Ráültek a befektetők Powell szavaira, emelkedéssel zárt Amerika
Üzlet

Ráültek a befektetők Powell szavaira, emelkedéssel zárt Amerika

Portfolio
A piacokat a héten megviselte Donald Trump kereskedelempolitikájának változékonysága az egyes vámok kivetése, és azok módosítása tekintetében, amely jelentős bizonytalansági faktort szült. Az ázsiai piacok eséssel zárták a hetet, Európa is mínuszban van a mai kereskedésben, és az amerikai piacokon is esés látszik, bár a tegnapinál jóval mérsékeltebb. A magyar piacon ma az OTP-re figyelnek kiemelten a befektetők, hiszen ma hajnalban jelentett a bankcsoport, és sikerült is megvernie az elemzői várakozásokat a bevételeknél és a működési eredménynél, de a profit már csak egy hajszálnyival lett jobb a vártnál. Ezen felül annak örülhetnek még az OTP részvényesei, hogy a bank alaposan megemelheti az osztalékát, folytathatja a részvényvisszavásárlásokat, és persze továbbra is vizsgálják az akvizíciós lehetőségeket. Este az amerikai részvénypiacoknak Jerome Powell Fed-elnök szavai hoztak megnyugvást.
Megosztás

Minden jó, ha a vége jó

A kereskedési idő csaknem feléig tartó lefelé araszolás után a Fed-elnök szavai hoztak fordulatot az amerikai részvénypiacokra. Végül a Dow 0,52%-os, az S&P 500 0,55%-os, a Nasdaq 0,70%-os emelkedéssel zárta a hét utolsó kereskedési napját.

Megosztás

Két és fél éves csúcsra ugrott a Verizon

A pénteki raliban kiemelkedőt nyújt a blue chipek közül az IBM és a Verizon részvényárfolyama: előbbi 4,9%-os, utóbbi 4,2%-os emelkedést mutat a piaczáráshoz közeledve. A Verizon így 2,5 éves csúcson van.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Csúsznak az Apple mesterséges intelligencián alapuló fejlesztései

Az Apple bejelentette, hogy a Siri hangasszisztensre tervezett fejlesztéseit csak jövőre vezetik be. A csúszás újabb kihívást jelent a vállalat számára a mesterséges intelligencia területén folyó versenyben - közölte a CNBC.

Csúsznak az Apple mesterséges intelligencián alapuló fejlesztései
Megosztás

Határozott irányt adott a jegybankelnök

Jelenleg a Dow, az S&P és a Nasdaq is 0,5% körüli emelkedést mutat.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

"Powell nyugalmat áraszt a piacra" - itt vannak az első elemzői reakciók a Fed-elnök beszédére

A részvénypiac egyik szalagcímről a másikra ugrál, és ebben a játékban Jerome Powell Fed-elnök a nyugalom hangját képviseli, még ha erre a nyugalomra nem is egészen ad okot az amerikai gazdaság állapota – nagyjából így összegezhetők a Reuters által összegyűjtött első elemzői reakciók a jegybankelnök pénteki beszédére.

Megosztás

Powell hozta meg a részvénypiaci fordulatot

Előbb a mínuszok kezdtek eltűnni, aztán már tömegével erősödnek is a részvényárfolyamok csütörtöki záróértékükhöz képest: a Dow 0,24%-os, az S&P 500 0,11%-os, a Nasdaq 0,04%-os emelkedést mutat jelenleg.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Megszólalt Powell, fordulnak a piacok

Az amerikai jegybank nem fog sietni a kamatcsökkentéssel, inkább megvárja, hogy tisztábban lássa, hogyan hat az új Trump-kormányzat politikája a gazdaságra - mondta Jerome Powell jegybankelnök pénteken. A jegybankelnöknek a kivárás mellett a stabilitást erősítő szavaira enyhülni kezdtek a mínuszok a részvénypiacokon: a Dow már csak 0,02%-os, az S&P 500 0,2%-os, a Nasdaq 0,3%-os csökkenést mutat.

Megszólalt Powell, fordulnak a piacok
Megosztás

Továbbra is kis esésben Amerika

A Nasdaq és az S&P 500 0,3-0,3, a Dow Jones pedig 0,2 százalékos mínuszban van.

Megosztás

Nagyobb mínuszban a magyar tőzsde

A BUX a zárás előtt 1,4 százalékos pluszban van. Mind a négy blue chip esik. A Richter már 4,2, a Mol 1,2, a Telekom 1, az OTP pedig 0,7 százalékos mínuszban van.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Esnek az amerikai tőzsdék

A nyitásra ismét lefordultak az amerikai tőzsdék, a Dow és az S&P 500 0,2 százalékos mínuszban van, míg a Nasdaq 0,1 százalékot esett. A vámháborúval kapcsolatos híráramlás már eleve negatívan befolyásolta a piaci hangulatot a hét korábbi részében, ehhez jött még hozzá a nyitás előtt érkezett amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely elmaradt a várakozásoktól, és újabb kérdéseket vetett fel az amerikai gazdaság állapotával kapcsolatban.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Tartják magukat az amerikai határidős indexek az NFP után

Az amerikai piacnyitás előtt a vártnál gyengébb munkaerőpiaci jelentés érkezett az Egyesült Államokból, A nem mezőgazdasági foglalkoztatottak száma februárban 151 ezerrel nőtt, ami kevesebb, mint az elemzők által várt 170 ezer. Előzetesen többen aggódtak, hogy egy nagyon rossz foglalkoztatottsági adatok várhatóak, de ezek a várakozások nem teljesültek egyelőre. Az amerikai határidős indexek megtartották a kis pluszokat.

Megosztás

Itt vannak a friss amerikai munkaerőpiaci adatok

151 ezer fővel bővült a nem-mezőgazdasági álláshelyek száma februárban, míg a munkanélküliségi ráta kismértékben emelkedett, a bérek növekedése éves alapon lényegében nem változott. Előzetesen többen aggódtak, hogy egy nagyon rossz foglalkoztatottsági adatok várhatóak, de ezek a várakozások nem teljesültek egyelőre.

Itt vannak a friss amerikai munkaerőpiaci adatok
Megosztás

Mínuszban a magyar tőzsde

A délutáni kereskedésben továbbra is esik a magyar tőzsde, a BUX 1,1 százalékos mínuszban van. A blue chipek kivétel nélkül mínuszban vannak, beleértve az OTP-t is, amely ma tette közzé 2024-es számait.

Megosztás

Jön a kriptovilág sorsdöntő eseménye – Ezek a részvények lehetnek a nagy nyertesei

Felpörögtek az események a kriptopiacon. Sokan már úgy gondolták, hogy a vámháború és az ukrán béketárgyalások háttérbe szorítják a Trump-adminisztráció korábbi kriptoígéreteit, ám az elmúlt napokban váratlan bejelentések érkeztek. Ezek különösen fontosak a jelenlegi piaci bizonytalanság közepette, hiszen a múlt héten jelentős esést láttunk a kriptodevizáknál. A figyelem most a Fehér Ház péntek esti kripto csúcstalálkozójára irányul, ahol Trump és az iparág vezető szereplői is részt vesznek. Megnéztük, mire érdemes figyelni, és milyen piaci hatások várhatók. Emellett pedig mutatunk három részvényt is, ami potenciálisan nagy nyertese lehet az esti eseménynek.

Jön a kriptovilág sorsdöntő eseménye – Ezek a részvények lehetnek a nagy nyertesei
Megosztás

Optimista előrejelzés érkezett a chipszektorból

A Broadcom részvényei 12 százalékkal emelkedtek a pénteki tőzsdenyitás előtti kereskedésben, miután a chipgyártó optimista bevételi előrejelzése némi pozitívummal szolgált a mesterséges intelligencia chipek iránti kereslettel kapcsolatban, amelyet korábban a Marvell Technology borús kilátásai árnyékoltak be.

Optimista előrejelzés érkezett a chipszektorból
Megosztás

Bikák és Medvék: Kivel jobb haverkodni a tőzsdén?- Interaktív, díjmentes online előadás

Ha a tőzsdeparkettre lépsz két főszereplővel biztosan találkozni fogsz: a bikákkal és a medvékkel. Az egyik felfelé lökdösi az árakat, a másik pedig a mélybe taszítja őket. De vajon kivel érdemes barátkozni? Mikor van itt az ideje a merész lépéseknek, és mikor kell inkább fedezékbe vonulni? Soron következő online előadásunkon megnézzük, hogyan ismerheted fel, hogy épp egy bikapiac vagy egy medvepiac közepén állsz – és mit tehetsz, hogy a legjobbat hozd ki belőle!

Bikák és Medvék: Kivel jobb haverkodni a tőzsdén?- Interaktív, díjmentes online előadás
Megosztás

Egyre súlyosabb hiány van a lőszerekhez használt kulcsfontosságú nyersanyagból

A lőszerekben széles körben felhasznált antimon globális hiánya súlyosbodhat, mivel az USA és Európa újratölti az Ukrajnában felhasznált lőszer- és bombakészleteket. A stratégiai fém árfolyama az elmúlt egy évben megnégyszereződött, miután Kína szigorította a kritikus nyersanyagok exportját - tudósított a Bloomberg.

Egyre súlyosabb hiány van a lőszerekhez használt kulcsfontosságú nyersanyagból
Megosztás

Nem javul a hangulat

Továbbra is negatív hangulat uralkodik az európai tőzsdéken, ezzel párhuzamosan a magyar piac is jelentős mínuszban van. A héten jelentős volatilitást okozott a piacon az amerikai vámpolitika, az Európai Központi Bank kamatdöntése, a német költségvetési reformok, valamit a regionális védelmi kiadások növelésének hatása. Ezzel azonban még nincs vége, hiszen délután az Egyesült Államokból fontos munkaerőpiaci statisztikák érkeznek, amelyek szintén befolyásolhatják a piaci mozgásokat.

Megosztás

Donald Trump meglepő magyarázatot adott az amerikai tőzsdék zuhanására

Donald Trump a globalistákat hibáztatja a tőzsdei zuhanásért, miközben a befektetők aggódva figyelik az elnök változó vámpolitikáját. Az elnök szerint az Egyesült Államok gazdagodása zavarja a globális érdekeltségű szereplőket - írta meg a CNBC.

Donald Trump meglepő magyarázatot adott az amerikai tőzsdék zuhanására
Megosztás

Vagyonépítés mesterfokon: a tudatos befektetés titkai

A pénzügyi szabadság nem a szerencse műve, hanem a tudatos döntések eredménye. Sokan elbuknak a tipikus befektetői hibákon, miközben azt hiszik, a piac kiszámíthatatlan. Pedig a siker kulcsa a megfelelő stratégia és a valós tapasztalatokon alapuló tudás. Ez a tanfolyam pontosan ebben segít: megtanít, hogyan építs olyan portfóliót, ami nemcsak túléli a piaci hullámzásokat, hanem stabil növekedést is hoz. Valós példákon keresztül ismerheted meg, hogyan hozhatod ki a legtöbbet a pénzedből – felesleges kockázatok nélkül.

Vagyonépítés mesterfokon: a tudatos befektetés titkai
Megosztás

Mínuszban Európa

Eséssel kezdik a napot az európai tőzsdék, a DAX 0,9 százalékkal került lejjebb, míg a CAC 0,5 százalékot esett, a FTSE 100 pedig 0,3 százalékos mínuszban van. A milánói börze is lejjebb került 0,7 százalékkal, míg a spanyol tőzsde 0,8 százalékot esett.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Lefordulás a magyar tőzsdén, esik az OTP a jelentés után

A nemzetközi részvénypiacokon ma ismét lefordulás látszik, ezzel párhuzamosan a magyar tőzsde is gyengélkedik. A legnagyobb hazai blue chip, az OTP ma tette közzé legfrissebb számait, amelyek ugyan meghaladták az elemzői várakozásokat, a papír mégis mínuszban kezdte a kereskedést.

Lefordulás a magyar tőzsdén, esik az OTP a jelentés után
Megosztás

Bencsik László értékeli az OTP legfrissebb számait

Ma hajnalban jöttek ki az OTP legfrissebb számai, ma reggel Bencsik László, a bankcsoport vezérigazgató-helyettese értékeli a számokat.

Bencsik László értékeli az OTP legfrissebb számait
Megosztás

Trump aláírta a bitcoin tartalékról szóló rendeletet, de nem örül a piac

Donald Trump amerikai elnök rendeletet írt alá egy stratégiai bitcoin tartalék létrehozásáról, egy nappal a kriptovaluta iparág vezetőivel tartandó fehér házi találkozó előtt. A tartalékot a bűnügyi és polgári vagyonelkobzási eljárások során lefoglalt, szövetségi tulajdonban lévő bitcoinokból finanszírozzák. A piac rosszul fogadta híreket, hiszen a rendelet alapján az Egyesült Államok nem tervez bitcoin-vásárlást, pedig a befektetők az elmúlt hónapokban nagyon is ezt árazták.

Trump aláírta a bitcoin tartalékról szóló rendeletet, de nem örül a piac
Megosztás

Már tavaly majdnem összejött Csányi Sándor nagy célja az OTP-nél

Története során először több mint ezermilliárd forint profitot ért el az OTP. A bank vezetői már régen eurómilliárdokban számolnak, legyen szó mérlegfőösszegről, bevételről, vagy akár már a profitról is, és a tavalyi eredmény euróban számolva is nagyon közel került egy fontos mérföldkőhöz. Csányi Sándor a Portfolio-nak 2021-ben arról beszélt, hogy a 2 milliárd eurós profit várhatóan viszonylag gyorsan meglesz, a következő lépcsőben nyilván majd a 3 milliárd eurót kell megcélozni. Hát, a 3 milliárd euró tavaly majdnem meglett. Ezen felül annak örülhetnek még az OTP részvényesei, hogy a bank alaposan megemelheti az osztalékát, folytathatja a részvényvisszavásárlásokat, és persze továbbra is vizsgálják az akvizíciós lehetőségeket.

Már tavaly majdnem összejött Csányi Sándor nagy célja az OTP-nél
Megosztás

Rossz a hangulat a piacokon

Mik az aktuális események a tőzsdéken?

  • A tengerentúli tőzsdéken komolyabb eséseket láthattunk a csütörtöki kereskedésben azt követően, hogy kiderült, az amerikai külkereskedelmi hiány meredeken emelkedett januárban. A befektetői hangulaton az sem javított, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette, Mexikó és Kanada is mentesül az Egyesült Államok-Mexikó-Kanada Egyezmény (USMCA) alá tartozó termékek vámjai alól április 2-ig. A meghatározó tengerentúli részvényindexek közül a technológia vállalatokat tömörítő Nasdaq teljesített a leggyengébben, 2,6 százalékos esett az index, míg az S&P 500 1,8 százalékkal, a Dow pedig 1 százalékkal került lejjebb.
  • Az ázsiai tőzsdéken ma reggel többnyire szintén esés látszik, a Nikkei 2,3 százalékkal, a hongkongi Hang Seng 0,2 százalékkal került lejjebb, míg a kínai Shanghai Composite szintén 0,2 százalékkal esett. A régiós hírek közül kiemelhető, hogy a 10 éves japán kötvényhozam 2008 óta nem látott szintre emelkedett.
  • Határidős indexek állása alapján az európai tőzsdéken is eséssel indulhat majd a nap, bár a mínuszok mérsékeltebbek lehetnek, mint amit tegnap az USA-ban láttuk.
  • Az amerikai határidős indexek ehhez képest valamivel pozitívabb képet festenek, a tegnapi eladási hullám után kismértékben emelkedtek.

Mi várható makrofronton?

Ma Németország gyáripari megrendelései a feldolgozóipar állapotát mutathatják, míg az Európai Unió végleges GDP-adatát publikálják a negyedik negyedévről. Az Egyesült Államokból a nem mezőgazdasági dolgozók keresetének alakulása, valamint Jerome Powell, a Fed elnökének a US Monetary Policy Forumon elmondandó beszéde befolyásolhatja a piacokat.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kiszámoló

Pénzügyi bántalmazás egy kapcsolatban

Ha már eddig is a párok pénzügyei volt a téma az elmúlt hetekben, folytatódjon továbbra is ezzel a szombati sorozat. A cikk eredetileg hét éve jelent meg. A párok pénzügyi viselkedése egy-egy

Holdblog

Trump a hüttében

Három vendég, három téma: Móricz Dániellel piaci, Mlinárik Mártonnal ingatlanpiaci őrületet, Kovács Szilárddal pedig amerikai gazdaságot elemzünk. Jó szórakozást! Milyen platformokon talá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A világ egyik legerősebb hatalma már a háborúra készül, ennek már látszanak a jelei
Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Portfolio Construction Industry 2025
2025. március 27.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Nagyot bukott a Volkswagen áprilisban