Fontos győzelmet aratott Elon Musk
Üzlet

Fontos győzelmet aratott Elon Musk

Portfolio
A Tesla és Elon Musk győzelmet aratott egy perben, amelyben a részvényesek az önvezető technológiával kapcsolatos állítólagos megtévesztéssel vádolták őket. 

A per középpontjában az a vád állt, hogy a vállalat és vezérigazgatója túlértékelte az autógyártó önvezető technológiájának hatékonyságát és biztonságát, ezzel manipulálva a részvényárfolyamot. A bíró azonban úgy ítélte meg, hogy a felperesek nem tudták bizonyítani állításaikat.

Martinez-Olguin bíró szerint a Tesla és Musk vitatott kijelentései részben nem voltak feltétlenül hamisak, részben pedig a jövőbeli technológiai fejlesztésekre vonatkozó elvárásokként értelmezhetők. A bíró azt is megjegyezte, hogy Musk jelentős részvényeladásai önmagukban nem bizonyítják, hogy más részvényesek kárára cselekedett volna.

A per elutasítása ellenére a Teslának továbbra is szembe kell néznie az amerikai igazságügyi minisztériummal, az értékpapír- és tőzsdefelügyelet, valamint a kaliforniai gépjármű-felügyelet vizsgálataival az önvezetési technológiával kapcsolatos állítások miatt.

Címlapkép forrása: Shutterstock

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kiszámoló

Kisállat biztosítások

A nyulunknak rossz hétvégéje volt, állatorvoshoz kellett vinni mindkét napon. Még 130 ezer forintot sem kellett kifizetnem, miközben a legnagyobb dolog, ami csináltak vele, az a röntgen volt. (Ism

Holdblog

Haldoklik a kínai vállalkozó szellem

\"Az egész iparág a szemünk láttára halt meg. A vállalkozói szellem halott. Nagyon szomorú látni.\" Ezt a mondatot egy pekingi gazdasági-politikai tisztségviselő mondta a Financial... The post

Holdblog

Nagyobb biztonságban élünk, mint valaha

Egykoron a világ egyik legveszélyesebb helye volt Venezuela, mára viszont az országot kirabló rezsim voltaképp biztonságossá tette. De nemcsak Venezuela, hanem az egész világ biztonságosabb,...

Kasza Elliott-tal

Franklin Resources Inc. - elemzés

Akarok venni egy új osztalékrészvényt, hogy végre bővüljön a portfólióm, az elmúlt időszakban csak adtam belőle. Ezért aztán nézegetem azt a táblát, amit a Top 10 osztalékfizetőre haszn

KonyhaKontrolling

Ki tart szolgasorban?

Internetes fórumok böngészése során gyakran találkozom azzal a problémával, hogy valaki nem tud felmondani a munkahelyén. Vagy még rosszabb, nem mer ellentmondani a vezetőnek, még akkor sem, ha

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Kecskemét
2024. október 2.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
analyst