Az orosz Telegram alapítóját letartóztatták Franciaországban
Üzlet

Az orosz Telegram alapítóját letartóztatták Franciaországban

Portfolio
Pavel Durovot, a Telegram üzenetküldő alkalmazás orosz-francia milliárdos alapítóját és vezérigazgatóját szombat este őrizetbe vették a Párizs melletti Bourget repülőtéren - közölték francia hírportálok azonosítatlan forrásokra hivatkozva.

A jelentések szerint Durov magángépen érkezett, és előzetes rendőrségi nyomozás keretében elfogatóparancsot adtak ki ellene Franciaországban.

A nyomozás középpontjában állítólag a Telegram moderátorainak hiánya áll. A hatóságok úgy vélik, ez lehetővé tette, hogy bűncselekmények akadálytalanul folytatódjanak az alkalmazáson. A francia média szerint Durov ellen vasárnap vádat emelhetnek.

A Telegram, amely közel egymilliárd felhasználóval rendelkezik, különösen nagy befolyással bír Oroszországban, Ukrajnában és a volt szovjet köztársaságokban. Az alkalmazás a Facebook, YouTube és WhatsApp után a legfontosabb közösségi médiaplatformok közé tartozik.

Durov 2013-ban alapította a Telegramot testvérével, és 2014-ben hagyta el Oroszországot, miután nem volt hajlandó eleget tenni a kormány követeléseinek. "Inkább vagyok szabad, minthogy bárkitől is parancsokat fogadjak el" - nyilatkozta áprilisban Tucker Carlson amerikai újságírónak.

Az orosz külügyminisztérium közölte, hogy párizsi nagykövetsége tisztázza a helyzetet, és felszólította a nyugati nem kormányzati szervezeteket, hogy követeljék Durov szabadon bocsátását.

Forrás: Reuters

Címlapkép forrása: Manuel Blondeau/AOP.Press/Corbis (AOP.Press/Corbis via Getty Images

Holdblog

A hype nem a bevételt követi

Tanulságos, milyen eltérések vannak a legnagyobb piaci kapitalizációval és a legnagyobb éves bevétellel rendelkező cégek listája közt. Az itt látható grafikon az éves bevétel alapján... Th

RSM Blog

Cégérték számítás: tények, tévhitek

Egy cég valós piaci cégértékének számítása nem csupán számok és pénzügyi mutatók összegzése, hanem egy összetett elemzési folyamat, amely számos tényezőt vesz figyelembe. Mégis, gyak

Holdblog

Kinek fáj az olcsó autó?

Vannak, teszem azt, a nagy német autógyártók. Akiknél - ha Elon Musk nem rúgja rájuk az ajtót a Teslával - lehet, hogy a mai napig... The post Kinek fáj az olcsó autó? appeared first on HOLDBLO

Holdblog

A Fed igyekezne, de könnyen lemaradhat

Végre elérkezett a kamatcsökkentés gondolatához a Fed, ami nagy előrelépés a pár hónappal ezelőtti kommunikációhoz képest. Eddig fokozatosan hűlt a munkaerőpiac, de nemrég hiba csúszott..

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Óriási béremelések jönnek Magyarországon? Látótávolságban a 400 ezer forintos minimálbér!
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
GettyImages-2160537622