Bank

Íme az új szocpol - Milliós összegek ütik az élelmesek markát

Július 1-jétől Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK) néven immár használt lakás vásárlására és akár egy gyermekes családok számára is elérhető lesz az új szocpol. Az alábbiakban összefoglaljuk a rendeletben megjelent tudnivalókat, többek között, hogy kinek mekkora összeg jár.

Népszerűtlen volt a szocpol

A Bajnai-kormány által megszüntetett, majd az Orbán-kormány által 2012-ben újraélesztett szocpolt az elmúlt három évben mindössze 1638 család igényelte (a szeptember végi adatok szerint), ami leginkább azzal magyarázható, hogy csak új lakás vásárlására és építésére, valamint legalább két gyermek után lehetett felhasználni.

Íme az új szocpol - Milliós összegek ütik az élelmesek markát

Mire igényelhető a CSOK?

A 2015. július 1-jétől élő CSOK több újdonságot is hoz a mostani szocpolhoz képest. A vissza nem térítendő egyszeri állami támogatást az alábbi célokra lehet majd igényelni:
  • 2008. június 30-a után kiadott építési és használatbavételi engedéllyel (vagy hatósági bizonyítvánnyal) rendelkező, összkomfortos, legalább "B" energetikai minősítéssel rendelkező új lakás vásárlásához vagy építéséhez,
  • Legfeljebb 350 ezer Ft/m2 vételárú, legalább komfortos használt lakás vásárlásához, de a vételár maximumára területenként eltérő korlátok vonatkoznak (lásd az alábbi táblázatot),
  • Meglévő, legalább komfortos(sá tehető) lakás jövőben megkezdődő bővítéséhez.


Íme az új szocpol - Milliós összegek ütik az élelmesek markát

Mekkora összeg igényelhető?

A támogatás pontos összege a
  • gyermekszámtól,
  • a lakás hasznos alapterületétől és
  • energetikai minősítésétől függ.
A támogatás összege e tényezőktől függően 500 ezer és 3,250 millió forint között lehet. A lakás hasznos alapterülete 40 és 160 négyzetméter között szóródhat a gyermekszámtól függően, és figyelembe kell venni a fenti vételár-korlátokat is.

Íme az új szocpol - Milliós összegek ütik az élelmesek markát

Személyi követelmények

A meglévő lakástulajdonra, az igénylők személyére és a gyermekekre vonatkozóan is vannak szabályok:
  • Főszabály szerint nem lehet lakástulajdona egyik (együttköltöző) családtagnak sem, kivéve persze a bővítést.
  • Házastársak és élettársak is igényelhetik, ha magyar állampolgárok, szabad mozgással és tartózkodási joggal rendelkező személyek, bevándoroltak és letelepedtek, hontalanok és menekültek vagy oltalmazottak.
  • Együtt lakó vagy együtt beköltöző vér szerinti, örökbe fogadott és gyámság alatt álló gyermek után is igényelhető, ha a gyermek 16 év alatti, vagy nappali tagozaton tanuló diák esetén 25 év alatti. Két vállalt, még meg nem született gyermek után is igényelhetik fiatal házaspárok, ha annak mindkét tagja 40 alatti.

Mikor kell igényelni és hogyan folyósítják?

Bár a CSOK hitel igénylése nélkül is igénybe vehető, az ügyintézést a hitelintézetek (kereskedelmi bankok, jelzálogbankok, takarékszövetkezetek) végzik, náluk kell benyújtani az igényt. Az igénylés időpontjára az alábbi szabályok vonatkoznak:
  • Lakásvásárlás esetén a végleges adásvételi szerződés megkötését követő 120 napos határidőn belül.
  • Építés esetén a használatbavételi engedély vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány kiadás előtt.
  • Bővítés esetén a bővítési munkálatok megkezdése előtt.
Lakásépítés és -bővítés esetén a hitelintézet által elfogadott bekerülési költség legalább 70%-át számlákkal kell igazolni, új lakás vásárlása esetén a teljes vételárról kiállított számlát kell bemutatni.


Akadnak olyan szakmai vélemények, melyek szerint a szocpol támogatási összegét a lakásárak emelkedésén keresztül valójában nem a vevők, hanem az eladók teszik zsebre, így csupán az adófizetők és a lakásértékesítők közötti transzferről van szó.

Még ha részben így is van, a lakáshitel első 5 évére továbbra is elérhető lakáshitel-kamattámogatással, valamint a lakástakarék-pénztári támogatással együtt fontos pozitív hatást gyakorol a július 1-jétől élő CSOK a magyar lakáspiacra és egyfajta önerőként a lakáshitelezésre is.


Íme az új szocpol - Milliós összegek ütik az élelmesek markát
Több tízezer megfelelő használt lakás közül válogathatsz az Otthontérképen! (X)

Aki nem felel meg a CSOK feltételeinek, még mindig találhat a céljaihoz megfelelő lakáshitelt! A Bank360 lakáshitel kalkulátorával a legjobb ajánlatok közül választhatunk.

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Holdblog

275 ezer év az Wikipedia előtt

2,4 milliárd óra, közel 275 ezer év - ennyi időt töltöttek 2024-ben a látogatók a Wikipedia angol nyelvű oldalán. Az ingyenes, szabad felhasználású online lexikon... The post 275 ezer év az

RSM Blog

Áfa 2025 - a legfontosabb változások

2025 számos változást hoz az általános forgalmi adó (ÁFA) szabályozásában is. Íme a legfontosabb módosítások, amelyre a vállalatoknak érdemes figyelni az általános forgalmi adóval kapcso

Kiszámoló

Ingyen Apple TV a hétvégén

Az Apple bejelentette, hogy ingyenesen elérhetővé teszi az Apple TV kínálatát most péntektől vasárnapig. Apple ID kell hozzá, de ha jól sejtem, azt egy egyszerű regisztrációval is kapsz. (Ha

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megrohamozta a magyar lakosság a bankokat, mindenki lakáshitelt és személyi kölcsönt akar

Multi asset portfólió menedzser

Multi asset portfólió menedzser
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Ez is érdekelhet
torta gyerek csalódás