Fordulat a magyar kormánytól: akár amerikai céggel is építhet kis moduláris reaktort
Üzlet

Fordulat a magyar kormánytól: akár amerikai céggel is építhet kis moduláris reaktort

Portfolio
Néhány héttel azután, hogy a brit Rolls-Royce-szal stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar kormány akár több kis moduláris reaktor hazai megépítésére, ma azt jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy az amerikai Westinghouse-szal is technológiai együttműködésben, illetve technológiai fejlesztésben érdekelt.

Ez azért érdekes, mert korábban információink szerint a Westinghouse-szal nem akart nukleáris együttműködést a kormány, most viszont Szijjártó az amerikai külügyminiszterrel, Marco Robióval való tárgyalása után azt posztolta ki, hogy a tárgyaláson beszéltek

a magyar-amerikai energetikai együttműködés fejlesztésének lehetőségéről, amely tekintetében elsősorban a nukleáris energia jöhet szóba.

Emlékeztet rá, hogy "Magyarország és az Egyesült Államok is fontos szerepet szán a nukleáris energiának az energiaellátás biztonságának garantálásában, ezért adja magát a technológiai együttműködés lehetősége ezen a területen."

Szijjártó rámutat, hogy "a Westinghouse a nukleáris technológiák világpiacán a vezető vállalatok közé tartozik, és fontos szerepet játszhat abban az áttörésben, amely a rövidebb idő alatt megépíthető kis moduláris atomerőművek létrehozására irányul. Ezek a kis erőművek környezetet kímélő módon lesznek képesek arra, hogy megbízható módon állítsanak elő nagy mennyiségű elektromos energiát, így ezen technológia fejlesztésében érdekeltek vagyunk a Westinghouse-szal való együttműködés keretében."

A magyar energiamixről, az áramellátási kilátásokról részletesen szó lesz a Portfolio április 8-i Vállalati Energiamenedzsment konferencián, további részletek:

A magyar miniszter január végén Londonban tárgyalt a kis moduláris reaktorok (SMR) technológiájának másik fontos nemzetközi cégével, a Rolls-Royce-szal, és stratégiai együttműködési megállapodást is kötött. Akkor azt jelezte, hogy

akár több SMR is megépülhet majd Magyarországon, és a mai jelzés fényében elképzelhető, hogy amerikai hátterű SMR is épülhet az országban.

Az MVM 2035-ig szóló stratégiájában az van benne, hogy addig a tervek szerint legalább egy SMR projektet megépítene az országban. Elképzelhető, hogy ez az észak-keleti országrészben történne meg, a nagyobb ipari üzemek és potenciális adatközpontok folyamatos áramigényének ellátására.

Címlapkép forrása: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Kiszámoló

Mennyit buksz egy hét alatt?

Nagyon gyakori eset tanácsadásokon, hogy valaki 40-50 millió forinton ül lekötés nélkül, gyakran már hónapok vagy akár évek óta, mert nem tudja, hogy mikor lesz rá szüksége. Két legjellemz

MNB Intézet

Miből lesz a nagy válság?

A nagy válságokhoz általában új, korábban nem látott problémák vezetnek. A gazdasági döntéshozók éppen ezért nem tudják meggátolni a bekövetkezésüket. Vagy mégis van valami közös ben

RSM Blog

Élettársak öröklése

Az élettársak helyzete hazánkban jogi szempontból sajátos, hiszen míg egyre többen választják a társas együttélésnek ezen formáját, addig az élettársi viszony számos jogi kockázatot hord

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Portfolio Construction Industry 2025
2025. március 27.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Ez is érdekelhet
GettyImages-1384219104 (1)-árfolyam-befektetés-elemzés-gazdaság-grafikon-pénzügy-piac-részvény-tőzsde