Emelkedéssel zárt Amerika
A Dow végül 0,2%-ot, az S&P 500 0,25,%-ot, míg a Nasdaq 0,55%-ot emelkedett ma.
Pluszban Amerika
Ledolgozták korábbi esésüket az amerikai indexek. A Dow stagnál, az S&P 500 kismértékben, 0,2%-kal emelkedik, míg a Nasdaq 0,6%-os pluszban van.
Fontos szintet tört át a Magyar Telekom
Erős napot zárt a magyar tőzsde, a nagypapírok közül a legtöbb izgalmat a Magyar Telekom szolgáltatta, melynek árfolyama fontos szintet tudott áttörni.
Lefordult Amerika
A Nasdaq már 0,5, az S&P 500 0,3, a Dow Jones pedig 0,1 százalékos mínuszban van, miután kiábrándító fogyasztói bizalmi adatok érkeztek Amerikából.
Továbbra is pluszban Európa
A nap végéhez közeledve a vezető európai részvényindexek közül a francia CAC 1,3, a német DAX 0,7, az angol FTSE pedig 0,2 százalékos pluszban van.
Beindult a rali, elszálltak a kínai részvények
Jelentős emelkedés látható az amerikai tőzsdén jegyzett kínai részvényekben, miután a kínai jegybank ma gazdaságélénkítő intézkedéseket jelentett be.
Kis emelkedés az USA-ban
Minimális emelkedés látszik csak az amerikai tőzsdéken a nyitás után, a Dow 0,2 százalékkal került feljebb, míg az S&P 500 0,1 százalékot emelkedett, a Nasdaq pedig 0,2 százalékot erősödött. A Dow Jones ezzel új történelmi csúcsot döntött. Az emelkedés ugyan szerény, de úgy tűnik, hogy folytatódik a múlt heti rali, miután a Fed 50 bázisponttal csökkentette a kamatlábakat.
Emelkedik a magyar tőzsde
Az MNB várakozásoknak megfelelő kamatdöntése nem hozott jelentős mozgásokat a magyar tőzsdén, a BUX index továbbra is mérsékelt pluszban van. A legjobban teljesítő papírok közül az elmúlt percekben az AutoWallis emelkedése gyorsult be, miután az MBH friss célárat és vételi ajánlást határozott meg a részvényre.
Venni kell az AutoWallis részvényeit az MBH szerint
Az MBH Befektetési Bank megkezdte az AutoWallis követését, és a friss célárat, valamint ajánlást határozott meg a részvényre. Hasonló témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.
Régóta vártak már erre a befektetők - Most kell Telekom részvényeket venni?
Nemrég már foglalkoztunk vele, hogy nagy izgalmak jöhetnek az elmúlt egy év egyik legnagyobb hazai tőzsdesztárjánál, a Magyar Telekomnál. A várt kitörés ma megtörtént, így megnéztük, hogy mire lesz ezt követően érdemes figyelnie a befektetőknek, emellett pedig azzal a kérdéssel is foglalkoztunk, hogy éredemes-e a mostani kitörést követően Magyar Telekom részvényt vásárolni.
Itt az MNB kamatdöntése: tovább csökkennek a kamatok
Csökkentette az alapkamatot mai ülésén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, az irányadó ráta 25 bázisponttal 6,5%-ra csökkent. Az augusztusi szünet után változott ismét a kamat, ám ez nem okozott meglepetést, a Portfolio által megkérdezett elemzők ugyanis egyöntetűen 25 bázispontos csökkentésre számítottak.
Távozik a Graphisoft Park vezérigazgatója
A Graphisoft Park bejelentette, hogy a társaság vezérigazgatója, Kocsány János jogosultságának elérésével 2025. június 30-án nyugdíjba kíván vonulni.
Jó befektetés most az easyJet?
A Wizz Air kilátásaival már többször is foglalkoztunk az elmúlt időszakban, múlt héten pedig a Ryanairt is górcső alá vettük. Ezúttal viszont az easyJet kilátásaival foglalkozunk: elemzésünkből kiderül, hogy mit gondolnak most az elemzők a részvényről, milyenek a cég eredményvárakozásai, de foglalkozunk az árazással, és azzal a kérdéssel is, hogy érdemes-e most easyJet részvényeket vásárolni. Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.
Emelkednek a tőzsdék
Továbbra is jó a hangulat az európai tőzsdéken, részben a kínai központi bank monetáris ösztönző intézkedéseinek köszönhetően. A szektorok közül a bányavállalatok és a technológiai cégek teljesítenek a legjobban, de mindössze csak a távközlési és a közüzemi szektor van negatív tartományban.
Itt az újabb terv, hogy mentenék meg a kínai részvénypiacot
Egy sor gazdaságélénkítő intézkedést jelentett be Kína, és a hatóságok azt is tervezik, hogy létrehozzanak egy részvénystabilizációs alapot, amely legalább 800 milliárd jüan (113 milliárd dollár) kezdeti likviditási támogatást nyújt a bajba jutott részvénypiac számára - írja a Bloomberg.
Erős nyitás Európában
Emelkednek az európai tőzsdék a nyitás után, a DAX 0,7 százalékkal került feljebb, míg a CAC 1,3 százalékot emekedett, a FTSE 100 pedig 0,5 százalékos pluszban nyitott. A milánói börze is feljebb került 0,6 százalékkal, míg a spanyol tőzsde 0,5 százalékot emelkedett.
Jó hírt kapott Japánból a Richter
A Richter Gedeon partnere, a Fuji Pharma megkapta a Japánban kifejlesztett Alyssa kombinált tabletta forgalomba hozatali engedélyét az Egészségügyi, Munkaügyi és Jóléti Minisztériumtól a diszmenorrea tervezett indikációjára.
Lerakta a legjobb ajánlatát a sztrájkoló dolgozóknak a Boeing, de a szakszervezet meg sem szavazta
A Boeing és a szakszervezet közötti tárgyalások továbbra is holtponton vannak, miután a vállalat hétfőn új bérajánlatot tett a sztrájkoló dolgozóknak. A repülőgépgyártó "legjobbnak és véglegesnek" titulált ajánlatában szerepel a teljesítménybónusz visszaállítása, a nyugdíjjuttatások javítása és a ratifikációs bónusz megduplázása 6000 dollárra.
Donald Trump 200 százalékos vámmal fenyegette meg a John Deere-t
A volt amerikai elnök, Donald Trump hétfőn kemény hangvételű nyilatkozatot tett a John Deere vállalattal kapcsolatban. Egy pennsylvaniai politikai rendezvényen Trump 200 százalékos vámmal fenyegette meg a mezőgazdasági gépgyártót, amennyiben a cég a termelés jelentős részét Mexikóba helyezi át - számolt be a CNBC.
Folytatódhat az emelkedés
Mik az aktuális események a tőzsdéken?
- Emelkedéssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,1 százalék pluszban zárt, a S&P 500 0,3 százalék pluszban fejezte be a napot, míg a Nasdaq 0,3 százalékot emelkedett.
- Az ázsiai tőzsdéken ma reggel pozitív hangulat látszik, a Nikkei 0,29 százalékos pluszban van, a Hang Seng 3,3 százalékos pluszban áll.
- Jó hangulatban nyithatnak az európai tőzsdék, a határidős részvényindexek állása alapján a DAX 1,22 százalék pluszban nyithat, a CAC 0,57 százalékkal kerülhet feljebb, míg a FTSE 0,89 százalékot emelkedhet.
- Vegyes nyitás várható az amerikai tőzsdéken a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján. A Dow Jones 0,07 százalékot eshet, a S&P 500 0,01 százalékkal kerülhet lejjebb, míg a Nasdaq 0,02 százalékot emelkedhet.
Mi várható makro fronton?
Ma jön a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntése, az elemzők várakozása szerint 25 bázisponttal csökkent kamatot a jegyank. Külföldön a német Ifo-indexre kell figyelni. A német gazdaság gyengélkedik, az Ifo-indexből kiderül, hogy szeptemberben látjuk-e már a jelét a felpattanásnak. Emellett jön az amerikai Conference Board hangulatindexe, amelyre figyelnek a befektetők.
2024. szeptember 23.–29. makronaptár | ||||||
Magyar makrogazdaság | ||||||
szeptember | 23. | hétfő | 8:30 | KSH | Keresetek | júl. |
szeptember | 23. | hétfő | 11:00 | PM | Részletes ÁHT | aug. |
szeptember | 24. | kedd | 14:00 | MNB | Kamatdöntés | |
szeptember | 25. | kedd | 15:00 | MNB | Közlemény | |
szeptember | 27. | péntek | 8:30 | KSH | Munkanélküliség | aug. |
szeptember | 27. | péntek | 8:30 | KSH | Népmozgalom | aug. |
Nemzetközi makrogazdaság | ||||||
szeptember | 23. | hétfő | 9:15 | Franciao. | bmi | szept. |
szeptember | 23. | hétfő | 9:30 | Németo. | bmi | szept. |
szeptember | 23. | hétfő | 10:00 | EU | bmi | szept. |
szeptember | 23. | hétfő | 15:45 | USA | bmi | szept. |
szeptember | 24. | kedd | 10:00 | Németo. | Ifo-index | szept. |
szeptember | 24. | kedd | 16:00 | USA | Conference Board hangulatindex | szept. |
szeptember | 25. | szerda | 16:00 | USA | Új lakás eladások | aug. |
szeptember | 26. | csütörtök | 1:50 | Japán | BoJ-jegyzőkönyv | |
szeptember | 26. | csütörtök | 14:30 | USA | GDP (felülvizsgált) | Q2 |
szeptember | 26. | csütörtök | 14:30 | USA | PCE-infláció (felülvizsgált) | Q2 |
szeptember | 26. | csütörtök | 14:30 | USA | Tartós javak rendelésállománya | aug. |
szeptember | 27. | péntek | 8:45 | Franciao. | Infláció (előzetes) | szept. |
szeptmeber | 27. | péntek | 9:00 | Spanyolo. | Infláció (előzetes) | szept. |
Forrás: Portfolio-gyűjtés |
Mi történt eddig a tőzsdéken?
- A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 20,5 százalékos elmozdulással a BUX index áll az élen, a sereghajtó 6,4 százalékos eséssel a CSI 300 index.
- A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 52,5 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Mol papírja áll 6,8 százalékos eséssel.
- A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Arany árfolyama már 27,3 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok | |||||||
Árfolyam | 1 nap | 1 hét | 1 hónap | Idén | 1 év | 5 év | |
Amerikai részvényindexek | |||||||
Dow Jones | 42 124,65 | 0,1% | 1,2% | 2,3% | 11,8% | 24,0% | 56,3% |
S&P 500 | 5 718,57 | 0,3% | 1,5% | 1,5% | 19,9% | 32,4% | 91,1% |
Nasdaq | 19 852,2 | 0,3% | 2,2% | 0,7% | 18,0% | 35,0% | 153,9% |
Ázsiai részvényindexek | |||||||
Nikkei | 37 723,91 | 0,0% | 3,1% | -1,7% | 12,7% | 16,4% | 70,9% |
Hang Seng | 18 247,11 | -0,1% | 4,7% | 3,6% | 7,0% | 1,1% | -30,4% |
CSI 300 | 3 212,76 | 0,4% | 1,7% | -3,4% | -6,4% | -14,1% | -17,4% |
Európai részvényindexek | |||||||
DAX | 18 846,79 | 0,7% | 1,1% | 1,1% | 12,5% | 21,1% | 52,7% |
CAC | 7 508,08 | 0,1% | 0,8% | -0,9% | -0,5% | 4,5% | 33,3% |
FTSE | 8 259,71 | 0,4% | -0,2% | -0,8% | 6,8% | 7,5% | 12,7% |
FTSE MIB | 33 679,8 | -0,2% | 0,3% | 0,1% | 11,0% | 17,9% | 53,8% |
IBEX | 11 797,9 | 0,4% | 1,9% | 4,6% | 16,8% | 24,2% | 29,7% |
Régiós részvényindexek | |||||||
BUX | 73 060,06 | -0,1% | 0,4% | 0,2% | 20,5% | 31,9% | 79,1% |
ATX | 3 594,02 | -0,6% | 0,0% | -2,6% | 4,6% | 13,8% | 18,4% |
PX | 1 580,98 | -0,4% | 0,3% | 0,1% | 11,8% | 17,5% | 51,3% |
WIG20 | 81 900,31 | 0,2% | 0,2% | -2,7% | 4,4% | 23,1% | 44,0% |
Magyar blue chipek | |||||||
OTP | 18 510 | -0,4% | 0,1% | 1,4% | 17,2% | 44,1% | 46,3% |
Mol | 2 634 | -0,8% | -0,1% | -3,8% | -6,8% | -5,5% | -11,6% |
Richter | 10 850 | 0,7% | 0,9% | 2,1% | 24,0% | 17,9% | 117,3% |
Magyar Telekom | 1 040 | 2,0% | 1,8% | -1,5% | 52,5% | 95,1% | 138,8% |
Nyersanyagok | |||||||
WTI | 71,33 | -1,9% | 0,3% | -5,9% | -0,8% | -20,8% | 21,8% |
Brent | 74,25 | -0,7% | 2,2% | -5,9% | -4,4% | -20,5% | 15,3% |
Arany | 2 628,58 | 0,6% | 1,8% | 4,5% | 27,3% | 36,4% | 72,3% |
Ezüst | 30,76 | -1,7% | 0,1% | 3,6% | 26,8% | 30,4% | 65,7% |
Devizák | |||||||
EURHUF | 394,7750 | 0,4% | 0,2% | 0,4% | 3,3% | 1,6% | 17,8% |
USDHUF | 354,6308 | 0,5% | 0,1% | 0,9% | 2,5% | -2,8% | 16,3% |
GBPHUF | 474,2351 | 1,1% | 1,3% | 2,1% | 7,5% | 5,9% | 25,1% |
EURUSD | 1,1132 | -0,1% | 0,1% | -0,4% | 0,8% | 4,4% | 1,2% |
USDJPY | 144,4150 | 0,0% | 2,8% | -0,6% | 2,4% | -2,5% | 34,5% |
GBPUSD | 1,3351 | 0,5% | 1,2% | 1,2% | 4,7% | 8,8% | 7,4% |
Kriptovaluták | |||||||
Bitcoin | 63 325 | 0,2% | 8,8% | -1,2% | 43,3% | 138,2% | 554,0% |
Állampapírok | |||||||
10 éves amerikai állampapírhozam | 3,74 | 0,4% | 3,4% | -1,7% | -3,3% | -15,5% | 119,1% |
10 éves német állampapírhozam | 2,11 | -2,3% | 2,5% | -2,9% | 3,8% | -22,2% | -461,2% |
10 éves magyar állampapírhozam | 6,35 | 0,2% | 1,0% | -0,8% | 7,1% | -10,6% | 219,1% |
Forrás: Refinitiv, Portfolio |
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ