A lap forrásai szerint a Starboard Value mintegy 1 milliárd dolláros részesedést vásárolt a Pfizerben. Az aktivista befektető lépése mögött az áll, hogy a Pfizer részvényárfolyama jelentősen visszaesett a Covid-19 járvány időszakához képest, és jelenleg a pandémia előtti szintek alatt áll.
A Pfizer piaci értéke pénteken 161 milliárd dollár volt, ami 52 százalékos visszaesést jelent a korábbi csúcshoz képest. A vállalat részvényei idén stagnáltak, miközben az S&P 500 index körülbelül 20 százalékot emelkedett.
A Starboard pontos tervei egyelőre nem ismertek, de az ügyet ismerő források szerint a Pfizer teljesítményének javítására törekszik. Nem kizárt, hogy a vezetőségi változtatásokat vagy igazgatótanácsi képviseletet követelnek majd.
Az aktivista befektető állítólag megkereste Ian Readet, a Pfizer korábbi vezérigazgatóját és elnökét, valamint Frank D'Ameliót, a vállalat egykori pénzügyi igazgatóját, hogy támogassák erőfeszítéseiket, bár az egyelőre nem világos, hogy mik a terveik velük. A források szerint a két volt vezető mindenesetre egyetértett a Starboard érvelésével, miszerint a Pfizer alulteljesített az elmúlt időszakban.
Albert Bourla, a Pfizer jelenlegi vezérigazgatója valószínűleg nyomás alá kerül a Starboard miatt. Bourla kulcsszerepet játszott a BioNTech-kel való partnerség kialakításában, amely a legsikeresebb Covid-19 vakcinához vezetett, de elismerte, hogy a vállalat problémákkal szembesült 2023-ban a világjárvány visszaszorulása után.
A Pfizer a Covid-19 termékekből származó 92 milliárd dolláros bevétel nagy részét felvásárlásokra költötte, beleértve a Seagen rákgyógyszer-gyártó 43 milliárd dolláros megvételét. Ezek a lépések azonban nem lelkesítették a befektetőket, hiszen például a Seagen árbevételének 22-szeresét fizették ki.
A vállalat a gyengébb teljesítményre válaszul költségcsökkentési programokat indított, és 2027-ig további 1,5 milliárd dolláros megtakarítást tervez végrehajtani a pandémia után bejelentett 4 milliárd dolláros költségcsökkentésen felül. Ennek ellenére egyes elemzők szerint a Pfizer előtt álló kihívások, mint például a szabadalmak lejárta és a magas adósságállomány, korlátozhatják a növekedési lehetőségeket.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ