Portfolio signature

Történelem: 100 000 dollár felett a bitcoin

Egy kollégánk több mint 10 éve poénból vett egy fél bitcoint, az ma közel 20 millió forintot érne. De csak érne, mert csődbe ment a tőzsde, ahol vette, és nem fért hozzá a coinjához. Akkoriban még igencsak kockázatos volt bitcoinba fektetni, mostanra viszont alaposan megváltozott a szabályozás, az intézményi befektetők közül a legnagyobbak is használják a bitcoint, Donald Trump pedig stratégiai tartalékot halmozna fel belőle. Most először 100 ezer dollár fölé emelkedett a bitcoin árfolyama, piaci értéke meghaladja a 2000 milliárd dollárt. Egyszerűen már nem lehet nem komolyan venni.

Vadnyugat volt

A bitcoin története 2008-ban kezdődött, amikor egy ismeretlen személy vagy csoport, aki vagy ami Satoshi Nakamoto néven vált ismertté, közzétett egy tanulmányt a bitcoin működéséről. Az első bitcoin-blokkot, az úgynevezett Genesis Block-ot, 2009. január 3-án hozták létre, az első tranzakció a bitcoinnal Nakamoto és egy amerikai számítógépes tudós, szoftverfejlesztő és kriptográfus, Hal Finney között jött létre.

Az azt követő években a bitcoin egyre szélesebb tömegekhez jutott el, amit fizetőeszközként is egyre többen használtak, de igazán fontos szerepe a befektetési piacon lett.

Mi a Portfolio-nál 2012 októberben írtunk először a bitcoinról, és 2013-ban kezdtünk rendszeresen foglalkozni a témával, akkor kezdett igazán globális őrületté válni, olyan árfolyammozgások voltak a bitcoinban, ami sokak fantáziáját megmozgatta. 2013 április elején írtunk egy cikket arról, hogy egy virtuális pénzért őrül meg a világ, akkor éppen 140 dolláron állt az árfolyam, miközben februárban még csak 20 dolláron,

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés