
A németországi székhelyű kutatóintézet munkatársai 2012 óta több mint 70 000 fotovoltaikus (PV) modult teszteltek és végeztek el rajtuk laboratóriumi teljesítménymérést. A kiterjedt adatkészletből az intézet kutatói most 1034, monokristályos szilícium napelemeken szabványos laboratóriumi körülmények között végzett mérést elemeztek a teljesítmény-megfelelőség átfogó felülvizsgálata érdekében.
A vizsgálat eredménye szerint körülbelül 2017-től
egyre nagyobb negatív eltérés volt tapasztalható a napelemgyártók által megadott teljesítményadatok és a kutatóintézet mérési eredményei között.
A PV-modulok teljesítménymérésének elemzése szerint 2012 és 2016 között az eltérések átlaga a szokásosnak mondható 1% alatti értéket mutatta. Sőt, ebben az időszakban gyakran mértek pozitív eltéréseket is, így valójában a laboratóriumi mérések 2016-ig összességében átlagosan nagyobb teljesítményt mutattak ki a gyártók által ígért értékeknél. 2016-ban például átlagosan 0,6% volt a különbség a gyártó által megadott teljesítmény és az intézet laboratóriumában mért teljesítmény között az utóbbi javára.
Azóta azonban negatív tendencia alakult ki, különösen a 2020-2023-as időszakban. Ennek eredményeképpen a mért csúcsteljesítmények átlagosan 1,3%-os elmaradást mutattak a névleges maximális teljesítményhez képest a mélypontot jelölő 2023-as évben.
A túlnyomórészt nagy projektekhez használt, a világ legmeghatározóbb gyártóinak napelemein végzett tanulmányéhoz képest szélesebb mintán végzett (2024-es adatokat még nem tartalmazó) kutatás ennél is jelentősebb, -2,2%-os eltérést talált a nominális teljesítményadatokhoz viszonyítva.
Ehhez képest a friss, 2024-es teljesítménymegfelelőségi adatok minimális fordulatot mutatnak,
de ezek alapján is átlagosan 1,2%-os negatív eltérés van a gyártói értékek és a laboratóriumi mérések között.
Az enyhe javulás a kutatók szerint akár arra is utalhat, hogy a gyártó vállalatok problémaként ismerhették fel a valós csúcsteljesítményt meghaladó értékek megadásának gyakorlatát.

Bár az eredmények szerint 2024-ben 1,2%-os alulteljesítés nem tűnik jelentősnek,
de nagy léptékben már érdemi negatív eltérést jelenthet a telepített kapacitás teljesítőképessége, ezáltal pedig a napenergia-termelés tekintetében.
Ezek alapján például a Németországban 2024-ben telepített, a gyártói adatok szerint 16,2 gigawatt (GW) új naperőmű-kapacitás közel 195 megawattal (MW) kisebb valós maximális teljesítménnyel rendelkezhet, ami megfelel az ország egyik legnagyobb napelemparkja névleges teljesítményének.
Magyarországon tavaly 1,5 GW beépített teljesítőképességgel létesültek új napelemes rendszerek, legalábbis a gyártók által megadott névleges teljesítményadatok szerint. Amennyiben azonban a kutatás eredményéül kapott 1,2%-os negatív eltéréssel számolunk, akkor az újonnan telepített kapacitás valós maximális teljesítőképessége 18 MW-tal kisebb lehet ennél.
Egy ekkora teljesítményű nagy napelempark éves termelése több mint 10 ezer átlagos háztartás éves villamosenergia-felhasználásának felel meg.
Megjegyzendő azonban, hogy bár a nagy, ipari méretű napelemparkok és a legkisebb lakossági rendszerek is hasonló modulokból állnak, a háztartási méretű rendszereket régebbi fejlesztésű és kisebb teljesítőképességű napelemek alkotják, mint a nagy naperőműveket.
A Fraunhofer ISE elemzésbe csak az adott év top 10 modulgyártójának új termékei kerültek be, így összesen 15 gyártó napelemei szerepelnek benne, és az adatokat az értékeléshez megfelelő további kritériumok szerint is szűrték.
A gyártók által megadott névleges értékek a napelemek által szabványos laboratóriumi körülmények között elérhető csúcsteljesítményére vonatkoznak (Watt peak - Wp), amelynél valós körülmények között a modulok többnyire jóval kisebb teljesítményen termelnek. A napelemek valós teljesítményét számos tényező befolyásolja, mindenekelőtt az, hogy mennyi napsütés éri a paneleket, illetve hogy milyen a tájolásuk és dőlésszögük, de a hőmérséklet és az évek múlásával jelentkező természetes teljesítménycsökkenés is.
2024-ben a magyarországi fotovoltaikus erőművek kihasználtsága éves átlagban 17,6% volt, vagyis valós termelésük az év egészében a nominális csúcsteljesítményüknek átlagosan ekkora részét tette ki.
A tanulmányt publikáló kutatók szerint az eredmények azt is egyértelművé teszik, hogy egy megbízható, folyamatos és független infrastruktúra álljon rendelkezésre a napelemek minőségellenőrzéséhez, különösen akkor, amikor a német és európai napelempiacok importfüggőségének aránya meghaladja a 90%-ot.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Káosz tört ki Európa legforgalmasabb repterén, jogi lépésekkel fenyegetőznek a légitársaságok
A költségek megtérítését kérik.
Benyújtották a törvényjavaslatot: jön a 30 év alatti anyák adómentessége
Itt vannak a fontosabb tudnivalók.
Súlyos vád Kanadától: India meg akarja borítani a választásokat!
Elég nagy a feszültség a két ország közt.
Váratlan ellentámadást indított Ukrajna, véget ért az orosz-amerikai tárgyalás – Háborús híreink hétfőn
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Három dolgot kért Brüsszeltől a magyar kormány
"Az élet így sokkal egyszerűbb lenne."
Nemcsak államcsődöt, befektetést is találni Latin-Amerikában
2025 elején Latin-Amerika kötvénypiaca rendkívül aktív volt. A térség országai kihasználták a kedvező nemzetközi kötvénypiaci feltételeket, és jelentős mennyiségű államadósságot fina
Top 10 izgalmas ítélet az EU Bíróságtól 2024-ben - fontos áfavonatkozások
2024-ben olyan döntések születtek az Európai Bíróságon, amelyek jelentős hatással lehetnek a vállalkozások áfakezelésére. Az alábbi blogbejegyzésben bemutatjuk azt a 10 legfontosabb EUB dö
Lehet-e Fiatalon Lakáshoz Jutni Támogatás Nélkül? - A Rögös Út
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Lehet-e Fiatalon Lakáshoz Jutni Támogatás Nélkül? - A Rögös Út Manapság sok fiatal álmodik arról, hogy végre saját otthonra tegyen szert, de vajon
Az inflációról
Az infláció oka, hogy a forgalomban lévő pénz mennyisége gyorsabban növekszik, mint a kibocsátás. Vagy ahogy mondani szokás: túl sok pénz kerget túl kevés árut. Ami bizonyára kiábrándít
Kínába és a Nyugatra tartanak a dollármilliárdosok
Hiába a vagyon, egy dollármilliárdos sem érzi magát feltétlenül jól bárhol. Ők is vándorolnak ide-oda, bár a milliárdosmigráció vélhetően nem okoz olyan társadalmi és kulturális...
The
Portfólió optimalizálás - Philip Morris
A PM csomagom bekerülési ára kb. 75 dollár, most 150 dollár felett van az árfolyama, van rajta 100% haszon. Ez a legnagyobb értékű részvénycsomag az osztalékportfóliómban. A hozama 7,19%, ami
Balásy Zsolt: A kakaós palacsinta lesz az urak jele
Csillan a hideg a hajnali aszfalton. Kászálódom be a taxiba, TV-stúdióba megyek. Hirtelen háromba is, egy inflációs adat miatt. Innen is tudhatom, az infláció visszatért!...
The post Balásy Zso
A világfelfordulás élhető
Felfordult világban élünk. Hozzászokhattunk az elmúlt hat évben, hogy a körülmények egyik pillanatról a másikra alapvető dolgok változhatnak meg teljesen. Mintha háborognának az Olümposz is

Közösségépítés a védelmi innovációban (x)

- Adómentessé válnak a magyar anyák – Itt a kegyelemdöfés a nyugdíjpénzeknek?
- Brüsszelben egyszerűen átlépik a magyar vétót, Európa integrációja felé fordulnak
- Árrésstop: drasztikus lépésekre készül a Spar
- Belepiszkál a lakossági bankszámlákba a kormány, mégis hová vezet ez?
- Azonnali döntést hozott Putyin a Trumppal való beszélgetés után: ki is adta a parancsot a hadseregnek
Portfolió menedzser
Letartóztatták Erdogan legfőbb kihívóját – De miért éppen most?
Mi történik Törökországban?
Súlyos vége lehet a BYD elleni EU-s vizsgálatnak
Tiltott támogatásokat keresnek.
Óriási biznisz a rovarfehérje-gyártás, a magyar piac is készülhet a jövőre
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.