A FBI nemzetközi terrorfenyegetés miatt egy bukaresti kamasz kiadatását kérte
Üzlet

A FBI nemzetközi terrorfenyegetés miatt egy bukaresti kamasz kiadatását kérte

MTI
Egy bukaresti 17 éves középiskolás diák kiadatását kérte egy New York-i bíróság Romániától, aki ellen nemzetközi terrorfenyegetés, az Egyesült Államok elleni összeesküvés, tömegpusztító fegyverekkel fenyegetés, kiskorúak szexuális kizsákmányolása és gyermekpornográfia gyanújával vizsgálódik az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) - jelentette a Libertatea című hírportál az MTI beszámolója szerint.

A kamasz saját bevallása szerint 2023 őszétől - 15 éves korától - kezdődően több mint 450 alkalommal fenyegetett meg bombák felrobbantásával, illetve fegyveres támadással amerikai és brit tanintézményeket, pánikot keltve a tanulók és tanárok között, jelentős anyagi károkat is okozva a rendvédelmi hatóságoknak.

A vádirat szerint a gyanúsított két amerikai kiskorú lányt vett rá szerelmet színlelve, vagy zsarolással, hogy pornográf tartalmú fotókat küldjenek neki magukról, megcsonkítsák magukat, vagy állatokat kínozzanak.

A bukaresti diák már tavaly a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) látókörébe került, miután

hazai iskolákat és kórházakat is robbantással fenyegetett.

A román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) emiatt terrorfenyegetés gyanújával indított vizsgálatot, de végül úgy döntött, hogy nem emel vádat ellene, csak pénzbírságot javasolt, mert a telefonos és internetes csatornákon eljuttatott fenyegetéseinek nem volt valóságalapja.

Az FBI szerint azonban a bukaresti középiskolás egy online bűnszervezet aktív tagja amely fiatalok beszervezésével, az erőszak és szexuális kizsákmányolás népszerűsítésével, mindennapos gyakorlatként történő elfogadtatásával próbálja elérni célját, az Egyesült Államok és a civilizált társadalom elpusztítását. Az amerikai kiadatási kérelem nyomán a bukaresti fiatalt decemberben őrizetbe vették, majd házi őrizetbe helyezték a jogerős végzés megszületéséig.

Címlapkép forrása: Shutterstock

Holdblog

Zsiday Viktor: Nincs Trump-terv

Sokan próbálják megfejteni a Trump-féle Nagy Tervet, ami értelmet ad minden mondásának, amivel kerek egésszé válik a véletlenszerűnek tűnő káosz, aminek segítségével kifürkészhetjük mi

Holdblog

I Bought This Before Elon Went Crazy

Estek Európa főbb piacain a Tesla értékesítései - méghozzá nem is kicsit: tavaly januárhoz képest nagyjából a felére csökkent az eladott autók száma. Elon Musk... The post I Bought This Bef

Holdblog

Döcög a tervgazdaság

Elkúrni könnyű. Nem az a cél, csak az lesz belőle. Ki gondolta volna, hogy a serényen dolgozó kisember felkarolása és néhány kulcsfontosságú iparág nemzeti kézbe... The post Döcög a tervga

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Portfolio Construction Industry 2025
2025. március 27.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Tanfolyam

Sikeres befektető online tanfolyam

Képes leszel megtalálni a számodra legmegfelelőbb befektetési terméket, miközben olyan gyakorlati stratégiákat sajátítasz el, amiket azonnal bevethetsz a sikeres befektetésekhez!

Ez is érdekelhet
GettyImages-2195975787-árfolyam-befektetés-gazdaság-kereskedés-pénzügy-piac-részvény-részvényárfolyam-tőkepiac-tőzsde