A közlemény szerint a bűnszervezet tagjai kifinomult adathalász technikákat alkalmaztak: hamis banki értesítések és e-mailek segítségével, valamint távoli hozzáférést biztosító programok, például az AnyDesk letöltésére rábeszélve szerezték meg a sértettek netbankjának belépési adatait.
A megszerzett hozzáférésekkel jogosulatlan banki tranzakciókat végeztek, majd a kicsalt összegeket bonyolult pénzmosási rendszeren keresztül tüntették el.
A nyomozók eddigi több mint 30 károsultat azonosítottak, a kár meghaladja a 330 millió forintot.
Előfordult olyan eset is, hogy a sértett bankszámlájáról 70 millió forintot utaltak el különböző célszámlákra.
A rendőrök eddig 23 olyan embert hallgattak ki gyanúsítottként, akiknek a nevére nyitott bankszámlákat használta a bűnbanda a tranzakciók lebonyolításához.
A bűnszervezet központi figurája egy 24 éves ukrán férfi, aki Montenegróból irányította az alá beszervezett csoportokat, koordinálta a Magyarországon elkövetett csalásokat és a bűncselekményekből származó pénzek elosztását.
A férfit - nemzetközi együttműködésben - Ausztriában fogták el. A nyomozók átvették a férfit osztrák kollégáiktól, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt - írták.
Úgy folytatták, hogy a rendőrök az eljárás során feltérképezték a bűnszervezet működését: kiderült, hogy a korábban említett férfi egyik bűntársa egy 26 éves férfi volt, aki Magyarországon több pénzügyi tranzakcióban működött közre.
A nyomozók azonosították a szervezet további tagjait is, például a bankszámlákat nyitó strómanokat, és olyanokat is, akik a sértettek banki adatait megszerezték, illetve azokat, akik a csalásokat közvetítőként vagy pénzszállítóként segítették.
Úgy fogalmaztak, hogy cselekményük nemcsak a sértetteknek okozott kárt, hanem komoly nemzetközi pénzügyi bűncselekményekhez is vezetett, mivel a megszerzett összegeket gyakran különböző kriptovaluták formájában próbálták eltüntetni.
Az ukrán férfi és bűntársai ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalás, valamint különösen nagy értékű pénzmosás miatt folytatja az eljárást - áll a közleményben.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images