több mint kétezer halott Belgiumban

Koronavírus: Már több mint kétezer halott Belgiumban

Belgiumban meghaladta a kétezret, 2035-re emelkedett a koronavírus február végi ottani megjelenése óta a betegségben elhunytak száma, továbbá közel 1400 új igazolt fertőzöttről számolt be délelőtti sajtótájékoztatóján a közegészségügyért felelős  hatóság kedden. Hollandiában és Luxemburgban is terjed a fertőzés.

Ezekből az országokból vehet át betegeket Németország

Ezekből az országokból vehet át betegeket Németország

Németországban megközelítette az ezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, és a regisztrált fertőzöttek száma is emelkedik, de viszonylag lassú ütemben. Egyelőre bőven van szabad kórházi kapacitás, a 40 ezer intenzív ágyból 15-20 ezer szabad, így külföldről is fogadnak betegeket. A szomszédos Hollandiában, Belgiumban és Luxemburgban is gyorsan emelkedik a fertőzöttek száma.

7-10 nap múlva jó hírek jöhetnek a koronavírusról, de ezért a 3 EU-országért még nagyon kell szorítanunk

7-10 nap múlva jó hírek jöhetnek a koronavírusról, de ezért a 3 EU-országért még nagyon kell szorítanunk

Az amerikai napi új koronavírus fertőzéses esetszám már 20%-nál kisebb ütemben nő, ami március eleje óta a legalacsonyabb és már az olasz helyzet is túl van a nagy felfutáson, a többi nagyobb európai országban pedig 7-10 nap múlva jutunk el eddig a biztató kilátásig – vázolja a napi koronavírus összefoglalójában a Nordea Bank és közben 3 látványos ábrát is mellékel a rövid szöveghez. Ezekből világosan látszik, hogy 3 uniós országért nagyon kell szorítanunk a következő napokban is: Spanyolországért, Belgiumért és Hollandiáért, amelyek továbbra is sokkal rosszabb halálozási pályán haladnak, mint az olaszok.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Különadó-bejelentést tett a kormány - Minden, amit tudni kell az új védelmi hozzájárulásról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.