Elképesztő, amit az olajjal művelnek
Nemcsak a tőzsdéken, hanem az olaj piacán is látványos mozgások voltak a csütörtöki kereskedésben. A márciusi határidős WTI a 26 dolláros szintet is megközelítette, közel vagyunk a 13 éves mélyponthoz.
Nemcsak a tőzsdéken, hanem az olaj piacán is látványos mozgások voltak a csütörtöki kereskedésben. A márciusi határidős WTI a 26 dolláros szintet is megközelítette, közel vagyunk a 13 éves mélyponthoz.
Miután a ma világszerte közzétett januári feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index adatok nem lettek "túl fényesek", csúnya mínuszok jöttek össze a vezető olajfajták árfolyamában. Az amerikai részvénypiaci kereskedés első felében ez még mérsékelt lehúzó hatással járt, de a nap végéhez közeledve sikerült pluszba lendülniük az indexeknek. A zárás előtti percekben aztán újabb beleadást láttunk.
Idén várhatóan tovább esnek majd az átlagos nyersanyagárak, majd 2017-től - több évnyi esést követően - végre beindulhat a drágulás, ennek üteme azonban a korábbi emelkedésekhez képest jóval lassabb lehet, mutat rá legújabb negyedéves jelentésében a Világbank. 2015 egészére nézve az energiahordozók súlyozott átlagára 45%-kal, a többi nyersanyagé (a nemesfémeket leszámítva) 15%-ot esett 2014-hez képest. Az elemzés idénre 37 dolláros, 2017-re 48 dolláros olajárral számol, vagyis mérsékelt visszapattanás jöhet középtávon. Ugyanakkor mind az olaj, mind a többi nyersanyag árának jövőbeli emelkedését számos kockázat övezi.
A Világbank szerint a nyersanyagok többségének, így az olajnak az átlagára is tovább csökken idén, amit elsősorban a túlkínálattal magyaráznak. Az olaj ára azonban a mostani szintekről emelkedhet, mivel a fundamentumokban nem volt olyan változás, ami az év eleji áresést igazolná.
Új helyzetet teremthet az egész közép-kelet-európai régióban a zuhanó olajár abban az esetben, ha tartósan 30 dollár környékén marad az árfolyam - vélekednek friss elemzésükben az Erste Bank és a JP Morgan elemzői. Közvetetten számos hatással számolni kell.
Azzal párhuzamosan, hogy a pénteki kereskedésben 29 dollár alá zuhant az amerikai WTI kőolajfajta hordónkénti ára, gazdasági szükségállapotot hirdetett a venezuelai parlamentben Nicolás Maduro elnök. Ez az ő hatáskörét jelentősen kibővíti amellett, hogy az ország exportjának szinte teljes egészét adó kőolaj zuhan, ami így az elnök szavai szerint is katasztrofális állapotot okozott az országban. A venezuelai jegybank egy év után közzétett új gazdasági adatai is ezt támasztják alá.
A tengerentúli kereskedésben 29 dollár alá esett a Brent hordónkénti azonnali ára. Nap közben már járt ezen a szinten az árfolyam, de aztán visszakúsztak 29 dollár fölé a jegyzések.
Bár a várt 2,5 millió hordónál kisebb mértékben, csak 234 ezer hordóval emelkedtek tovább az amerikai nyersolaj-készletek, de így is legalább 26 éves csúcsra kapaszkodtak középnyugati készletek, így azonnal 2,5%-kal esett a határidős WTI árfolyama. Emiatt a tegnap este már tesztelt 30 dollár körüli hordónkénti árnál jár a kereskedés, ami a részvénypiacokra is újra rányomja a bélyegét.
Iparági elemzők szerint valószínűtlen, hogy a nyersolaj hordónkénti világpiaci ára az évtized hátralévő részében visszaemelkedik az elmúlt évekre jellemző 100 dollár körüli szintekre.
Az előző két évhez hasonlóan várhatóan idén is elmarad az ezüstpiaci kereslettől a kínálat, ennek ellenére továbbra sem talál támaszt az árfolyam. Bár a fizikai ezüst iránti kereslet csökken a fajsúlyos ipari szegmensben is, a napelemek iránti növekvő keresletnek köszönhetően a szolár szektor egyre nagyobb felhasználója az ezüstnek.
Hiába van szörnyű éve a nyersanyagoknak, a Goldman Sachs szerint még mindig megégetheti magát az, aki most nyersanyagot vásárol. Inkább tartsuk szárazon a puskaport.
A szén folyamatosan csökkenő ára emiatt nehéz időket élnek a kitermelők, többek között az a kínai vállalat is, mely a következő három hónapban mintegy 100 ezer embert bocsátana el, a lépéssel a vállalat a pénzügyi helyzetén javítana.
Nem mindenkinek fáj a napokban robbant Volkswagen-botrány, ugyanis a dízelmotorok iránt esetlegesen csökkenő kereslet könnyen a benzinmotoros járművek kezére játszhat, amiből a palládium is profitálhat. A befektetők már reagáltak is, tegnap a nemesfém árfolyama közel 7 százalékkal emelkedett.
A világméretű botránnyá nőtt Volkswagen-trükközés miatt nemcsak az autógyártók részvényei kerültek eladói nyomás alá, hanem a platina is, miután a befektetők a dízelmotorok iránti csökkenő kereslettől tartanak.
Újranyitotta az Aldebrő-Detk térségében lévő keleti bányáját a Mátrai Erőmű Zrt. hétfőn, a területről a következő évtizedekben több százmillió tonna lignitet tervez kitermelni a társaság.
Az Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) után most a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) is optimista előrejelzést tett közzé az olaj iránti kereslet alakulásával kapcsolatban. Szerintük nem kel tartani a kínai kereslet összeomlásától.
Valóságos rémálomként élhetik meg az elmúlt időszakot a világ legnagyobb nyersanyag-kitermelői: a dollár erősödése, az árupiacok mélyrepülése már önmagukban is komoly fejfájást okoznak, de ha ez még nem lenne elég, több vállalatnak jókora adóssághegy teszi még nehezebbé a működését. Így talán nem is meglepő, hogy a részvényárfolyamok is zuhannak, emiatt azonban egyre többekben merülhet fel, hogy vajon itt az ideje a beszállásnak, és jöhet az aranyeső, vagy továbbra is csak hulló késekbe nyúlnánk.
Közel 9 százalékot emelkedett hétfőn az olaj ára, míg az elmúlt három nap ralija során összességében több mint 27 százalékkal drágult. Az árnövekedés hátterében az első félévben az előzetes adatoknál alacsonyabb amerikai olajkitermelésről árulkodó adatok és az OPEC bejelentése állhat, miszerint tárgyalni fognak más kitermelőkkel is az alacsony árakról.
Az éves TAO (Társasági adó) és HIPA (helyi iparűzési adó) bevallással kapcsolatban az RSM szakértőihez érkező...
Nézegettem a számláimat ma, és az Ersténél észrevettem egy soha nem látott részvényt a portfóliómban. Solvenum...
Hétfő reggel a lányokon matrózblúz, a fiúkon öltöny, előttük egy kitöltendő gondolattérkép Ady Endre veresiről....
A Babaváró hitel egy nagyon kedvezményes konstrukció: a futamidő alatt született gyerekek számától függően végleges...
Folytatódik a HOLD Alapkezelő és a Bankmonitor eseménysorozata: a következő, élő rendezvényen, a Mercure Budapest...
A 2021 utolsó óráiban közzétett taxonómiai tervezetében az Európai Bizottság beharangozta, hogy a nukleáris energia-...
Valami felfelé húzza az árakat.
Az Európai Unióban a kínai érdekeket leginkább támogató országokba látogat csak el az ázsiai világhatalom vezetője.
A CodeCool programozóiskola két vezetőjével beszélgettünk.