Az OTP Bank a Magyar Nemzeti Banktól kapott elsődleges alapvető tőkeinstrumentum (CET1) visszavásárlási egyedi engedély alapján folytatta tegnap a saját részvény vásárlásokat.
2024. szeptember 16-án a Budapesti Értéktőzsdén 12 104 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 18 507 forint/darab átlagáron, aminek összértéke 224 millió forint, és a részvénypiaci forgalom 10 százalékát adta.
A tranzakció nyomán az OTP Csoport tulajdonában lévő saját részvények állománya 4 521 595 darabra változott. A saját részvény állomány 1,61%.
A saját részvények visszavásárlásában az OTP idén már igencsak aktív volt, február közepén megkapta az egyedi engedélyt az MNB-től, ami alapján idén december 31-ig legfeljebb 60 milliárd forint összegben vásárolhat vissza részvényeket. Az OTP olyan ütemben vette vissza a részvényeit, hogy augusztus 13-án a 60 milliárd forintos program végére ért. Ebben az etapban a napi forgalom közel 9 százalékát adták az OTP vásárlásai, a program végére a saját részvények állománya 4,4 millió darabra emelkedett, ami az OTP 280 millió darab összes részvényének az 1,6 százaléka. Aztán augusztus közepén jött a hír, hogy ahogy lejárt ez a 60 milliárd forintos program, már indulhat is a következő: az OTP újabb engedélyt kért, és kapott az MNB-től, aminek értelmében 2025. május 15-ig legfeljebb 60 milliárd forintnyi részvényt vásárolhat vissza, ezt szeptember közepén el is kezdte.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ