Hogy értékelhető a tavalyi lakásbiztosítási kampány?
Besnyő Márton (Netrisk) szerint az előzetes várakozásokat teljesítette a tavalyi kampány, a piac várakozásait messze meghaladta a részvétel, nekik egyébként 2%-ról 10% fölé emelkedett a piaci részesedésük.
Buró Attila (Gránit Biztosító) szerint tipikus első kampány volt, annak gyermekbetegségeivel együtt, de ezek fokozatosan megoldódnak.
Szombat Tamás (Alfa Biztosító) szerint az ő célkitűzésük az volt, hogy a biztosítási szerződések rendben legyenek, ő nem hitt a penetráció növelésében, mert egy természetes felső határnál lehetünk e téren, de sok ügyféllel tudtak beszélni, ami nagy pozitívum.
Vámos Levente (Allianz) ahhoz a vakrandihoz hasonlította a tavalyi kampányt, amelyhez a szülőktől jött az ötlet, de alapvetően jól sült el. Várakozásait „sajnos” teljesítette: árversennyé alakult, a reményeit viszont nem, mert szerinte többet kell kihozni belőle ár-érték arányban.
Szebelédi Ferenc (MNB) nem értett egyet azzal, hogy tipikus első kampány lett volna, az ő várakozásaikat minden fronton teljesítette a tavaly március, és nagy aktivitást hozott. Ezek közül az egyik az MFO-termék penetrációjának a növekedése.
Mit hoz az idei kampány?
Ha a tavalyi szintet eléri az aktivitás, amikor 641 ezren dolgoztatták át vagy kötöttek új szerződést, akkor nagyon elégedett lesz az MNB, egyébként a piaci felméréseik inkább 300 ezer körüli aktivitást várnak, de ennél azért többet vár a felügyelet – jelezte Szebelédi Ferenc (MNB).
Buró Attila (Gránit Biztosító) „nagyon optimista énje” mondja azt, hogy talán elérheti az idei kampány a tavalyi aktivitást. Az idei kampány nagy kérdése, hogy a tavalyihoz hasonló nagy zaj, vagy inkább a szakmaiság mozgatja meg az ügyfeleket, és akarják-e ügyfeleiket edukálni a biztosítók.
Besnyő Márton (Netrisk) szerint jobban sikerült a felkészülés nekik, mint tavaly, ők egyébként 800 ezres aktivitásra számítanak, és 70-75 százaléknyi end-to-end digitális értékesítésre számítanak.
Vámos Levente (Allianz) szerint sokkal felkészültebb a szakma, mint tavaly, az Allianz is megnövelt kapacitással és nyitvatartással készült fel a kampányra. Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy árverseny helyet az ár-érték arány domináljon, és az ügyfelet ne érje csalódás.
Szombat Tamás (Alfa) szerint az alulbiztosítottság megszüntetésében a személyes tanácsadóknak nagy szerepük lesz, a tavalyi felére rúgó, nagyjából 30 ezres kötéssel elégedettel lenne.
Buró Attila (Gránit Biztosító) viszont az információátadó videók, digitális megoldások szerepét hangsúlyozta, a Gránit Biztosító elsősorban a piaci részesedést szeretné növelni a kampány során, egyre szélesebb palettán.
Címlapkép forrása: Stiller Ákos / Portfolio
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ