Kutatást készített a magyar SAP: ez a következő három év legnagyobb kihívása
Üzlet

Kutatást készített a magyar SAP: ez a következő három év legnagyobb kihívása

Portfolio
Ügyfelek és partnerek bevonásával készített kutatást az SAP Hungary az SAP S/4HANA átállás magyarországi helyzetéről, tanulságairól, várakozásairól, hogy felhívja a figyelmet a korábbi vállalatirányítási rendszerek támogatásának 2027 végén lejáró határidejére. A felmérés rámutatott, hogy az átállás halogatása legalább olyan veszélyes, mint megfelelő belső erőforrások és elkötelezettség nélkül látszatintézkedésként belevágni. Ugyanakkor azok a cégek, amelyek időben, megfelelő partnerrel, saját munkatársaik szerves bevonásával és motiválásával bonyolítják le a váltást, az új rendszer értékeit kiaknázva jelentős versenyelőnyhöz jutnak, és felkészítik szervezetüket a mesterséges intelligencián alapuló és egyéb fejlesztések befogadására - áll az SAP közleményében.

Az SAP ökoszisztéma előtt álló legnagyobb kihívás a következő három évben az SAP S/4HANA átállás.

A kutatás 2024 első félévében mélyinterjúk keretében vizsgálta az SAP Hungary 15 ügyfele és a rendszerbevezetéseket végző 10 partnercég körében az eddigi SAP S/4HANA tapasztalatokat. A megkérdezett vállalatok között a klasszikus kkv-któl a legnagyobb hazai versenypiaci és állami vállalatokig minden méretű cég képviselte magát, és iparágat tekintve is színes volt a minta: voltak válaszadók a logisztikai szektorból, a telekommunikációból, a vegyiparból, a bank- és energiaszektorból, de klasszikus gyártó cégektől is. A megkérdezettek között voltak gondolkodási fázisban lévő vállalatok, a folyamat előkészítését végző cégek, és évek óta SAP S/4HANA-t használó vállalatok SAP-ért felelős vezetői is. A kutatásban megkérdezett partnerek között a 20 fős kiscégtől az 5000 fős nemzetközi, erős magyar jelenléttel rendelkező vállalatig többféle méretű tanácsadó cég képviselte magát, mindegyikük legalább 5-6 jellemző iparágban van jelen, együtt lefedik a teljes magyar gazdaságot, hiszen az autóipartól a gyógyszeriparon, a telekommunikáción, a kereskedelmen, a bankszektoron, a közlekedésen át a közmű területéig rendelkeznek ügyfelekkel, és mindegyiknek van SAP S/4HANA átállás vagy bevezetési tapasztalata.

A partnerek becslései szerint átlagosan a cégek 10-15%-a állt már át, 20%-uk van jelenleg a tervezési folyamatban, 25%-uk a megvalósítási folyamatban, míg 40-45%-uk még nem tett konkrét lépéseket. Ez utóbbi jelenti a legnagyobb kihívást jelenleg a kapacitások tervezése szempontjából. Ez összefügghet az átálláshoz köthető egyik legnagyobb tévhittel, vagyis annak időtartamával: a kutatás alapján ugyanis az ügyfelek az első felmérő beszélgetéseket megelőzően jellemzően jelentősen alulterveznek, pedig a nagy cégek átállása komplex folyamat; akár 2-3 évet is igénybe vehet.

A kutatás rámutatott arra is, hogy a kisebb vállalatok gyakran nyitottabbak az új technológiákra, és gyorsabban látják meg az átállás üzleti hozadékát. Ugyanakkor a nagyvállalatok, amelyek több erőforrással és dedikált csapattal rendelkeznek, előrébb tartanak az átállás előkészítésében.

A partnerek egybehangzó véleménye alapján a tanácsadói kapacitások jelentősen beszűkülhetnek a következő három évben, ahogy a nagyobb cégek összetett folyamatai is egyre több erőforrást igényelnek.

A felhőmegoldások elfogadottsága is vegyes képet mutat.

Míg a kis- és középvállalkozások inkább a költséghatékonyabb public cloud megoldásokat választják, a nagyvállalatok gyakran ragaszkodnak a private cloudhoz. Az ügyfelek között még mindig jelen van némi bizonytalanság a felhővel kapcsolatos biztonsági kérdések, illetve a felhős konstrukcióval járó vélt kiszolgáltatottság miatt, de a tanácsadók segítségével egyre többen ismerik fel a felhőmegoldások előnyeit.

A kutatás során az is világossá vált, hogy az SAP S/4HANA-ra való átállással szükségszerűen együttjáró felhősítés kérdése nem csak technikai, hanem finanszírozási kihívásokat is rejt magában. A CAPEX/OPEX dilemma sok vállalat számára nehezíti a döntést a felhő alapú és az on-premise megoldások között. A felhőalapú SAP S/4HANA megoldások inkább operatív költségként jelennek meg, míg az on-premise megoldások tőkeköltségként számolandók el. Ez a döntés jelentős hatással van a vállalatok pénzügyi tervezésére és likviditására.

Az SAP S/4HANA átállás kapcsán fontos döntés az is, hogy mit kezdenek a cégek az átálláskor a korábbi rendszereik adataival és folyamataival. Az ügyfelek 45%-a greenfield (zöldmezős) megoldást választott, vagyis teljesen új rendszert és folyamatokat vezetett be, 30%-uk a brownfield (barnamezős) formában, vagyis korábbi adatait, folyamatait megtartva állt át, míg 25% a köztes bluefield migráció mellett tette le a voksát.

Az S/4HANA előnyei között az ügyfelek a rendszer fejlett riportálási képességeit, az üzleti folyamatok újragondolásának, és az iparági sztenderdek beépítésének lehetőségét emelték ki pozitívumként, és egyetértettek abban, hogy az S/4HANA mind a hatékonyságnövelésben, mind pedig a költségcsökkentésben jó eszköznek bizonyul. Emellett arra a jelenségre hívták fel a figyelmet, hogy a felhős megoldásba csatornázott SAP innovációk és legújabb AI fejlesztések egyelőre még nem határozzák meg el az ügyfelek átállási döntéseit- bár a hazai vezetők is figyelemmel kísérik az mesterséges intelligencia fejlődését, és nyitottak ezekre a megoldásokra, a gyakorlati hasznát csak 1-2 év múlva látják reálisan beépülni a vállalati működésbe.

Címlapkép forrása: Shutterstock

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve retteg a Nyugat attól, hogy Oroszország ezt meglépi, most mégis megtörtént – Mi következik Ukrajnában?
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Devizakereskedés alapjai, avagy mi lesz veled forint?

Miben különbözik a devizakereskedés a részvények adásvételétől? Mely devizapárokat érdemes egyáltalán figyelni? Hogyan zajlik le egy tranzakció a forex piacon? Hogyan lehet rövid vagy hosszabb távra spekulálni ezen a piacon?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
stock exhange tőzsde részvény bika medve