Sir Richard Barrons, a brit egyesített erők korábbi parancsnoka szerint komoly veszély fenyegeti Ukrajnát, hogy 2024-ben vereséget szenvedhet Oroszországtól. Kijev kritikusan alacsony lőszer-, csapat- és légvédelmi készletekkel küzd, miközben Oroszország egy nyári offenzívára készül - írta a BBC.
Az ukrán hatóságok az oroszok inváziója óta beszámol a lelőtt orosz eszközök számáról. Nem tettek másképp ma sem, azonban van egy furcsaság.
Interjút adott Olekszandr Szirszkij, az ukrán erők főparancsnoka, amelyben a mozgósítandó ukrán erők létszámáról is beszélt. Meglepetéssel is szolgált a kijelentésével, szerinte Kijev teljesen átszabta az eddigi elvárásait – számolt be a Kyiv Independent.
Franciaország elkötelezett Ukrajna támogatása mellett, amely a katonai-ipari kapacitások növelését, valamint csúcstechnológiás fegyverekkel ellátást foglalja magába - írta meg a Kyiv Post.
Megkezdődött az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) legnagyobb európai bázisának építési munkálatai a romániai Konstancától északnyugatra található légibázist bővítik – számolt be az ukrán haderő honlapja.
A Maersk vezérigazgatója, Vincent Clerc szerint a globális konténerszállítási piac túlkapacitással és fenntarthatatlanul alacsony fuvardíjak kihívásaival néz szembe, ami jelentős nyomást helyez a szektor jövedelmezőségére, ellentétben a pandémia utáni rekordnyereségekkel.
Nemrég a globális olajkeresletet és a kínálatot is kedvezőtlenül befolyásoló fejlemények történtek, a növekvő bizonytalanságban emelkedik az olaj ára.
Elfoglalta az orosz hadsereg a Donyec megyében található Nyevelszkét – jelentette be az orosz védelmi minisztérium, illetve írta meg pár független ukrán lap.
Majdnem háromszor annyi tüzérségi lőszert gyárt Oroszország, mint az Egyesült Államok és Európa együttesen – írja a CNN hírszerzési információkra hivatkozva.
Szaúd-Arábiának rengeteg olajtermelési tartalékkapacitása van - mondta hétfőn a szaúdi energiaügyi miniszter, miután a világ legnagyobb olajexportőre a múlt hónap végén meglepő módon bejelentette, hogy visszavágja hosszú távú kapacitásbővítési terveit.
A Forbes jelentése alapján 2023 augusztusa és decembere között az orosz Lancet dróncsapások száma egy robbanás következtében bekövetkezett zavarok miatt jelentősen csökkent – számolt be az Ukrajinszka Pravda.
A koronavírus-világjárvány és az energiaválság kivételesen erős éveket hoztak az európai uniós napelem-szektor számára, de a következő 4 évben több kihívás hatására jelentősen lassulhat az évente telepített új kapacitás nagysága - áll az európai napenergia iparági szervezet jelentésében.
Lassult az orosz feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) növekedése januárban decemberhez képest, a mutató tavaly július óta a leggyengébb volt.
Jelentős ipari beruházást adott át Kőszegen a Wienerberger. A mintegy 3,6 milliárd forintból megvalósuló fejlesztéssel az áthidaló- és gerendagyár évi 5 millió folyómétert tud majd legyártani.
Közép-Európa legkorszerűbb börtöne épül Csengeren. Az ezerötszáz férőhelyes "okosbörtönben" videóanalizáló és helymeghatározó rendszer is működik majd - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
A pakisztáni légierő vezérkari főnöke, Zaheer Ahmed Baber légimarsall január 2-án jelentette be, hogy Iszlámlábád lépéseket tesz a kínai FC-31 Gyrfalcon ötödik generációs lopakodó vadászgépek beszerzéséért – írja a South China Morning Post.
Egyre távolabb kerül a grúz EU-csatlakozás.
Mintegy másfél tucat megállapodást írhatnak alá a felek.
Nagyköveti szinten elvben megállapodtak a tagállamok erről.
Három év alatt 7,7 milliárd forint veszteséget halmozott fel a cég.
Mire megy vele?
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Az MHC Mobility hazai vezetőjével beszélgettünk.