Túl sokat keresett a Microsoft-vezér, azt kérte, hogy csökkentsék a fizetését
Üzlet

Túl sokat keresett a Microsoft-vezér, azt kérte, hogy csökkentsék a fizetését

Portfolio
A Microsoft vezérigazgatója, Satya Nadella fizetése jelentősen, több mint 60 százalékkal emelkedett tavaly, a vállalat igazgatótanácsa szerint ez a kiemelkedő juttatás Nadella kivételes vezetői teljesítményét és a cég mesterséges intelligencia területén elért erős pozícióját tükrözi. A cégvezér nem is kapta meg a teljes összeget, ami járt volna, mert saját kérésére 5 millió dollárral csökkentették azt - írta meg a Bloomberg.

Satya Nadella fizetése 63 százalékkal emelkedett a lezárt évben, elérve a 79,1 millió dollárt.

Ez a legnagyobb összegű juttatás, amit a vezérigazgató 2014-es kinevezése óta kapott, amikor 84 millió dolláros kompenzációban részesült. A júniusban zárult pénzügyi év során Nadella javadalmazásának mintegy 90 százalékát Microsoft-részvények tették ki.

Az igazgatótanács javadalmazási bizottsága kiemelte Nadella szerepét a vállalat kiemelkedő teljesítményében és a stratégiai prioritások újrapozícionálásában.

Nadella fizetése még magasabb is lehetett volna. A vezérigazgató saját kérésére csökkentették juttatását mintegy 5 millió dollárral, elismerve személyes felelősségét a vállalat kiberbiztonsági kockázatokkal kapcsolatos intézkedéseiben. Ez a lépés válasz lehet a Microsoftot ért hackertámadások sorozatára, amelyek fokozott ellenőrzést vontak maguk után, többek között az amerikai kiberbiztonsági felülvizsgálati testület részéről.

Jön az új amerikai elnök, kifutnak a magas hozamú állampapírok, egyre alacsonyabbak a kamatok, adódik a kérdés: mibe érdemes most befektetni? A kérdésre profi szakemberek hozzák a válaszokat, befektetési ötleteket, november 6-án jön a Portfolio Investment Day 2024. Most érdemes jelentkezni!

A vállalat más vezetői is jelentős fizetésemelésben részesültek. Amy Hood pénzügyi igazgató javadalmazása 30%-kal nőtt, elérve a 25,8 millió dollárt, míg Brad Smith elnök fizetése 29%-os emelkedéssel 23,4 millió dollárra nőtt.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Holdblog

Mit keres ennyi iPhone Kínában?

A patriotizmus megjelenik az okostelefonok piacán is: a fogyasztók szívesen választják a hazait. Az Apple dominálja az észak-amerikai piacokat, míg a Samsung szinte egyeduralkodó Dél-Koreában...

Holdblog

Mit nézünk pontosan egy grafikonon?

Hiába nézzük ugyanazt az árfolyamot, nem ugyanazt látjuk rajta. Megvizsgálták, hogy befolyásolja-e a prognózisainkat az, hogy pontosan mire is fókuszálunk egy grafikonon. Az eredmény meglepő,.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Óraátállítás 2024: kezdődik a téli időszámítás
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
capitolium