Eladhatja egyik márkáját a Levi Strauss
Üzlet

Eladhatja egyik márkáját a Levi Strauss

Portfolio
A Levi Strauss bejelentette, hogy fontolóra veszi az alulteljesítő Dockers márka eladását, miközben a cég a negyedik negyedévre vonatkozóan a korábban vártnál immáron alacsonyabb bevételt prognosztizált.

A harmadik negyedévben a Levi 33 centes korrigált részvényenkénti nyereséget ért el, felülmúlva a 31 centes elemzői várakozásokat. A Dockers eladásai azonban 15 százalékkal csökkentek, és csak mintegy 5%-kal járultak hozzá a negyedév 1,52 milliárd dollár összbevételéhez.

A Levi's márka eladásai ugyanakkor lendületet kaptak a közvetlen fogyasztói csatornának köszönhetően, 10%-os növekedést könyvelve el.

A vállalat a negyedik negyedévben 7,4%-os növekedésre számít, ami alacsonyabb az elemzők által vártnál.

Ezt követően a farmergyártó cég a közlemény szerint a Levi's márka és a Beyond Yoga aktív ruházati kategória növekedésére kíván összpontosítani, és mérlegelik a Dockers márka eladását.

Szűkítjük a fókuszunkat, hogy a Levi's márkában rejlő teljes potenciált kiaknázzuk, valamint felgyorsítsuk a Beyond Yoga működését.

- mondta Michelle Gass, a vállalat vezérigazgatója.

A vállalat stratégiája az alapvető farmerruházatra összpontosít, szűkebb választékot kínálva és a közvetlen fogyasztói áruházakon keresztül teljes áron történő értékesítésre helyezve a hangsúlyt. A Levi korábban már kivonult olyan üzletágakból, amelyek nem hoztak jelentős eredményt, például a Denizen márkából és a lábbeli kategóriából.

A cég alternatív terveket készített a szállítmányok időben történő érkezésének biztosítására az ünnepi szezonra, tekintettel az Egyesült Államok keleti és öböl-parti kikötőiben zajló sztrájkra. A Levi közölte, hogy az útvonalakat az USA nyugati partjára helyezte át, és részben légi szállításra váltott.

A bejelentést követően a Levi's részvényei közel 11 százalékot zuhantak a tegnapi amerikai zárást követően.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kiszámoló

Unit linked biztosítás költségei

Már nagyon sok éve nem írtam a unit linked biztosításokról (ide tartoznak a nyugdíjbiztosítások is), pedig lehet, hogy kellett volna. Hogy miért nem kötünk unit linked biztosítást, arra egy s

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Kecskemét
2024. október 2.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Ez is érdekelhet
GettyImages-1411330785