A Mol növeli részesedését az Alteóban
Üzlet

A Mol növeli részesedését az Alteóban

Portfolio
Tovább erősíti jelenlétét a zöldenergia-termelésben és -kereskedelemben a Mol, miután növeli részesedését az Alteóban az Indotek Csoport kiszállásával – derül ki a tőzsde honlapján megjelent közleményből.

A közlemény hozzáteszi, hogy a magyar tulajdonú energetikai vállalat jelentős szereplő a hazai megújuló energia piacán, több mint 70 megawatt megújuló energia kapacitással rendelkezik, beleértve szélturbinákat és napelemeket. Emellett a földgáz alapú energiatermelés is jelentős részt képvisel a portfóliójában. Tevékenységi köre kiterjed az energiakereskedelemre, ipari erőművek üzemeltetésére és karbantartására, valamint hulladékkezelési és e-mobilitási megoldásokra.

A Mol, a tulajdonában lévő Mol Res Invetsments Zrt.-n keresztül, a Gránit Alapkezelő (korábban: Diófa Alapkezelő) által kezelt Főnix Magántőkealap és az Indotek-Investments Zrt. által kezelt Riverland Magántőkealappal együtt 2023 elején szerzett többségi befolyást és közös irányítást az Alteo felett.

Most a Mol közvetetten, a tulajdonában lévő Lead Ventures Alapkezelőn keresztül szerzi meg az Indotek korábbi pozícióját az Alteóban.

A közlemény hozzáteszi, hogy a Gránit Alapkezelő által kezelt Főnix Magántőkealap pozíciójára vonatkozóan nem történt bejelentés, így az vélhetően nem változik, ahogy a közös irányítási struktúra sem.

Az előzmények

Az Indotek több mint egy évig volt az Alteo nagybefektetője. A történet egészen 2022. december 16-ig nyúlik vissza, amikor is a Mol kizárólagos tulajdonában álló Mol RES Investments Zrt. szindikátusi és összehangoltsági szerződéseket írt alá a Gránit Alapkezelő Zrt. által kezelt Főnix Magántőkealappal és az Indotek-Investments Zrt. által kezelt Riverland Magántőkealappal azzal a céllal, hogy többségi befolyást és közös irányítást szerezzenek az Alteóban. A konzorcium három tagja, mint összehangoltan eljáró felek adásvételi szerződést kötöttek a Wallis Asset Management Zrt.-vel, hogy tőzsdén kívüli tranzakció keretein belül megvásárolják az Alteóban birtokolt 61,6 százalékos részesedését, amelyen egyelő arányban osztoznak, ezen felül pedig a törvényi kötelezettségnek megfelelően a fennmaradó részvényekre nyilvános vételi ajánlatot tettek.

A Wallisnak részvényenként 2872 forintot fizetett a konzorcium, míg a kisrészvényeseknek 3040 forintot ajánlottak fel.

Akkoriban 3000 forint felett járt az Alteo részvényeinek árfolyama, a bejelentést megelőző napon 3300 forinton zárt a papír, így ennek fényében - és egy független pénzügyi tanácsadó értékelése alapján - az Alteo igazgatósága nem javasolta az ajánlat elfogadását, mivel túlságosan alacsonynak tartották (a nyilvános vételi ajánlat egyébként a Tpt. által meghatározott minimumár volt).

A nyilvános vételi ajánlattal mégis éltek kisbefektetők, az Alteo éves jelentése szerint 2022 végén a Mol Res Investments vezette konzorciumnak 9,99 százalékos részesedése volt, míg 2023 végén már 73,79 százaléka. A Wallis részvénycsomagjával együtt valamivel kevesebb, 71,6 százalék adódna, a különbséget a kisbefektetői felajánlások adhatták.

A tranzakció végül 2023 első negyedévének végéig lezárult, az MNB a MEKH és a GVH engedélyét követően, a konzorcium az Alteo többségi tulajdonosa lett.

Tavaly a konzorcium három tagja két különböző áron vásárolt részvényeket, a Wallis Csoporttól 2872 forintos részvényárfolyamon (ez adta a vásárlások többségét), kisrészvényesektől pedig 3040 forintos áron. Azóta a cég részvényeinek árfolyama jelentősen emelkedett, jelenleg 4500 forint közelében áll a papír, ami több mint 55 százalékos emelkedés a Wallis Csoportnak fizetett árhoz képest, amin az Alteo-részvények nagy részét vásárolta az Indotek. Mint pénzügyi befektető, az Indotek számára ilyen árfolyamemelkedés után a profitrealizálás ésszerű döntés lehet.

A tranzakció értéke sokmilliárd forint lehet, az Alteo legutóbbi éves jelentése szerint a Mol Res Investment Zrt. által vezetett konzorcium 2023 végén 14707606 darab részvényt birtokolt, ha a konzorcium három tagja egyenlő arányban osztozik, akkor 4902535 darab részvény jut mindegyik tagra. A jelenlegi tőzsdei árfolyammal számolva az Indotek mostani tranzakciójának értéke közel 22 milliárd forint lehet.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve retteg a Nyugat attól, hogy Oroszország ezt meglépi, most mégis megtörtént – Mi következik Ukrajnában?
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Devizakereskedés alapjai, avagy mi lesz veled forint?

Miben különbözik a devizakereskedés a részvények adásvételétől? Mely devizapárokat érdemes egyáltalán figyelni? Hogyan zajlik le egy tranzakció a forex piacon? Hogyan lehet rövid vagy hosszabb távra spekulálni ezen a piacon?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
stock exhange tőzsde részvény bika medve