Légikatasztrófa Washingtonban: ekkora az esély rá, hogy repülőgépbalesetben halsz meg
Üzlet

Légikatasztrófa Washingtonban: ekkora az esély rá, hogy repülőgépbalesetben halsz meg

Portfolio
Nem győzik ismételgetni a szakértők, hogy még mindig a repülés a legbiztonságosabb közlekedési forma, miután az elmúlt néhány hétben sorra történtek súlyos, halálos áldozatot követelő balesetek. Legutóbb ma reggel Washington DC felett, ahol egy utasszállító repülőgép ütközött egy katonai helikopterrel, ami 2001 óta a legtöbb halálesetet okozó légibaleset volt amerikai földön. Összeszedtük az elmúlt hetek baleseteit, megnéztük, hogy melyek voltak a történelem legsúlyosabb légikatasztrófái és hogy a statisztikák szerint mennyi az esélye annak jelenleg, hogy valaki repülőgépbalesetben haljon meg.

December vége óta úgy érezhetjük, hogy szinte minden napra jutott egy súlyos repülőgép-baleset. Ez erőteljes túlzás, de tény, hogy december és január végén több incidens is történt sorozatban:

  • December 23-án a Swiss Air Bukarestből Zürichbe tartó járata kényszerleszállást hajtott végre Grazban, miután füst keletkezett a kabinban, 17 utast és a személyzet 5 tagját kórházba szállították, egy légiutaskísérő később életét vesztette füstmérgezés miatt.
  • December 25-én az Azerbaijan Airlines járata kényszerleszállás közben zuhant le Kazahsztánban, miután a feltételezések szerint eltalálta egy orosz föld-levegő rakéta, a fedélzeten tartózkodó 67 főből 38 életét vesztette.
  • December 29-én a Jeju Air gépe leszállás közben zuhant le Dél-Koreában, 181 főből mindössze ketten élték túl a balesetet, ez volt az ország eddigi legsúlyosabb légibalesete. A gép túlfutott a repülőtér kifutópályáján, majd egy betonfalnak ütközött és lángba borult. A pilóták négy perccel az ütközést megelőzően madárbecsapódást és vészhelyzetet jelentettek a toronynak.
  • Január 28-án az Air Busan Hongkongba repülő járata nem sokkal a felszállást követően kigyulladt. A gépen 176 fő tartózkodott, mindenkit evakuáltak, az incidensben 7 fő sérült meg.
  • Január 29-én egy olajipari munkásokat szállító gép zuhant le Dél-Szudánban nem sokkal a felszállást követően, a gépen tartózkodó 21 főből 20 elhunyt.
  • Január 29-én a PSA Airlines által működtetett American Airlines járat katonai helikopterrel ütközött Washington DC-nél és a Potomac folyóba zuhant, az utasszállítón 64 fő, a helikopteren 3 fő tartózkodott. Jelen állás szerint a balesetnek nincs túlélője. Ez a legsúlyosabb repülőgép-baleset az áldozatok számát tekintve az Egyesült Államokban 2001 novembere óta.

Mindezekkel együtt a légiközlekedés még mindig a legbiztonságosabb közlekedési módnak számít a statisztikák szerint, ahogy egyszer egy pilóta megfogalmazta: „ha kijutottál a reptérre, akkor már túl vagy a repülés legveszélyesebb részén”. Miközben a légijáratok száma (a Coviddal sújtott időszakot kivéve) évről évre növekedett, az incidensek és a balesetekhez kapcsolódó halálesetek száma trendszerűen csökkent az elmúlt évtizedekben,

jelenleg az MIT számításai szerint egy a 13,7 millióhoz az esélye annak, hogy valaki a világon az életét veszti egy repülőgép szerencsétlenségben.

Súlyos balesetek időről időre előfordulnak mind a mai napig, de a balesetekből tanulva egyre biztonságosabbá is vált közben a légiközlekedés. A világ eddigi legtöbb halálos áldozatot követelő repülőgép balesetei (a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat kivéve, ami a földön szedte a legtöbb áldozatot):

  1. 1977-ben a Pan Am és a KLM gépe ütközött Tenerife repülőterén ködös időben, összesen 583 halálos áldozatot követelve.
  2. 1985-ben Japánban a Japan Airlines gép felszállást követően strukturális sérüléseket szenvedett és lezuhant a Takamagahara hegyen, ami 520 áldozatot szedett.
  3. 1996-ban a Saudi Arabian Airlines és a Kazahstan Airlines gépe ütközött Indiában, 349 fő halálát okozva.
  4. 1974-ben a Turkish Airlines Isztambulból Londonba tartó járatának Párizsban lett volna egy köztes megállója, ahol végül nem érték el a repteret, hanem a közeli erdőben lezuhant a gép.
  5. 1985-ben az Air India járatán bomba robbant és az Atlanti-óceánba zuhant, 329 életet követelve.
  6. 1980-ban a Saudia Flight gépe kigyulladt a felszállást követően, 301 fő vesztette életét a balesetben.
  7. 2014-ben a Malaysian Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járatát eltalálta egy föld-levegő rakéta Ukrajna felett, 298 áldozatot követelve. Az eset mindössze pár hónappal azután történt, hogy a légitársaság egy másik, Kuala Lumpurból induló járata nem sokkal felszállás után rejtélyes módon eltűnt. A gépet azóta sem találták meg.
  8. 1988-ban az Iran Air Flight Teheránból Dubajba közlekedő járatát érte rakétatámadás, 290 áldozatot szedve.
  9. 2003-ban egy másik iráni légitársaság, az Iranian Revolutionary Guard Corps gépe Iránban lezuhant egy hegyvidéki területen, 275 fő halálát okozva.
  10. 1979-ben egy American Airlines gép zuhant le Chicago-nál a felszállást követően nem sokkal, miután a baloldali hajtómű levált a szárnyról és irányíthatatlanná vált. 273 áldozatot követelt a baleset.

Címlapkép forrása: Nathan Posner/Anadolu via Getty Images

Kiszámoló

Újra itt a világvége

A héten egy olyan hír borzolta a tőzsdei befektetők idegeit, amire senki nem számított. Egy ismeretlen kínai startup bemutatta először a saját AI nyelvi modelljét DeepSeek néven, majd pár napp

RSM Blog

TEÁOR2025: fontos határidők és teendők

Az Európai Unió gazdasági tevékenységeket osztályozó rendszere, a TEÁOR, jelentős változáson ment keresztül. Az új TEÁOR\'25 rendszer 2025. január 1-jével lépett hatályba, amely számos j

Holdblog

Negyven évet vissza az időben

1984-et írunk. Óceánia hol Keletázsiával, hol Eurázsiával áll hadban. A háborúskodás azonban sokkal inkább szolgálja a belső politikai célokat, mint bármely tényleges külpolitikai cél el

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Melyik befektetési alapot válasszuk 2025-ben?

Gazdasági elemző

Gazdasági elemző
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Ez is érdekelhet
tőzsde