Mennyire új a DeepSeek?
Nem teljesen. A kínai mesterséges intelligencia startupot 2023-ban alapítottak, a vállalat nyílt forráskódú nagy nyelvi modellek (LLM) fejlesztésére specializálódott, célja az általános mesterséges intelligencia (AGI) megvalósítása. A vállalatot Liang Wenfeng alapította, aki korábban a High-Flyer nevű kínai hedge fund társalapítója volt. A DeepSeek a High-Flyer erőforrásait, és az ott felhalmozott, nagyrészt nyugati hardvereket felhasználva kezdett mesterséges intelligencia kutatásokba, és 2023 májusában vált önálló céggé. A vállalat az elmúlt években egymás után jött ki AI modellekkel, a nagy dobás a legújabb modell, az R1 volt, ami villámgyorsan az egyik legnépszerűbb AI modellé vált, és a teszteken az egyik legjobbnak bizonyult. A DeepSeeknek tehát már évek óta vannak AI modelljei, amik egyre fejlettebbek, a figyelmet többek között az irányította rá az R1-re, hogy világszerte elérhetővé vált a felhasználók számára, állítólag régebbi GPU-kon lett fejlesztve, és állítólag más AI fejlesztések költségének töredékéből.
Kevésbé volt a fókuszban, de megjelent a DeepSeek képek generálására létrehozott modellje, a Janus-Pro, is, ami a teszteken jobb eredményeket ér el, mint az OpenAI DALL-E-ja, ráadásul ingyenes, ez felvetette annak az esélyét, hogy
egymás után jelenhetnek meg a legjobb nyugati AI-okhoz hasonló kínai változatok, ingyenesen, ami teljesen szétveri az eddigi üzleti modelleket.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!