Ma már a magyar utazók 43 százaléka választ utazást a nyári hónapokon kívül, negyedük pedig kifejezetten elkerüli a főszezont. Közülük legtöbben az őszt részesítik előnyben, míg a téli utazások a legritkábbak. Az ezer fő megkérdezésével készült kutatásból kiderül, hogy a főszezonon kívüli utazást preferálók legfőbb indokai az alacsonyabb árak, valamint a tömeg és a forróság elkerülése.
Ugyanakkor nem mindenkinek van lehetősége főszezonon kívül utazni: a válaszadók 40 százalékánál akadályozó tényező, hogy a gyerekeknek nyáron van hosszabb iskolai szünet, amit a munkaadók is figyelembe vesznek a szabadságolás tervezésénél. A válaszok alapján a gazdag programkínálat és a hosszabb nappalok is hozzájárulnak ahhoz, hogy az utazók 57%-a továbbra is kizárólag a nyarat választja külföldi utazáskor. Leginkább azok választják az őszt, akik munkájuk vagy élethelyzetük miatt rugalmasabbak, például a 60 év felettiek, az inaktívak, az alacsonyabb jövedelműek, illetve a gyermek nélküli családok.
Az utazók fele ma már soha nem indul el utasbiztosítás nélkül, további 26 százalék pedig legalább időnként köt – mondta Szobonya László, a Groupama Biztosító lakossági nem-életbiztosítás termékmenedzsment vezetője.
Az eddig jellemző szezonok határai elmosódni látszanak: a mediterrán tengerpartokon például akár még októberben is nyári idő és fürdőzésre alkalmas tengervíz várja az utazókat, míg tendenciává vált az is, hogy a távoli, trópusi nyaralóhelyek nyári hónapjai az esősebb évszak ellenére is keresettek – mondja Molnár Judit, az OTP Travel ügyvezetője.
Czikora Emese, az OTP Bank bankbiztosítási főosztályvezetője szerint náluk októbertől náluk nemcsak a biztosítási összegek jelentős emelésére kerül sor, hanem lehetőség nyílik – indokolt esetben – a külföldi tartózkodás meghosszabbítására, az idő előtti hazautazás költségeinek, valamint a járatkésés miatti parkolási többletköltségek megtérítésére is.