Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Csökkenő háztartási fogyasztás, növekvő belső kitermelés, mégis alig csökkenő import
Az Energiaügyi Minisztérium sajtóközleménye nemrégiben számolt be róla, hogy a fosszilis energiahordozók hazai kitermelése ismét növekedésnek indult. 2024-ben 1,893 milliárd köbméter földgázt hoztak felszínre Magyarországon; ami 25%-kal haladja meg a 2022-es értéket és 7,3%-kal a 2023-ast (bár még így is csak 22%-át tette ki a 2024-es belföldi gázfogyasztásnak). Ez éles trendfordulót jelez, hiszen 2000-től 2022-ig csökkent, nagyjából megfeleződött a hazai kitermelés. Kőolaj esetén pedig az itthon kibányászott mennyiség 2004 óta először múlta felül az 1 millió tonnát. A 1,056 millió tonnás eredmény 20%-kal haladja meg a 2020-as értéket, bár ez is csak töredékét fedezte a hazai igényeknek.
Földgáz esetén a korábbi visszaesés elsősorban az ismert lelőhelyek fokozatos kimerülésének köszönhető – új beruházások nélkül ugyanis évi 15-20%-kal csökken a meglévő magyar gázmezők hozama. Az ismételt növekedéshez az energiaválság hatására megerősödött politikai akaraton és magas energiaárak miatti kedvezőbb megtérülésen kívül az is kellett, hogy Magyarország elinduljon a nem-hagyományos technológiák, úgymint a palagáz-bányászat irányába, illetve fokozza a hagyományos lelőhelyek felkutatását is.
További bővülés is várható, hiszen az Energiaügyi Minisztérium öt év szünet után újra koncessziós pályázatokat írt ki olaj- és gázkitermelésre, összesen nyolc területen.
Ugyanakkor a földgáz esetén a huszonöt évvel ezelőtti termelési szintek nem tűnnek elérhetőnek, tekintettel a mezők folyamatos kimerülésére. A kormányzati közlések szerint az évi 2 milliárd köbméter lehet reális, ami a hazai igényektől nagyon messze van (lásd alább). A felülvizsgált NEKT nem tartalmaz pontos célszámot sem földgáz, sem kőolaj-kitermelésre, csak a 2021-es szinthez képesti növekedés igényét fogalmazza meg.
A felülvizsgált NEKT klíma-szempontból ambiciózusabb forgatókönyve szerinti földgáz-fogyasztással is csak 2050 körül, sőt az anyagában történő felhasználással együtt inkább csak azt követően jöhet el egy olyan állapot, amikor a hazai földkitermelés fedezi a fogyasztást (2 milliárd köbméter évi termelést feltételezve), ez alapján az import-függőség még sokáig velünk maradhat. Hasonlóképpen, kőolaj esetén is még sokáig az import dominanciájára számít a kormány. Mindez nem meglepő, hiszen Magyarország fosszilis energiahordozókban szegény terület, kivéve talán a lignitet, ami a legkörnyezetszennyezőbb minden fosszilis tüzelőanyag közül, így mielőbbi teljes kivezetése a legfontosabb lépés lenne.
De mekkora is az ország földgáz-igénye, ha 2050-re törvényben rögzített célunk a klímasemlegesség elérése? Az energiaválság előtti években lassú növekedés volt jellemző, 2021-ben elérve a 11 milliárd köbméter belföldi fogyasztást (ebből akkor 1,5 milliárd volt a hazai termelés, vagyis kevesebb, mint 15%). 2022-től ugyanakkor egy gyors csökkenés indult meg, 2023-2024-re évi 8,5 milliárd köbméter körülre szorítva le a fogyasztást. Ez a 20% körüli csökkentés nagyrészt elsősorban annak volt köszönhető, hogy az energiapazarlás visszaszorult. Ugyanakkor a csökkenés oka részben az is, hogy az ipari üzemek a kedvezőtlen árhelyzetben visszafogták termelésüket, ami csak átmeneti jelenség. 2024 végén már az első félévhez képest emelkedhetett a fogyasztás, ezért jöhetett ki a 2023-ashoz hasonló éves érték. A következő években pedig újabb ipari nagyfogyasztók kezdik meg működésüket, sőt, a felülvizsgált NEKT három új gázerőművi blokk építésével számol még 2030 előtt (egy a Mátrai Erőmű bezáró széntüzelésű blokkjai helyén, kettő Tiszaújvárosban). E tényezőknek köszönhető, hogy
a felülvizsgált NEKT szerint, a növekvő hazai kitermelés, a földgázról biogázra, áramra, geotermiára történő váltás és az energiahatékonyság javulása mellett is csak alig, 85%-ről 80%-ra csökkenne a földgázimport aránya 2030-ra
(vagyis a földgázfogyasztás összességében csak keveset csökkenne). Kőolaj esetén az importarány jószerivel változatlan maradna.
Ha kitekintünk az egyik legnagyobb földgáz-fogyasztó ágazatra, az áram- és hőtermelő szektorra, alapvetően kedvező tendenciákat látunk. Amint a Green Policy Center Magyarország Harmadik Klímasemlegességi Előrehaladási Jelentésében megállapította, „2021-ről 2022-re nagy tempóban folytatódott az ÜHG emisszió csökkenése, ami leginkább a napelemek nemzetközi összevetésben is gyorsnak számító terjedésével, illetve az alacsonyabb áram- és hőfogyasztással van kapcsolatban”, miközben sem az erőművi szénfogyasztás (aminek csökkenése vezérelte az ágazat ÜHG csökkentését 2017-2020 között), sem az áramimport aránya nem változott érdemben. Ez a folyamat 2023-ban is folytatódott, hiszen a fosszilis alapú áramtermelés 18%-kal csökkent, míg a napelemek termelése másfélszeresére nőtt.
Az energia-ellátás terén nem csak a fosszilis tüzelőanyagok égetése, hanem a bányászatuk és szállításük is jár ÜHG kibocsátással – ezek az ún. fugitív, vagyis szivárgó emissziók. Az elszökő földgáz ugyanis lényegében metán, ami a széndioxidnál nagyjából huszonnyolcszor erősebb üvegházhatással bír. Akkor pedig még nem is beszéltünk a bányászat egyéb környezeti kárairól.
Ha a földgáz és kőolaj elégetéséből, bányászatából és szállításából eredő környezeti károkat, ÜHG kibocsátást szeretnénk mérsékelni, elsődlegesen e fosszilis tüzelőanyagok fogyasztását kell csökkenteni az energiafogyasztás csökkentésével vagy más energiahordozókra történő áttéréssel. Az erőművi szektorban is van még tennivaló a dekarbonizáció terén. Például, a távhő-rendszer ma nagyjából 70%-ban földgáz-alapon működik, méghozzá sokszor elavult, alacsony energiahatékonyságú fűtőművekkel. De, ha más ágazatokra is kitekintünk, nagy földgázfogyasztás-csökkentési potenciál van az épületállomány felújításában, hiszen hazánkban a végsőenergia-fogyasztás 50%-a e szektorban történik (2022.), ami EU szinten kimagasló érték. A kőolaj felhasználása elsődlegesen a közlekedésen és az iparon múlik.
Mivel jár a hazai kitermelés az importhoz képest?
Ha egy pillanatra feltételezzük, hogy a feladat egy fix földgáz- és kőolajigény kiszolgálása, akkor az elsődleges kérdés az, hogy mekkora a hazai kitermelés aránya, a második kérdés pedig az, hogy az import honnan és milyen áron érkezik.
Az energiaválság rámutatott, hogy az energiahordozóktól való magas import-függés az egész országot meg tudja rázni anyagilag egy hirtelen ársokk esetén, ez tehát jelentős nemzetgazdasági kockázat, ami a mai napon is fennáll. Bár Magyarország esetén ilyen nem merült fel, 2022 óta több európai ország szembesült az addigi döntő forrás, Oroszország irányából érkező import hirtelen megszakadásával, aminek politikai, illetve katonai-szabotázs jellegű okai voltak. Vagyis az energiafüggőség a politikai zsarolás eszköze is lehet, azaz az importfüggőség csökkentése szuverenitási kérdés is. Noha jelen cikknek nem feladata az Oroszország elleni uniós szankciók hatásának értékelése, környezeti szempontból meg kell jegyezni, hogy az orosz importtól való leválási törekvések azzal járnak, hogy a meglévő, viszonylag alacsony ÜHG kibocsátással működő csővezetékes szállítást a jóval ÜHG-intenzívebb tengeri LNG szállításra cseréljük. Mindez pedig a fosszilis infrastruktúrába történő jelentős beruházásokkal jár, ami a klímaváltozás elleni harctól vonja el a forrást és a figyelmet. Ráadásul a rövidebb és vezetéken történő szállítás vélhetően csökkentheti a fugitív emissziókat is. Igaz, a bányászat belföldre kerülésével az annak ÜHG kibocsátása is a magyar, nem pedig más országok leltárában jelenik meg, de ez a globális kibocsátásokat nem befolyásolja (vagyis azok az alkalmazott technológiától függenek és nem a helytől).
A hazai kitermelés bővítésével szemben felhozható ellenérvek leginkább két csoportba sorolhatóak. Egyrészt, ezek is növelik a fosszilis infrastruktúrába való beruházásokat, ami súlyos pénzeket és más erőforrást is elvon a fenntarthatóbb infrastruktúra elől. Másrészt, a hazai termelés bővítése, sőt fenntartása útjának a konvencionális mezők kifogyásával egyre inkább a palagáz rétegrepesztéses technológiával történő kinyerése látszik. E technológia számos környezetvédelmi aggályt vet fel: több fugitív ÜHG kibocsátást, jelentős vízfogyasztást és vízszennyezést, földrengés-veszélyt okozhat. Nem véletlen, hogy a hazai természetvédők figyelmét is felkeltették a Békés vármegyei rétegrepesztéses kitermelés engedélyezési ügyei.
Igaz, hogy a külföldi kitermelés esetén megspóroljuk azt, hogy a hazai környezetben, élővilágban keletkezzen kár a bányászat miatt, azonban aligha igazságos, hogy a mi környezetszennyező gáz- és olajfelhasználásunk következményeit más országokra terheljük át.
„Nem néz ki jól” tehát, hogy a NEKT – egy klímastratégia - fosszilis energiahordozók kitermelésének bővítésére tesz javaslatot, ugyanakkor a NEKT nem csak klímastratégia, hanem integrált energia- és klímastratégia, vagyis az energiaunió mind az 5 pillérét, közte a dekarbonizációt és az energiabiztonságot is figyelembe kell vennie.
Nincs „ingyen ebéd”, minden emberi tevékenységnek megvan a környezeti (k)ára vagy itt, vagy külföldön – a feladatunk az, hogy ezeket összességében arra a szintre csökkentsük, ami a Föld eltartóképességén belül esik. Környezeti szempontból a kulcskérdés tehát nem az, hogy hol termeljük ki a földgázt és a kőolajat, hanem sokkal inkább az, hogy mennyit fogyasztunk belőle. Először ezzel kell foglalkoznunk.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
