Földrengés a Volkswagennél - 3 gyárat zárnának be, több tízezer munkahely van veszélyben
Üzlet

Földrengés a Volkswagennél - 3 gyárat zárnának be, több tízezer munkahely van veszélyben

Portfolio
Hónapok óta arról szólnak a hírek, hogy nagy bajban van az európai autóipar, az európai autógyártók nem versenyképesek, és komoly átalakításokra van szükség. A Volkswagen vezetői is több alkalommal elmondták, hogy drasztikus átalakítások nélkül nem tudja felvenni a konszern a versenyt a (főleg kínai) konkurenciával, és története során most először akár egy németországi üzemet is bezárhatnak. Ma viszont a konszern szakszervezeti vezetője már arról beszélt, hogy akár három német gyárat is bezárhat a Volkswagen, és több tízezer munkahelyet is megszüntethetnek.

Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.

Három német gyárat is bezárhat a Volkswagen

A Volkwagen német üzemi tanácsának vezetője, Daniela Cavallo szerint a Volkswagen legalább három németországi gyárat akar bezárni.

A vezető emellett azt mondta, hogy a megmaradó német gyárakat visszaskálázná a VW.

Minden német VW-gyárat érintenek ezek a tervek. Egyik sincs biztonságban

- mondta Cavallo.

Elmondása szerint a Volkswagen teljes részlegeket és területeket szervezne ki, vagy helyezne át külföldre.

Az egyértelmű szándék, hogy több tízezer munkahelyet szüntessenek meg

- mondta.

Mindenféle munkakörről van szó. Függetlenül attól, hogy ezekhez milyen képesítés szükséges. Tehát itt már egyikünk sem érezheti magát biztonságban!

- mondta Cavallo.

Jön az új amerikai elnök, kifutnak a magas hozamú állampapírok, egyre alacsonyabbak a kamatok, adódik a kérdés: mibe érdemes most befektetni? A kérdésre profi szakemberek hozzák a válaszokat, befektetési ötleteket, november 6-án jön a Portfolio Investment Day 2024. Most érdemes jelentkezni!

A több tízezres létszámleépítés után a maradó VW-munkavállalók számára 10 százalékos bércsökkentést, a következő két évben bérbefagyasztást, és a jelenlegi havi 167 eurós kollektív bónusz megszüntetését tervezik. Ez mintegy 18 százalékos bércsökkentést jelent. A vezetői szint alatti munkavállalók esetében, akiknek a béréről szintén tárgyalnak az IG Metallal, a bónuszok megszűnnek. A 25 és 35 éves szolgálati idő után járó egyszeri jubileumi juttatások szintén a múlté.

Az üzemi tanács vezetőjének megszólalása után egy német kormányszóvívő arról beszélt, hogy számára nem volt ismert a potenciális gyárbezárásokról szóló terv. A német kormány tisztában van a Volkswagen nehézségeivel - közölte egy szóvivő hétfőn, hozzátéve, hogy a kormány szoros kapcsolatban áll az autógyártóval és a munkavállalók képviselőivel.

Köztudott, hogy a Volkswagen nehéz helyzetben van. A Volkswagennél is folyamatos párbeszéd folyik mind a munkaadói, mind a munkavállalói oldallal

- mondta a szóvivő.

Nem sokkal a hírek megjelenése után a Volkswagen is megszólalt. A gyártó szerint a szerkezetátalakítási intézkedések jelentik az egyetlen módját, hogy a jövőre vonatkozó beruházási terveket a cég saját forrásból finanszírozni tudja. Hozzátették emellett, hogy a vállalat nyár óta világosan kommunikálja, hogy a romló gazdasági helyzet miatt átfogó szerkezetátalakítási intézkedések szükségesek.

A cél, hogy a vállalatot hosszú távon versenyképessé tegyük, és hogy fenntarható, digitális technológiával rendelkező, kiváló minőségű termékeket vigyünk a piacra, vonzó áron és profitábilisan

- közölték. Az európai autópiac stagnál, és belátható időn belül nem is fog helyreállni - tették hozzá.

Thomas Schäfer, a VW márka vezérigazgatója így nyilatkozott:

"Jelenleg nem keresünk elég pénzt az autóinkkal. Ugyanakkor az energia-, alapanyag- és személyi költségeink tovább emelkedtek. Ez a számítás hosszú távon nem működhet. El kell tehát jutnunk a probléma gyökeréhez: németországi telephelyeinken nem vagyunk elég termelékenyek, és a gyári költségeink jelenleg 25-50 százalékkal magasabbak a tervezettnél. Ez azt jelenti, hogy az egyes német üzemek kétszer olyan drágák, mint a konkurencia. Ráadásul mi a Volkswagennél még mindig sok olyan feladatot végzünk házon belül, amelyet a konkurencia már költséghatékonyabban kiszervezett. Ez azt jelenti, hogy nem folytathatjuk ugyanúgy, mint eddig. Gyorsan közös és fenntartható megoldást kell találnunk vállalatunk jövője érdekében.”

Drasztikus lépések

A potenciális gyárbezárások jelentőségét könnyebb perspektívába helyezni, ha megnézzük, mekkora a Volkswagen márka németországi tevékenysége. A VW mintegy 120 ezer embert foglalkoztat Németországban, akiknek mintegy fele Wolfsburgban dolgozik. A VW márka (nem a csoport) összesen tíz gyárat üzemeltet Németországban, ebből hat Alsó-Szászországban, három Szászországban és egy Hessenben található.

vwwvwvw
Forrás: Volkswagen

Korábban egy gyár bezárásáról volt szó

Soha korábban nem fordult elő olyan, hogy a Volkwagen gyárat zárt volna be Németországban, ezért is volt fontos hír, hogy a német konszern üzembezárásra készül.

Az elmúlt hónapokban a Volkswagen vezetői több alkalommal is beszéltek arról, hogy a német konszern nem versenyképes, a költségeket pedig jelentősen csökkenteni kell.

Többször elhangzott, hogy jelentős létszámcsökkentésre és akár gyárbezárásokra is sor kerülhet.

Korábban viszont egy német üzem bezárásáról volt szó.

El is indult a találgatás azzal kapcsolatban, hogy melyik lehet az az üzem, az egyik lehetséges gyárként az osnabrücki üzemet tartották számon, aminek a jövője bizonytalan, mert nem ott fogják gyártani a Porsche új elektromos modelljét.

A korábbi terv az volt, hogy 2026-tól a Porsche Osnabrückben gyártott modelljeinek elektromos változatait is ott fogják gyártani. A VW-gyárban olyan autókat gyártottak volna, amelyekhez a Porsche stuttgarti központi üzemének kapacitása nem elegendő.

A remélt utódrendelés elvesztésével a telephely 2026 tavaszától utódmodell nélkül maradna.

Tudomásul vettük a Porsche igazgatótanácsának döntését

- mondta október elején a dpa megkeresésére a konszern üzemi tanácsának szóvivője. A telephely jövőjéről azonban nem csak a Porsche dönt.

A 2300 alkalmazottat foglalkoztató osnabrücki Volkswagen-üzem legfontosabb megrendelője jelenleg a Porsche. A Cayman és a Boxster belsőégésű motoros változatai 2023 áprilisa óta készülnek ott, és jelenleg ott gyártják a VW T-Roc kabriót is, amelynek a gyártása 2026 tavaszán szintén kifut. Arról, hogy hogyan tovább, idén ősszel születik döntés.

A friss információ itt az, hogy szeptember végén közölte az anyacég az üzemmel, hogy megszüntetik az üzleti kapcsolatot a gyárral.

Nem csak német üzemek vannak veszélyben

A Volkswagen nemcsak Németországban készül gyárbezárásokra, de más országokban is. Azt már hónapok óta tudjuk, hogy a konszernhez tartozó Audi márka brüsszeli gyárának bezárása egyre valószínűbb, miután a vállalat nem talált megfelelő befektetőt vagy alternatív felhasználási lehetőséget az üzem számára.

Gerd Walker, az Audi operatív igazgatója október közepén jelentette be, hogy a 26 érdeklődő vagy potenciális befektető közül egyik sem mutatott be életképes és fenntartható koncepciót a gyár jövőjére vonatkozóan.

A Volkswagen-csoporton belüli belső keresés a jövőbeni autógyártás vagy az üzem alternatív felhasználási lehetőségei iránt szintén eredménytelennek bizonyult.

Az Audi az év folyamán többször is nyilvánosan kritizálta a belga fővárosban található üzemet, ahol jelenleg a Q8 e-tron és annak Sportback változatát gyártják. A vállalat bejelentette, hogy a Q8 e-tron utódját Mexikóban fogják gyártani, és nem terveznek új modelleket adni a belga üzemnek.

A gyár bezárása mintegy 3000 munkavállaló elbocsátását jelentheti.

Kis esésben a VW

A Volkswagen árfolyama ma mérsékelt esésben van, mindössze 0,4 százalékkal került lejjebb a jegyzés.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

Alapvetően vegyes ma a hangulat az európai autógyártók részvényeinek piacán.

euautógyártók10281

Az éves változás ehhez képest jelentősen eltérő képet mutat, az európai autógyártók részvényárfolyama nagyrészt jelentősen esett idén, a Volkswagen 17,7 százalékkal került lejjebb év eleje óta.

euautógyártók10282

Forrás: Reuters

Címlapkép forrása: Shutterstock 

Holdblog

A két mesterlövész (HOLD After Hours)

Zsiday Viktorral megpróbálunk a marxizmusban, a magyar gazdaságpolitikában és egészségügyben, sőt, Trumpban is valami jót találni. Jó szórakozást! 0:42       Új műsorvezetőnk, Zsiday

Holdblog

Mit keres ennyi iPhone Kínában?

A patriotizmus megjelenik az okostelefonok piacán is: a fogyasztók szívesen választják a hazait. Az Apple dominálja az észak-amerikai piacokat, míg a Samsung szinte egyeduralkodó Dél-Koreában...

Holdblog

Mit nézünk pontosan egy grafikonon?

Hiába nézzük ugyanazt az árfolyamot, nem ugyanazt látjuk rajta. Megvizsgálták, hogy befolyásolja-e a prognózisainkat az, hogy pontosan mire is fókuszálunk egy grafikonon. Az eredmény meglepő,.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Trump vagy Harris lesz az új amerikai elnök? – Hogy érinti ez a befektetéseinket?
Opening event for the project EUYOU – 1st BRUXINFO Day
2024. november 8.
Digital Transformation 2024
2024. november 14.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
bull bear medve bika tőzsde