Eltörölték az adót, lépett a Ryanair: jönnek az új svéd járatok!
Üzlet

Eltörölték az adót, lépett a Ryanair: jönnek az új svéd járatok!

Portfolio
Jelentős bővítésre készül a svéd piacon a Ryanair, miután Svédország bejelentette, hogy jövőre megszünteti a légiközlekedésre kivetett adót. Ez az adófajta nem egyedülálló, Európa számos országában létezik, a Ryanair pedig jellemzően hangosan tiltakozik ellene, ahogy azt a magyarországi bevezetéskor is láthattuk, amikor durva hangnemben üzengetett Michael O’Leary Nagy Mártonnak. A légitársaság és az iparági szervezetek szerint a légiközlekedési adók károsak, visszavetik a légiforgalmat és rontják az összeköttetést, mégis számos ország alkalmazza őket, és a kivezetés egyelőre nem terjed, a svéd példa inkább egyedi eset.

A Ryanair demonstrálva, hogy mennyire pozitív lépés az adó eltörlése, egyből bejelentette, hogy két további repülőgéppel bővíti svédországi flottáját (egyet Stockholmba, egyet Göteborgba visz), 2025 közepétől 10 új nemzetközi járat bevezetését tervezi, ezzel 81-re növelve a svédországi járatok számát, és újraindítaná a belföldi járatokat is. Bár hozzátette, hogy ennek feltétele a repülőtéri díjak stabilitása, hogy a reptérüzemeltetők se emeljenek árat.  

Nem csak a Ryanair lát fantáziát a skandináv piacban, a Scandinavian Airlines augusztusban véghezvitt egy reorganizációt, amivel megerősítette pénzügyi helyzetét, és már meg is állapodott egy kisebb regionális légitársasággal belföldi járatok indításáról.

svédországban a jövőre megszűnő légiközlekedési Az adó 76 és 504 svéd korona (7-45 euró) között van, attól függően, hogy mennyire hosszú az adott járat.

A svéd kormány szerint a 2018-ban bevezetett adó eltörlése csökkenti az árakat és javítja az összeköttetéseket az országban. A Ryanair korábban működtetett belföldi járatokat az országban, azonban ezt az adó bevezetésével együtt felfüggesztették, mert szerintük ellehetetleníti azokat. Bár a nemzetközi járatokért hajlandóak az utasok kifizetni az adót, a rövidebb belföldi járatokért nem – indokolták.

A Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség üdvözli az adó kivezetését, véleményük szerint ugyanis az adók az utaslétszám csökkenését és az összeköttetések romlását eredményezik. Egy, az Európai Bizottság által készített tanulmány szerint a pluszadók nem csak a turizmusra vannak hatással, de hosszú távon az adott régió üzleti vonzerejét is csökkentik.

Az adót eredetileg a szén-dioxid-kibocsátás visszafogására vezették be. Azt, hogy most lemond róla a svéd kormány, sokan a gazdasági nyomás és a légiközlekedés felpezsdítése érdekében tett lépésként értelmezik, amiért a környezetvédelmi célokat áldozzák be a kritikusok szerint.

A svéd példán felbuzdulva a Ryanair most az osztrák kormányt is felszólította, hogy szüntesse meg az utasonként fizetendő 12 eurós adót, ami véleménye szerint a magas reptéri díjakkal együtt nem teszi vonzó célponttá az országot sem a légitársaságok, sem a turisták számára. Példának hozta Olaszországot és Magyarországot, ahol az adócsökkentés jelentősen növelte a légiforgalmat, sőt, miután Bécs a repülőtéri díjak emelését tervezi, arra figyelmezteti az osztrák kormányt, hogy a szomszédos országokba terelődhet a forgalom.

Európa számos országában él a légiközlekedési adó, és nem látszik, hogy elindulna egy kivezetési trend, sőt, vannak, akik ezután tervezik bevezetni, Dánia például a jövő évtől. A Ryanair gyűjtése szerint az alábbi országokban sújtják adóval a légiközlekedést utasonként:

  • Albániában 1 euró
  • Ausztriában a hosszabb járatokra 12 euró, a rövidebb járatokra 30 euró
  • Belgiumban 2-10 euró között alakul, a távolságtól függően
  • Horvátországban 1,37 euró
  • Finnországban 0,9 euró
  • Franciaországban repülőtértől függ, a legalacsonyabb pluszdíj 17,18 euró, a legdrágább pedig 34,8 euró
  • Németországban 15,53 euró
  • Görögországban 12 euró
  • Olaszországban 6,5 euró, kivéve néhány nagyobb várost, Róma, Nápoly és Velence drágább, 7,5, 8,5, illetve 9 euró
  • Montenegró 0,98 euró
  • Hollandia 29,05 euró
  • Norvégia 85 norvég korona
  • Portugália 2 euró
  • Szerbia 0,98 euró
  • Spanyolországban városonként változó, 6,91 euró és 24,56 euró között van
  • Svájcban 2,4 euró
  • Az Egyesült Királyságban a belföldi járatokon 7 font, míg a nemzetközi járatokon 13 font a pluszdíj.

Címlapkép forrása: Shutterstock

Kiszámoló

Kisállat biztosítások

A nyulunknak rossz hétvégéje volt, állatorvoshoz kellett vinni mindkét napon. Még 130 ezer forintot sem kellett kifizetnem, miközben a legnagyobb dolog, ami csináltak vele, az a röntgen volt. (Ism

Holdblog

Haldoklik a kínai vállalkozó szellem

\"Az egész iparág a szemünk láttára halt meg. A vállalkozói szellem halott. Nagyon szomorú látni.\" Ezt a mondatot egy pekingi gazdasági-politikai tisztségviselő mondta a Financial... The post

RSM Blog

EPR vagy KVDT termékdíj?

Egy évvel ezelőtt a vállalatok még csak ízlelgették az EPR és a MOHU rövidítést, és mindenki próbálta megfejteni, hogy milyen tennivalója lesz a kiterjesztett gyártói felelősség körében

Kasza Elliott-tal

Franklin Resources Inc. - elemzés

Akarok venni egy új osztalékrészvényt, hogy végre bővüljön a portfólióm, az elmúlt időszakban csak adtam belőle. Ezért aztán nézegetem azt a táblát, amit a Top 10 osztalékfizetőre haszn

KonyhaKontrolling

Ki tart szolgasorban?

Internetes fórumok böngészése során gyakran találkozom azzal a problémával, hogy valaki nem tud felmondani a munkahelyén. Vagy még rosszabb, nem mer ellentmondani a vezetőnek, még akkor sem, ha

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyarok millióinak a lakásügyébe nyúlt bele a kormány, messziről bűzlik a végeredmény
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Kecskemét
2024. október 2.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
reszvenypiac