FONTOS Bejelentették: jön az új kínai vasúti beruházás
Kiderült: 10%-ot spórolt a kormány a céges áramárplafonon

Kiderült: 10%-ot spórolt a kormány a céges áramárplafonon

Az előzetesen becsült 40 milliárd forint helyett végül 36 milliárd forintnál kevesebbet költött a kormány arra, hogy három kijelölt gazdasági szektorban a 200 euró/MWh feletti áramár szerződéseket kiegészítse – jelentette be szerda reggel az Energiaügyi Minisztérium a 10%-os spórolás tényét. A vállalatok áram- és gázbeszerzési szerződéseinek aktualitásairól és az ár kilátásokról részletesen szó lesz a Portfolio április 11-i Vállalati Energiamenedzsment konferenciáján.

Kiderült: rendkívül sok magyarországi kisvállalat panaszkodik az energiaárak emelkedésére

Kiderült: rendkívül sok magyarországi kisvállalat panaszkodik az energiaárak emelkedésére

Idén novemberben a magyar mikro- és kisvállalati szegmens csaknem háromnegyede (73%) az energiaárak emelkedését jelölte meg a legnagyobb kihívásként, azaz nagyobb arányban panaszkodtak erre, mint tavaly (71%), a második legmagasabb arányban (65%) az alapanyagárak növekedését jelölték meg fő nehézségként, a harmadik helyen (64%) pedig a turbulens gazdasági környezet említése szerepelt – derült ki az MBH Bank országos reprezentatív felmérésének összefoglalójából. A kutatás arra is rávilágított, hogy a gazdasági kihívások láttán sok cég az új piacok nyitásában, vagy üzleti bővítésben látja a kiutat, illetve sokan költségcsökkentésben, illetve termék- szolgáltatás fejlesztésben gondolkodik. Ezekkel a témákkal mind foglalkozik a Portfolio új egésznapos konferenciája, a Vállalati Energiamenedzsment 2024 című rendezvényünk jövő április 11-én.

Új adatközpontot hozott létre az energiaügyi tárca, amely az energiaátmenet levezénylésében segít

Új adatközpontot hozott létre az energiaügyi tárca, amely az energiaátmenet levezénylésében segít

Az Energiaügyi Minisztérium háttérintézményeként megalakult júniusban a Független Energetikai Adatközpont Zrt. (FEAK), amelynek fő feladata az ellátásbiztonság növelését, a megújuló energiaforrások szélesebb körű hasznosítását szolgáló megoldások kialakítása és alkalmazása a villamosenergia-szektorban – derül ki a tárca csütörtöki közleményéből.

Nyílik az olló a kereslet és kínálat között: bajban lesznek a vállalkozások

Nyílik az olló a kereslet és kínálat között: bajban lesznek a vállalkozások

Új kihívások sorával kell szembenéznie a cégeknek. Az energiaválság miatt a földgáz és az áram ára is az égbe szökött, és ugyan a költségek csökkenésnek indultak, a szakértők szerint az olcsó energia korának vége. Soós Szabolcs, a Solar Markt Csoport pénzügyi igazgatója, aki előadóként részt vett a Portfolio Vállalati Energiabeszerzés 2023 és Portfolio-MAGE Járműipar 2023 konferenciáján is, lapunknak többek között arról beszélt, hogy a következő években a zöld energia iránti gyors keresletnövekedés mellett a kínálati oldalon számos tényező lassítja a piaci alapú termelési kapacitások hazai elterjedését a következő években. Nehéz helyzetben lesz tehát az a cég, amelyik nem lép időben. De elkésett-e már az, aki mostanáig nem invesztált a zöld energiába? A szakember kitért arra is, beszélhetünk-e még energiaválságról, vagy a válság az új normalitás, amellyel együtt kell élnünk?

Ez a két dolog okozta leginkább a lakáspiaci visszaesést

Ez a két dolog okozta leginkább a lakáspiaci visszaesést

Az orosz-ukrán háború kitörését követő egy évben tanúi lehettünk egy kisebb nyersanyagpiaci pániknak és az azt követő gyors megnyugvásnak. Bár most pánik nincs, de a gázpiaci deficit velünk marad még idén is. Mennyire indokolt a mostani nyugalom? Milyen maradandó energiapiaci hatásai voltak az orosz-ukrán háborúnak és miképpen viszonyulnak azok az évtized folyamatait meghatározó klímapolitikai intézkedésekhez? Többek között ezekről a kérdésekről beszélt a Portfolio Property X 2023 konferencián Deák András György, az NKE Stratégiai és Védelmi Kutató Intézet tudományos főmunkatársa. Ezt követően a szakértők a fenntartható üzemeltetés, valamint az ingatlanpiac és az építőipar finanszírozási oldalát járták körül, rámutatva arra, hogy milyen tényezők okozzák a jelenlegi lakáspiaci visszaesést.

Ki hogyan birkózik meg az energiabeszerzési kihívásokkal? - Vallottak a vezetők

Ki hogyan birkózik meg az energiabeszerzési kihívásokkal? - Vallottak a vezetők

A vállalati energiafelhasználók az energiaárak további csökkenését várjak a következő időszakban, és a kapcsolódó költségek csökkentésére irányuló erőfeszítések továbbra is elsődlegesek számukra. Az energiakereskedők és tőzsdék szempontjából a fő tanulság az, hogy a piaci logikák teljesen átalakultak, az elmúlt közel 20 évben működő modellek nagy része lényegében használhatatlanná vált az energiakrízis körülményei közepette, és a kiszámíthatatlanság bizonyos mértékig velünk marad a jövőben is – hangzott el a Portfolio Vállalati Energiabeszerzés 2023 konferenciájának energiakereskedői- és felhasználói panelbeszélgetésében.

Ezt érdemes tudni az új típusú energiabeszerzési szerződésekről

Ezt érdemes tudni az új típusú energiabeszerzési szerződésekről

A hosszú távú árambeszerzési (PPA) megállapodás főbb típusait és különbségeit, valamint a szerződéses konstrukciók előkészítésének főbb szempontjait mutatta be a Portfolio Vállalati energiabeszerzés 2023 című konferenciáján tartott előadásában dr. Hanis Dávid, az Oppenheim Ügyvédi Iroda ügyvédje (címlapképünkön) és dr. Légrádi Gergely ügyvéd, az Oppenheim Ügyvédi Iroda partnere.

Visszaestek az energiaárak, mit tegyünk? – Jövő kedden jön a Portfolio Vállalati Energiabeszerzés konferenciája

Visszaestek az energiaárak, mit tegyünk? – Jövő kedden jön a Portfolio Vállalati Energiabeszerzés konferenciája

Sok vállalkozás kényszerült arra tavaly ősszel, hogy az éppen elérhető ajánlatot elfogadva szerződött le az új gáz-, és áramévre, akár nagyon magas árszinten beégetve az energiaköltségét, amely problémát a kormány is megvizsgálta, és a múlt csütörtöki bejelentés szerint 14 ezer kkv-s és egyéb szerződésbe be is avatkozhat az árak leszorítása érdekében. Közben számos más kkv a vészhelyzeti ellátás keretében figyeli, hogy mikor és hogyan tudná jobban tervezhetővé tenni az ingadozó energiaköltségeit, mások pedig a saját ipari telephelyükön gondolkodnak naperőművi fejlesztésben az önellátás érdekében – megannyi élethelyzet, így megannyi stratégia lehet ezekre üdvözítő. Éppen ezek átbeszélésére, a gyakorlati és jogi tanácsok körbejárására szolgál a Portfolio április 18-i Vállalati Energiabeszerzés című konferenciája, amelyen a hosszabb távú áramvásárlási szerződések és az energiaköltségeket tudatosan csökkentő energiahatékonysági megoldások témaköre is a terítéken szerepel. Még nem késő jelentkezni a konferenciára, amelynek részletei itt érhetők el, jelentkezni pedig itt lehet.

Zúgolódnak cégek a drágán beragadt energiaszerződések miatt – Fontos jelzés jött a kormánytól

Zúgolódnak cégek a drágán beragadt energiaszerződések miatt – Fontos jelzés jött a kormánytól

Miután egyre több cég panaszkodik a tavaly ősszel drágán fixált energiabeszerzése miatt és már a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára is hangot adott ennek, azt mondta egy hétfői interjúban a gazdaságfejlesztési miniszter, hogy megvizsgálják a helyzetet és ha kell, akkor akár be is avatkozhat a kormány vis maior helyzetre hivatkozva. Mindez kifejezetten fontos jelzés a Portfolio április 18-i Vállalati Energiabeszerzés című konferenciája előtt, amelyen azt járjuk körbe, hogy az energiaár környezet alapján milyen beszerzési stratégiában érdemes gondolkodni, illetve milyen szerződéses keretek kínálkoznak mostanában az energiahatékonysági megoldások mellett. Még nem késő jelentkezni az eseményre, amelyen többek között az MVM képviselői is részt vesznek, további részletek itt, jelentkezni itt lehet.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.