Hozzátette, hogy a Dunakanyarban a 2013-as rekord árvízhez képest 50 centiméterrel alacsonyabb volt a tetőzés vízszintje. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szakemberek folyamatosan találnak buzgárókat, csurgókat a védműveken, és ezek megjelenése a tetőzésnél egyre gyakoribb lesz.
Kérdésre elmondta, hogy Pilismaróton megcsúszott (suvadt) a töltés, de a szakemberek ezt gyorsan kezelték és leterhelték a védművet. Kitért arra is, hogy nem értesült semmilyen különleges eseményről a budapesti védekezés kapcsán;
a Margit-szigeten a védművek tartanak, szivárgásról egyelőre nincs hír.
A Duna főváros alatti szakaszáról szólva megjegyezte, hogy egy korábbi nagy árvíz miatt ezen a részen nagyon magas a partfal, és a mostani védművek is már készen állnak, majd hozzátette, hogy a védekezés például a Dunakanyarban most sokkal korábban, hatékonyabban, gyorsabban és tervszerűbben ment, mint 2013-ban.
Címlapkép forrása: Portfolio