Tegnapi záróértékük közelében az indexek
A zárásra nagyjából nullába értek vissza az amerikai indexek, a Dow és az S&P 500 is minimális, néhány pontos elmozdulással fejezte be a napot, míg a Nasdaq 0,2 százalékot esett.
Kis mínusz
Az esti órákban továbbra is kis esés látszik az amerikai tőzsdéken, a Dow 0,3 százalékos mínuszban van, míg az S&P 500 0,2 százalékot gyengült, a Nasdaq pedig 0,1 százalékot esett. Ugyan az S&P 500 a kereskedési idő elején történelmi csúcsra emelkedett, a befektetők inkább kivárásra játszanak a Fed holnapi kamatdöntése előtt.
Lefordulás
A kezdeti emelkedés után hangulatromlás látszik az amerikai tőzsdéken, a Dow és az S&P 500 már 0,2 százalékos mínuszban van, míg a Nasdaq 0,1 százalékkal került lejjebb.
Kezd formában lenni a bitcoin
A Fed holnapi kamatdöntése előtt megnőtt a volatilitás a kriptopiacon, a bitcoin árfolyama ismét 60 000 dollár fölé emelkedett.
Kilőtt a Wizz Air - Ez már a fordulat?
Jelentős emelkedést láthattunk kedden a Wizz Air és más európai légitársaságok részvényeiben is, ennek kapcsán pedig adódik a kérdés, hogy korai-e már fordulatról beszélni a Wizz Air esetében azt követően, hogy a cég árfolyama július vége óta lefeleződött és az elmúlt hetekben napról napra érte el a történelmi mélypontokat. Erre a kérdésre kerestük a választ.
Mérsékelt emelkedéssel zárt Európa
Pluszban fejezték be a napot a vezető nyugat-európai részvényindexek, a DAX és a CAC 0,5 százalékot emelkedett, míg a FTSE 100 0,4 százalékkal került feljebb.
Csak az OTP emelkedett ma a hazai blue chipek közül
Miközben az európai és az amerikai tőzsdéken jó a hangulat, a BUX minimális csökkenéssel zárt.
Hasítanak az európai légitársaságok
Emelkednek a mai kereskedésben a nagy európai légitársaságok részvényei a Ryanair vezérigazgatójának pozitív kommentárját követően:
- a Ryanair 5,6 százalékkal
- a Lufthansa 4,4 százalékkal
- az Air France 5,7 százalékkal
- a Wizz Air 9 százalékkal került feljebb.
A Ryanair vezére szerint augusztusban jól alakultak a foglalások, pozitív trendeket látnak, és kevésbé lesz szükség a jegyárak csökkentésére. De hozzátette, hogy a légitársaság profitja a folyó pénzügyi évben kismértékben elmaradhat az előző évitől.
A kamatdöntésre várnak a tőzsdék
Emelkedéssel nyitottak az amerikai indexek, a Dow 0,1 százalékos, az S&P 500 0,3 százalékos, a Nasdaq 0,6 százalékos pluszban áll.
A befektetők már a Fed holnapi kamatdöntését várják, illetve ma érkezett egy kiskereskedelmi adat, ami biztató a fogyasztás alakulását tekintve, a várt 0,2 százalékos esés helyett ugyanis 0,1 százalékos emelkedést mutatott.
Az egyedi sztorik közül kiemelhető a Microsoft, a részvények árfolyama 1,8 százalékos pluszban áll, miután a vállalat osztalékemelést és saját részvények vásárlását jelentette be.
Az Intel papírjai 2 százalékkal emelkednek, miután a vállalat közölte, hogy elhalasztja németországi gyárának építését.
Újabb lépéshez érkezett a 4iG átalakulása: szétválik a Vodafone
A 4iG 2023. november 13. napján elindított transzformációs programja a következő jelentős mérföldkövéhez érkezett azzal, hogy a mai napon a Vodafone Magyarország Zrt. részvényesei döntöttek a Vodafone Magyarország Zrt. kiválás útján megvalósuló szétválásáról - közölte a vállalat.
Csökkenő kamatokra, gyengülő forintra számít az Equilor
Csökkenő infláció és jegybanki alapkamat Magyarországon, gyengülő forint és dollár, erre számít az Equilor. Hogy mibe érdemes ilyen környezetben befektetni? Az elemzőház óvatosságra int a növekvő bizonytalanságok miatt, de jó alternatívát jelenthetnek a magyar állampapírok, amelyek relatíve magas reálhozamot kínálnak, a részvénypiacokon érdemes lehet a régiós, különösen a lengyel és magyar piacok felé fordulni, amelyek historikusan olcsónak számítanak. A szektorok közül a defenzívebb ágazatok, mint a közművek, gyógyszeripar és nem ciklikus fogyasztási cikkek gyártói lehetnek vonzóbbak a gazdasági ciklus jelenlegi szakaszában, derült ki az Equilor sajtótájékoztatóján.
Alulteljesít a BUX
A kereskedés felénél kitartanak az óvatos pluszok az európai tőzsdéken, a DAX, az FTSE-100 és a CAC-40 is 0,6 százalékos pluszban áll.
A magyar piac alulteljesít, a BUX 0,1 százalékos mínuszban, a blue chipek közül a Mol és az OTP stagnál, a Magyar Telekom 0,4 százalékos pluszban, a Richter pedig 0,2 százalékot esett.
A spanyol gazdaság még a vártnál is jobban teljesíthet idén
A spanyol gazdaság az idei évben várhatóan jelentősebb növekedést produkál, mint azt korábban prognosztizálták. A spanyol központi bank kedden közzétett előrejelzése szerint az ország gazdasági teljesítménye 2,8 százalékkal bővülhet 2023-ban, szemben a korábban várt 2,3 százalékkal.
Megszólalt az AKKO Invest a vételi ajánlatról: az igazgatótanács nem javasolja az elfogadását
Az AKKO Invest Igazgatótanácsa nem javasolja részvényeseinek a nyilvános vételi ajánlat elfogadását, mivel a WING Csoportba tartozó ajánlattevő célja összhangban van a társaság céljaival, növekedési stratégiájával, így amennyiben azok megvalósulnak, az megteremtheti várhatóan annak a lehetőségét, hogy a tulajdonukban lévő részvények piaci értéke emelkedjen – írja közleményében az AKKO.
Újabb 200 millió forintnyi saját részvényt vett az OTP
Folytatja a saját részvény vásárlásokat az OTP, tegnap újabb 224 millió forintnyi részvényt vett a tőzsdén.
Jó a hangulat Európában
Emelkedéssel indítják a napot az irányadó európai indexek, a DAX 0,3 százalékot erősödött, a FTSE-100 0,7 százalékkal, a CAC-40 ,5 százalékkal menetelt felfelé.
A Stoxx szektorindexek közül a bankok és az építőipari anyagok járnak az élen, de jól teljesítenek a kiskereskedelmi részvények is, miután a brit Kingfisher megemelte profitvárakozásait, amire több mint 6 százalékot ugrott a részvények árfolyama.
Emelkednek ma reggel a hazai blue chipek
Emelkedéssel kezdik a keddi kereskedést az irányadó európai indexek, és a magyar tőzsde is felfelé vette az irányt a nyitást követő percekben.
Repkednek a tízmilliárd dollárok, jelentős pénzosztást jelentett be a Microsoft
60 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási programot hirdetett meg a Microsoft, valamint 10%-kal megemelte a negyedéves osztalékát - közölte a Bloomberg.
A héten csődvédelembe menekülhet a Tupperware
Évek óta csökken a kereslet a Tupperware termékei iránt, a céget hosszú ideje próbálják megmenteni. A Bloomberg úgy tudja, hogy már a héten csődeljárást kezdeményezhet a cég.
Goldman: jöhetnek az új csúcsok az aranynál
A Goldman Sachs szerint az arany árfolyama rövid távon mérsékelten eshet, ha az amerikai jegybank a héten csak 25 bázispontos kamatcsökkentés mellett dönt, de a nemesfém árfolyama ezt követően rekordszintre emelkedhet, írja a Bloomberg.
Egyelőre mégsem épül fel Németországban az Intel gigantikus chipgyára
Az Intel eladásai a várakozások alatt alakulnak, a vállalat 15 ezer fős létszámleépítést hajt végre, az amerikai cég a mostani környezetben nem tudja megkezdeni a németországi gigagyárának a felépítését, írja a Reuters.
Furcsa módon lett Larry Ellison a világ harmadik leggazdagabb embere
A vállalati sajátrészvény-vásárlások nagyon komoly vételi erőt jelentettek az elmúlt bő évtizedben az amerikai részvénypiac számára. Érdekes megvizsgálnunk a jelenlegi talán legerősebb grafikonnal bíró nagy technológiai cég, az Oracle esetét, a vállalat részvényszáma 46 százalékkal csökkent az elmúlt 13 évben. Elképesztő matematika jön ki akkor, ha kicsit ezen számok mögé nézünk.
Mi várható ma a tőzsdéken?
Mik az aktuális események a tőzsdéken?
- Vegyesen zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,6 százalék pluszban fejezte be a napot, a S&P 500 0,1 százalékkal került feljebb, míg a Nasdaq 0,5 százalék mínuszban fejezte be a napot.
- Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszik, a Nikkei 2,37 százalékos mínuszban áll, a Hang Seng 1,6 százalékos pluszban áll, míg a CSI 300 0,14 százalékot emelkedett.
- Jó hangulatban nyithatnak az európai tőzsdék, a határidős részvényindexek állása alapján a DAX 1,27 százalék pluszban nyithat, a CAC 0,55 százalékkal kerülhet feljebb, míg a FTSE 1,32 százalékot emelkedhet.
- Eséssel nyithatnak az amerikai tőzsdék, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a Dow Jones 0,04 százalék mínuszban nyithat, a S&P 500 0,05 százalékot eshet, míg a Nasdaq 0,03 százalékkal kerülhet lejjebb.
Mi várható makro fronton?
2024. szeptember 16.–22. makronaptár | ||||||
Magyar makrogazdaság | ||||||
szeptember | 16 | hétfő | 8:30 | MNB | Havi fizetési mérleg | júl. |
szeptember | 16 | hétfő | 8:30 | MNB | Pénzforgalmi adatok | Q2 |
szeptember | 17 | kedd | 11:00 | ÁKK | 3 hónapos dkj-aukció | aug. |
szeptember | 18 | szerda | 8:30 | MNB | Nemzetközi tartalékok | aug. |
Nemzetközi makrogazdaság | ||||||
szeptember | 16 | hétfő | 14:30 | USA | New York-i feldolgozóipari bmi | szept. |
szeptember | 17 | kedd | 11:00 | Németo. | ZEW index | aug. |
szeptember | 17 | kedd | 11:00 | EU | ZEW index | júl. |
szeptember | 17 | kedd | 14:30 | USA | Kiskereskedelmi forgalom | aug. |
szeptember | 17 | kedd | 15:15 | USA | Ipari termelés | aug. |
szeptember | 18 | szerda | 1:50 | Japán | Külkereskelem | aug. |
szeptember | 18 | szerda | 1:50 | Japán | Ipari renelésállomány | aug. |
szeptember | 18 | szerda | 20:00 | USA | Fed kamatdöntés | |
szeptember | 19 | csütörtök | 14:30 | USA | Munkanélkülisegély-kérelmek | szept. |
szeptember | 19 | csütörtök | 14:30 | USA | Philadelphia Fed index | szept. |
szeptember | 20 | péntek | 1:30 | Japán | Infláció | aug. |
szeptember | 20 | péntek | 16:00 | EU | Fogyasztói bizalom | szept. |
Forrás: Portfolio-gyűjtés |
Mi történt eddig a tőzsdéken?
- A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 20,0 százalékos elmozdulással a BUX index áll az élen, a sereghajtó 7,9 százalékos eséssel a CSI 300 index.
- A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 49,9 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Mol papírja áll 6,7 százalékos eséssel.
- A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Ezüst árfolyama már 26,8 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok | |||||||
Árfolyam | 1 nap | 1 hét | 1 hónap | Idén | 1 év | 5 év | |
Amerikai részvényindexek | |||||||
Dow Jones | 41 622,08 | 0,6% | 1,9% | 2,4% | 10,4% | 20,2% | 53,7% |
S&P 500 | 5 633,09 | 0,1% | 3,0% | 1,4% | 18,1% | 26,6% | 87,9% |
Nasdaq | 19 423,06 | -0,5% | 4,1% | -0,4% | 15,4% | 27,8% | 147,4% |
Ázsiai részvényindexek | |||||||
Nikkei | 36 581,76 | 0,0% | 1,0% | -3,9% | 9,3% | 9,1% | 66,4% |
Hang Seng | 17 422,12 | 0,3% | 1,3% | 0,0% | 2,2% | -4,2% | -35,8% |
CSI 300 | 3 159,25 | 0,0% | -1,1% | -5,6% | -7,9% | -14,8% | -20,2% |
Európai részvényindexek | |||||||
DAX | 18 633,11 | -0,4% | 1,0% | 1,7% | 11,2% | 17,2% | 50,5% |
CAC | 7 449,44 | -0,2% | 0,3% | 0,0% | -1,2% | 1,0% | 33,0% |
FTSE | 8 278,44 | 0,1% | 0,1% | -0,4% | 7,1% | 7,4% | 13,1% |
FTSE MIB | 33 569,98 | 0,0% | -0,1% | 1,6% | 10,6% | 16,2% | 52,8% |
IBEX | 11 581 | 0,4% | 2,7% | 5,8% | 14,6% | 21,3% | 27,9% |
Régiós részvényindexek | |||||||
BUX | 72 750,5 | -0,3% | 0,9% | 0,6% | 20,0% | 25,4% | 78,2% |
ATX | 3 595,01 | -0,2% | -0,5% | -0,9% | 4,7% | 13,0% | 17,8% |
PX | 1 576,51 | -0,2% | -0,8% | 0,1% | 11,5% | 16,4% | 48,6% |
WIG20 | 81 710,75 | -0,7% | -0,3% | -3,5% | 4,1% | 21,3% | 39,6% |
Magyar blue chipek | |||||||
OTP | 18 500 | -0,5% | 1,8% | 1,6% | 17,1% | 25,9% | 45,0% |
Mol | 2 636 | -0,9% | 0,2% | -3,2% | -6,7% | -4,6% | -11,4% |
Richter | 10 750 | 0,6% | 1,1% | 3,8% | 22,9% | 16,8% | 118,5% |
Magyar Telekom | 1 022 | 0,0% | -0,4% | -3,0% | 49,9% | 94,7% | 136,6% |
Nyersanyagok | |||||||
WTI | 71,1 | 2,2% | 2,1% | -8,9% | -1,1% | -21,7% | 13,0% |
Brent | 72,62 | 0,2% | 2,0% | -9,1% | -6,5% | -22,8% | 7,1% |
Arany | 2 581,2 | 0,3% | 3,5% | 3,7% | 25,0% | 33,9% | 71,5% |
Ezüst | 30,74 | -0,5% | 8,7% | 8,0% | 26,8% | 32,6% | 71,3% |
Devizák | |||||||
EURHUF | 393,9500 | -0,2% | -0,7% | -0,3% | 3,1% | 2,9% | 18,6% |
USDHUF | 354,1442 | -0,5% | -1,5% | -1,5% | 2,4% | -1,4% | 17,3% |
GBPHUF | 468,1150 | 0,1% | -0,4% | 1,0% | 6,1% | 5,1% | 24,8% |
EURUSD | 1,1124 | 0,3% | 0,7% | 1,2% | 0,7% | 4,3% | 1,2% |
USDJPY | 140,6450 | 0,0% | -1,5% | -5,0% | -0,3% | -4,9% | 30,2% |
GBPUSD | 1,3198 | 0,3% | 0,9% | 2,4% | 3,5% | 6,5% | 6,3% |
Kriptovaluták | |||||||
Bitcoin | 58 212 | -3,9% | 2,0% | -1,1% | 31,7% | 118,8% | 466,8% |
Állampapírok | |||||||
10 éves amerikai állampapírhozam | 3,62 | -1,0% | -2,3% | -7,0% | -6,5% | -16,5% | 96,3% |
10 éves német állampapírhozam | 2,06 | -1,4% | -2,5% | -6,6% | 1,3% | -22,3% | -533,5% |
10 éves magyar állampapírhozam | 6,29 | 0,0% | -0,5% | -1,7% | 6,1% | -10,1% | 195,3% |
Forrás: Refinitiv, Portfolio |
Címlapkép forrása: skynesher
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ