Október közepén nyílt meg a New York-i Fridman Galériában egy kiállítás a gyűjteményből, Absztrakt narratívák címmel. Részt vett az előkészítésben és a megnyitón is. Milyen visszajelzések érkeztek el önhöz utána?
Nyitottan és kíváncsian fogadtak minket a Fridman Galériában. Sok munkát tettünk abba, hogy a megnyitóra minél többen eljöjjenek, és pozitív visszajelzéseket kaptunk. Petrányi Zsolt - a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményvezetője és egyben a mi gyűjteményünk kuratóriumának is tagja - válogatta az anyagot. Azt szerette volna bemutatni, hogy a magyar absztrakció mennyire sokszínű, mind technikailag, mind alkotás módszertanilag, és hogy a gyűjteményben szereplő alkotók generációinak művészetszemlélete miként bontakozik ki egymásból, hogyan viszik tovább az elődök tapasztalatait, miközben mindenki megtalálja a saját hangját. Az összkép pedig technikailag mennyire színes és diverzifikált. Ráadásul a magyar absztrakciónak van egy speciális felhangja, a 3T (tűrt-tiltott-támogatott) korában a lázadás, a szabadság, az ellenállás fogalma is kapcsolódott az absztrakcióhoz. Így a hatvanas években az absztrakt művészet ellenpontjává vált a szocialista realizmus figuratív jellegének, valamiféleképpen a politikai ellenállás és a szabad művészi kifejezés szimbóluma is lett, és egy sajátos kulturális-művészeti párbeszédet indított el. Tulajdonképpen innen a hatvanas évekbeli absztrakciótól datálódik egyfajta művészettörténeti hagyomány, aminek most is vannak szép számmal követői a fiatal generációban. Kurátori koncepciónk fő célja volt megmutatni, hogy az absztrakció egy olyan globális nyelv, amely lehetőséget ad a személyes megközelítésekre.
A tárlat nemzetközileg egyik legismertebb művésze Reigl Judit, akinek egy Guano festménye ott lóg a New York-i Modern Művészetek Múzeuma (MoMA) negyedik emeletén az amerikai absztrakt expresszionizmus nagyjai mellett, és most mi is bemutattuk a MNB gyűjteményében szereplő Reigl-képünket a városban. Hantai Simon munkái szintén szerepelnek a legjelentősebb New York-i múzeumokban. Az idei Velencei Biennálén Magyarországot képviselő művész, Nemes Márton félig New Yorkban él, tőle is több mű szerepel a gyűjteményünkben, így ő sem maradhatott ki kiállítók közül.
A bemutatott művészek nem ismeretlenek a nemzetközi színtéren, de mi azon dolgozunk, hogy minél több ilyen magyar művész legyen. Ennek jegyében világszerte több helyen mutatkozunk be, és minden alkalommal más válogatást viszünk, más rétegét emelve ki a gyűjteményünknek.
Nagyon sokfelé jártak a világban. Milyen koncepció alakította az MNB-gyűjtemény kiállításpolitikáját?
Minden esetben igyekszünk helyspecifikusan rendezni a tárlatot, még akkor is, ha ez adott esetben csak egy apró, de fontos gesztus. Az Európa Kulturális Fővárosa 2023 program keretében Veszprémben, Gizella királynő városában, női művészeket mutattunk be egy csoportos kiállításon. Kínába szitanyomatokat vittünk és minden városban kicsit más, valamilyen formában a helyi múzeumhoz kapcsolódó katalógust adtunk ki. A legfrissebb, legaktuálisabb kiállításunk Győrben az ottani múzeumi anyaghoz illeszkedik.
Folded – Unfolded címen 2022-ben a szöuli Sungkok Múzeumban egy válogatás, szintén Petrányi Zsolt gondozásában, a hatvanas-hetvenes években tevékenykedő magyar képzőművészeket állította fókuszba és itt bevontunk egy dél-koreai kurátort, Sungah Serena Choo-t is a munkába. Törökországban a török-magyar kulturális évad keretében két kiállításunk is fut. A Számítások és véletlenek (Calculations and Coincidences) című tárlat - amelynek én vagyok a kurátora az isztambuli Pera Múzeumban - Maurer Dóra, Molnár Vera és Rákóczy Gizella algoritmikus művészetét mutatja be. Ankarában, a CerModernben Ösztönvilág és szoftvergrammatika (Gut Feeling & Software Grammar) címen pedig a gyűjtemény fiatal, Y generációs művészeiből Rieder Gábor állított össze egy válogatást. Ez utóbbi tárlat 2025 elejére is áthúzódik, neves intézményekben vagyunk, és igyekeztünk úgy megrendezni a kiállításokat, hogy a helyi művészettel is kapcsolatba kerüljünk. Az általam kurált kiállítás mellett, ugyanabban az épületben, csak egy másik emeleten, fut egy másik tárlat, német kurátori válogatás, ami a Molnár Vera nyomában címet viseli, 16 olyan művészt mutat be, akiket Molnár munkássága ihletett. Köztük van a kortárs digitális technikákat Molnár úttörő módszereivel kombináló Refik Anadol török-amerikai médiaművész is.
A török kiállítások apropója a török-magyar diplomáciai kapcsolatok százéves évfordulója. Ez egy ilyen „százas” év, a MNB is százéves és Molnár Vera is idén lenne annyi. Sokfelé megemlékeztek ez utóbbiról kiállításokkal, mi is kölcsönöztünk alkotásokat több hazai tárlatra, de fontosnak tartom Molnár Verát a matematikához, informatikához való kapcsolódása miatt is hangsúlyozni.
Az is különösen fontos számomra, hogy a női művészekkel foglalkozzunk, az általam végzett kurátori munka lényeges eleme volt annak megmutatása, hogy a jellemzően férfiak által dominált területen - hiszen az informatikát még mindig ide soroljuk - algoritmusokkal és matematikával dolgozó művészként, mennyire relevánst és időtállót tudtak alkotni magyar női művészek. A 2015-ben elhunyt Rákóczy Gizella koherens, de kísérletező, szerialitásban gondolkodó, geometrikus absztrakt festészeti programját pedig csak a legutóbbi időkben kezdjük felfedezni. Ez is értékteremtő szándéka az MNB gyűjteménynek: méltatlanul mellőzött, vagy még kevéssé feldolgozott, jelentős életművek újrapozicionálása.
A gyűjteményt bemutattuk már Ázsiában, a világ jelenleg legpezsgőbb művészeti régiójában, több helyszínen, Szöulban és Kínában. Ez utóbbi országban egyenesen turnéra indultunk, hiszen 11 helyszínt érintettünk a Fajó Alapítvánnyal együttműködve. Európában és Magyarországon tulajdonképpen „természetes”, hogy kiállítunk, de nagyon fontos volt számunkra, hogy New Yorkban, a világ művészeti központjában, szintén meg tudjuk ezt tenni valamilyen formában. A korábbi kiállítások tapasztalata velünk jött, így mára egy érettebb gyűjteményként tudunk New Yorkban jelen lenni. Összefoglalva: kiállítunk itthon és Európa nagyvárosaiban a Liszt Intézetekkel, magyar kulturális központokkal együttműködve, és aktívan keressük a lehetőséget, hogy a művészeti csomópontokban megjelenhessünk. Ebben az értelemben valóban egy tudatos koncepció mentén haladunk.
Különleges helyzetben vagyunk, hiszen egy speciális nemzeti intézmény, a jegybank a gyűjtemény fenntartója, így kultúrdiplomáciai funkciót is ellátunk ezekkel a kiállításokkal. Ebben a pillanatban is – ahogy korábban felsoroltam – számos kiállításunk látogatható szerte a világban. Közülük a török kiállítások a két ország diplomáciai kapcsolatainak százéves évfordulóját ünneplő Magyar-Török Kulturális Évad keretében jöttek létre, míg Brüsszelben az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége ideje alatt végig látható egy-egy válogatás a gyűjteményünkből az Európai Tanács és az Európai Parlament épületeiben. Utóbbi különlegessége, hogy az Európai Parlamentnek is van egy kortárs gyűjteménye, amelyben magyar alkotók – pl. Szűcs Attila vagy Szarka Péter – művei is szerepelnek, és a kiállítást a két kollekció anyagából válogattuk össze. Ha bárhol a világban kiállítunk, a jegybankot és Magyarországot is képviseljük, ez egyfajta kulturális eszközökkel végzett diplomáciai szolgálat.
Szinte napra pontosan három éve vette át a gyűjtemény kezelésének feladatát. Milyen tervekkel, ambíciókkal vágott bele?
Amikor a gyűjtemény nagy része már összeállt, engem arra a feladatra kértek fel, hogy ezt a jelentős műtárgyanyagot egyrészt helyezzük el munkatársaimmal a két nagy jegybanki épületben, másrészt klasszikus gyűjteménykezelői teendőkkel is megbíztak. A vásárlás koncepciózusan zajlott, és a gyűjtemény már akkor is rangosnak számított, amikor én átvettem a feladatot, de egy gyűjtemény kezelése, megjelenése, kifelé kommunikálása önmagában is komoly szakmai kihívás.
Maga az intézményes helyzet is nagyon érdekelt, hiszen Magyarországon nem sok vállalati gyűjtemény van, és azok is kevéssé láthatók. Ráadásul a jegybanki ugyan egy vállalati gyűjtemény, de mégis különbözik más corporate gyűjteményektől, hiszen esetünkben egy nemzeti intézményi kollekcióról van szó. Ezért tartottam kiemelten fontosnak, hogy jelentkezzünk az IACCCA-ba, (International Association of Corporate Collections of Contemporary Art – Vállalati Művészeti Gyűjtemények Nemzetközi Egyesülete). Nagy megtiszteltetésnek és szakmai elismerésnek éltük meg, amikor egy hosszas akkreditálási folyamat végén tagsághoz jutottunk. Olyan magas presztízsű jegybanki gyűjtemények mellé kerültünk be, és folytathatunk velük tapasztalatcserét, mint például a spanyol jegybank (Banco de España) vagy az Európai Központi Bank. A kereskedelmi banki gyűjtemények közül pedig a tagok közt találjuk a világhírű Deutsche Bank Collectiont és a UBS Art Collectiont is. Az IACCCA rangos szervezet, már túl vagyunk a bemutatkozáson, több konferencián, és nagyon remélem, egyszer majd mi is fogadhatjuk itt Budapesten a többi tagot.
Valójában az a cél lebegett és lebeg ma is a szemem előtt, hogy megalapozzuk a MNB gyűjteményének a nemzetközi közegben is elismert rangját. Ehhez szükség van folyamatos kommunikációra, kapcsolatépítésre, tapasztalatcserére.
Milyen kommunikációs programokat visznek?
Minden bankra igaz, hogy bankbiztonsági szempontok miatt nem lehet csak úgy besétálni, és megnézni a gyűjteményét. De elkötelezettek vagyunk abban, hogy a gyűjteményt minél szélesebb rétegeknek megmutassuk és különböző stratégiákat alkalmazunk erre. Egyrészt a műtárgykölcsönzések révén, ami jó lehetőség arra, hogy a gyűjteményünk darabjaival találkozhasson a nagyközönség, és nem elhanyagolható, hogy ezzel segítjük más hazai intézmények munkáját is, pl. egy-egy életművet még komplexebben bemutatni. Jelenleg a Műcsarnok Keserü Ilona-kiállításán látható két mű a gyűjteményünkből, valamint az egri Kepes Intézet épp most zárult Spacemaking/A tér megtalálása című kiállításán volt látható négy Reigl Judit-munka, amit a mi gyűjteményünkből bocsájtottunk az intézmény rendelkezésére.
Ezen túl saját rendezésű kiállításokat is szervezünk, ilyen volt legutóbb Budapesten, nyár végén a Q Contemporary-ban a Képgyakorlatok című tárlat, ahol Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatójának válogatását állítottuk ki a fiatal alkotók műveiből. Erre nemcsak azért vagyunk büszkék, mert szakmailag jó visszhangja volt, hanem azért is, mert a sokféle műfajú társművészeti kísérőrendezvények, irodalmi est, jóga, időseknek szóló workshopok és a legváltozatosabb korosztálynak szóló múzeumpedagógiai programok szinte azonnal beteltek, élénk közönségérdeklődés kísérte őket. Fontos hangsúlyozni, hogy a kiállítás ingyenesen volt látogatható.
Befelé, a saját munkatársaink felé is kommunikálunk, elvégre ők dolgoznak a műtárgyak közelében, szeretnénk, ha kapcsolódnának hozzájuk. Ezt szolgálják a belsős tárlatvezetések a jegybank munkatársainak, valamint az ’Artist talk’ események, amikor meghívunk egy-egy művészt és személyesen tőle lehet kérdezni. Izgalmas párbeszédek szoktak kialakulni ilyenkor, legutóbb Kondor Attila járt nálunk. A tárlatvezetéseket azért is szeretem, mert tanúja lehetek számtalan felismerésnek, és jó látni, amikor a bank munkatársai közelebb kerülnek azokhoz a művészeti alkotásokhoz, amelyeknek a környezetében dolgoznak nap mint nap.
Hogyan folytatódik a munka? Mik a közeljövő tervei?
Győrben épp most nyitottunk meg egy kiállítást Vonal-történetek címmel, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Magyar Ispita kiállítóterében. Ezúttal három neves alkotó, Szabados Árpád, Szirtes János és Ujházi Péter munkáiból a ’felszabadultság, játékosság, és ösztönösség’ hívószavak mentén válogatott a két kurátor, Pápai Emese és Sipos Tünde. Fontos számunkra a kollekcióban található művek összecsengéseinek, belső összefüggésrendszereinek feltérképezése. Minden ilyen kiállítás, mint ami most a győri múzeumban megvalósul, nemcsak a mi gyűjteményünk feldolgozásában segít, hanem egyúttal a teljes magyar művészettörténeti kánon árnyaltságát gazdagítja.
November végén nyílt egy kiállításunk a bécsi Collegium Hungaricumban. Különleges anyagot vittünk, amely a budapesti Metropolitan Egyetemmel (METU) való együttműködésünk gyümölcse. A művészet és design metszéspontjában, egy szemeszteren keresztül zajló kurzusokon a hallgatók a jegybanki gyűjtemény alkotásainak inspirációja mentén alkották meg féléves tervezési projektjeiket. A tervezőgrafika, divat-, textil- és ékszer-kiegészítő tervező szakos hallgatók reflexióit a játékosság, kísérletezés és innováció jellemzi. Az Immerzió című kiállításon a hallgatók együtt állítanak ki az MNB-s művészekkel, munkáik párbeszédre kelnek. Fontos számunkra az edukáció, minden szinten, másrészt így a gyűjtemény még inkább a magyar designkultúra részévé tud válni.
Terveink szerint a jövő évet pedig a Miskolci Galériában kezdjük majd, ahol Fülöp Tímea kurátor válogat a gyűjteményből. Kurátori koncepciójának fókuszában a művészet és a technológiai, ipari fejlődés kapcsolódása áll. A művészek alkotásai arra a folyamatra reflektálnak, melynek során az új és régi ipari eljárások, eszközök, illetve anyagok beépülnek a művészetbe, kiegészítve a klasszikus hagyományokat. A váratlan funkciók felfedezése ugyanannyira bizonyítja a mérnöki gondolkodás sokoldalúságát, mint a művészi kreativitást.
Négy év alatt 1400 műtárgy került be a gyűjteménybe. Itt megállnak, vagy előfordulhat, hogy újraindul a gyűjteményezés is? Esetleg más irányokba újraindul?
Annyit tudok, hogy ezzel a jól körülhatárolható absztrakt irányzattal és korszakokkal egy egységes, sok réteget magába foglaló, különleges gyűjtemény jött létre, amely belső összefüggésrendszereinek teljes kibontása még sok munkát kínál számunkra és külsős kutatóknak egyaránt.
Szerző: Jankó Judit
Címlapkép: Hamvai Kinga Major Kamill művei előtt. Forrás: MNB Arts and Culture
A cikk elkészítésében a magyar nyelvre optimalizált Alrite online diktáló és videó feliratozó alkalmazás támogatta a munkánkat.
