Akkora gondok vannak a Stellantisnál, hogy már az osztalék is veszélybe került
Üzlet

Akkora gondok vannak a Stellantisnál, hogy már az osztalék is veszélybe került

Portfolio
A Stellantis vezérigazgatója, Carlos Tavares csütörtökön nyilatkozott a vállalat jelenlegi helyzetéről és jövőbeli kilátásairól. A nyilatkozat egy kelet-franciaországi gyárlátogatás során hangzott el, nem sokkal azután, hogy a cég jelentős profit warningot adott ki az amerikai üzletágával kapcsolatos problémák miatt.

Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.

Tavares nem zárta ki az osztalék és a részvény-visszavásárlások esetleges csökkentését a jövő évben.

Bár a Stellantis elkötelezett a 2024-es osztalék mellett, Tavares szerint még túl korai lenne megerősíteni a jövő évi tervet.

A 2025-ös év még nem jött el, meglátjuk, mi történik 2024 végén, hogy megvitassuk és döntsünk a 2025-ös évről

- mondta.

Az amerikai üzletág nehézségeit "kis működési hibaként" jellemezte, és biztosította a befektetőket, hogy ezeket a problémákat még jóval 2026-os szerződésének lejárta előtt orvosolni fogják.

Amikor egy olyan környezetben vagy, amely brutális és sokkal megterhelőbb, ha elkövetsz egy kis működési hibát, az azonnal láthatóvá válik

- mondta Tavares, hozzátéve, hogy ezt figyelmeztető jelként, és nagyon komolyan veszi.

Jön az új amerikai elnök, kifutnak a magas hozamú állampapírok, egyre alacsonyabbak a kamatok, adódik a kérdés: mibe érdemes most befektetni? A kérdésre profi szakemberek hozzák a válaszokat, befektetési ötleteket, november 6-án jön a Portfolio Investment Day 2024. Most érdemes jelentkezni!

A Stellantis részvényei jelentősen estek Tavares nyilatkozata után, 4 százalékkal a 2022 júliusa óta látott legalacsonyabb szintre került a jegyzés. A befektetők aggódnak, hogy az amerikai üzletág újjáélesztésével járó növekvő költségek veszélyeztethetik a részvényeseknek történő kifizetéseket. A vállalat részvényei március óta több mint 55 százalékot veszítettek értékükből, ami a legrosszabb teljesítmény az európai autipari részvények között. Ez a zuhanás 47 milliárd eurót faragott le a Stellantis piaci értékéből.

steall1003

Kevin Thozet, a Carmignac vagyonkezelő befektetési bizottságának tagja szerint az európai autógyártók „hullnak, mint az őszi falevelek”, a Stellantis profit warningja pedig nulla operatív marzsot implikál az idei év második felére.

Ez egy igazi csapás a befektetési tézisnek, mivel veszélybe sodorhatja a bőkezű osztalékot, és nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy búcsút mondhatunk a részvény-visszavásárlásoknak

- fogalmazott Thozet.

A Barclays ma „felülsúlyozásról” „egyenlő súlyozásra” minősítette le a Stellantis részvényét, és 33-45 százalékkal csökkentette a 2024-26-os EBIT becslését. Az elemzőház szerint a Stellantis szabad cash flow előrejelzésének nagymértékű csökkentése kérdéseket vet fel az osztalék- és részvény-visszavásárlási potenciállal kapcsolatban.

Forrás: Reuters

Címlapkép forrása: Nathan Laine/Bloomberg via Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kiszámoló

Unit linked biztosítás költségei

Már nagyon sok éve nem írtam a unit linked biztosításokról (ide tartoznak a nyugdíjbiztosítások is), pedig lehet, hogy kellett volna. Hogy miért nem kötünk unit linked biztosítást, arra egy s

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Kecskemét
2024. október 2.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Ez is érdekelhet
szabadság híd budapest belváros autó