Szégyenletesen alacsony összegre biztosítja az állam a magyar gyerekeket
Üzlet

Szégyenletesen alacsony összegre biztosítja az állam a magyar gyerekeket

Portfolio
Az óvodás és iskolás gyermekeknek továbbra is ingyenesen jár az állami balesetbiztosítás, a térítési összegek azonban több mint 20 éve változatlanok – hívta fel a figyelmet a Grantis.
A biztosítási piac kihívásairól is szó lesz a Portfolio közelgő Future of Finance 2024 konferenciáján, érdemes regisztrálni a rendezvényre!

Mire elég az állami gyermek balesetbiztosítás?

Az államilag finanszírozott balesetbiztosítás 3 és 18 éves kor között minden magyar gyermeknek, illetve fiatalnak alanyi jogon jár. A díjat tehát nem a szülők, hanem az állam fizeti a biztosítónak. A kockázatviselést idén is a CIG Pannónia és a Groupama látja el közösen.

Az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosításról szóló kormányrendelet alapján

  • baleseti halálra 200 ezer forintot,
  • csonttörésre 3 ezer forintot,
  • maradandó egészségkárosodásra pedig 3-300 ezer forint közötti összeget térítenek a rokkantság mértékével arányosan.

Az állami gyermek balesetbiztosítást 2003-ban vezették be, az elmúlt két évtized során viszont nem emelkedtek a biztosítási összegek. Ha a gyermek focizás közben eltöri a lábát, akkor a csonttörésért kapott 3 ezer forintos kártérítés nem fedezi a tényleges kiadásokat, mint a gipsz, a mankó, a gyógyszerek vagy a magángyógytorna árát.

állami

A balesetbiztosítás nemcsak Magyarország területén nyújt fedezetet, hanem a Föld valamennyi országában, a nemzetközi vizeken és légtérben is. Balesetnek minősülnek az olyan betegségek is, mint a gyermekbénulás, a kullancscsípés következtében kialakuló agyburok- és agyvelőgyulladás, a veszettség és a tetanuszfertőzés. Ugyanakkor a biztosítás nem nyújt teljeskörű védelmet a balesetekre, például a fogtörésre, a kutyaharapásra, az égési sérülésre vagy a műtétekre már nem fizet. A csonttörésen kívül gyakorlatilag csak a balesetből eredő rokkantság és halál esetén térítenek.

Hogyha megtörtént a baj, a balesetet 30 napon belül be kell jelenti a biztosítónak. Ehhez egy igénylőlapot szükséges kitölteni és igazolni a biztosításra való jogosultságot, valamint csatolni a balesettel kapcsolatos orvosi leleteket. Amennyiben minden dokumentum beérkezett, a biztosító 15 napon belül fizet.

A 10 százalék alatti rokkantságra is mindössze 3 ezer forint jár, pedig ebbe a kategóriába már komolyabb problémák is beletartoznak, mint a kéz- vagy a lábujj, illetve az ízlelőképesség elvesztése. A szakértők szerint összességében tehát érdemes tisztában lenni a jogainkkal és szükség esetén élni az állami biztosítás adta lehetőségekkel, de a magasabb fokú védelem érdekében célszerű külön biztosítást is indítani a gyermeknek.

Milyen pluszt adnak a privát balesetbiztosítások?

Gyermek balesetbiztosítást lehet kötni önállóan is, de többnyire a felnőtt biztosítások mellé szokták ajánlani kiegészítőnek. A már havi pár ezer forinttól elérhető egyéni balesetbiztosítások az államinál lényegesen több kockázatra kiterjednek, és a biztosítási összegek is magasabbak. A Grantis szakértői 5 biztosító ajánlatát hasonlították össze 5 lényeges szempont szerint.

Baleseti halálra az állami biztosítás fixen térít, az egyéni biztosítások gyerekeknél nem minden esetben, de ahol igen, ott 500 ezer és 1 millió forint közöttiek a biztosítási összegek. Csonttörésre 20 és 50 ezer forint között térítenek a biztosítók.

Amíg rokkantság esetén az állami biztosítás nyújtotta maximális 300 ezer forintos biztosítási összeg egyértelműen nem elég a komplex gyógykezelések finanszírozására, addig az akár 10 millió forintot fizető privát biztosítások arra is alkalmasak lehetnek, hogy pótolják a szülő jövedelmét a gyermekgondozás miatt a munkából kiesett évek alatt.

privát

Az említett főbb kockázatok mellett a biztosítók ajánlattól függően többféle eseményre is téríthetnek, például izom- és szalagszakadásra, sürgősségi szállításra és mentésre, speciális műtétekre, kómás állapotra, állatharapásra, kullancscsípés okozta bénulásra. Vagy éppen a második orvosi szakvéleményre, jogvédelemre és az elmaradt tanulmányok pótlására is biztosíthatnak fedezetet. Emellett léteznek kifejezetten oktatási intézmények vagy családok számára elérhető csoportos tanulói biztosítások is, amelyekkel kiterjeszthető a védelem.

A szakértők szerint kritikus fontosságú lehet egy balesetbiztosítás megléte gyermek mellett. Anyagi védelmet jelent arra az esetre, ha a szülő kiesik a munkából, de a költségek megnövekednek a mindennapi kiadásokon túl a gondozással és felépüléssel járó kiadásokkal is.

A biztosítási piac kihívásairól is szó lesz a Portfolio közelgő Future of Finance 2024 konferenciáján, érdemes regisztrálni a rendezvényre!

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Kinek fáj az olcsó autó?

Vannak, teszem azt, a nagy német autógyártók. Akiknél - ha Elon Musk nem rúgja rájuk az ajtót a Teslával - lehet, hogy a mai napig... The post Kinek fáj az olcsó autó? appeared first on HOLDBLO

MNB Intézet

Equity hozamok, a reálgazdaság tükrei

A kötvényhozamok mellett a kevésbé ismert equity hozamok is nagyon értékes információval szolgálhatnak a gazdasági folyamatokkal összefüggő várakozásokkal kapcsolatban. The post Equity hoza

RSM Blog

Cégérték számítás: tények, tévhitek

Egy cég valós piaci cégértékének számítása nem csupán számok és pénzügyi mutatók összegzése, hanem egy összetett elemzési folyamat, amely számos tényezőt vesz figyelembe. Mégis, gyak

Kiszámoló

Streaming forgó

Régről megmaradt a(z HBO) Max előfizetésem, már többször le akartam mondani, annyira kevés rajta az új tartalom Annak ellenére nem érte meg, hogy mint régi előfizető, féláron volt havonta.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
19 éve nem látott ilyet Magyarország: dől a pénz azokhoz, akik félre tudnak tenni
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
gleccser éghajlat klímaváltozás felmelegedés