Nagy állami támogatást jelentettek be a világ legnagyobb újautópiacán
Üzlet

Nagy állami támogatást jelentettek be a világ legnagyobb újautópiacán

MTI
Kínában jól járnak azok, akik most döntenek úgy, hogy lecserélik régi autójukat újra, mivel a duplájára nőtt az új autó vásárlásának állami támogatása.

A világ legnagyobb újautópiacán a new energy vehicles (NEV) gyűjtőnév alatt kategorizált, a teljesen elektromos autókat és különböző hibrideket is magában foglaló alternatív hajtású járművek támogatását 20 ezer jüanra (1 jüan=50,28 forint) emelték az április óta érvényes 10 ezer jüanról. A kereskedelmi minisztérium és még hat másik minisztérium közös közleménye szerint a belsőégésű új autók esetében a támogatás 7 ezer jüanról 15 ezerre emelkedik.

Az intézkedés január 10-éig lesz érvényben.

Kínában a júliussal záródott idei első hét hónapban 6,57 millió belsőégésű személygépkocsit értékesítettek, ami 15 százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakkal összevetve. Eközben a NEV-autók eladása 33,7 százalékkal, csaknem 5 millióra ugrott.

Címlapkép forrása: Portfolio

Ricardo

Egy ábra

A jóléti állam 20. századi felemelkedése Nyugat-Európában. Az ábra az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és Svédország összesített átlagát mutatja. Rövid magyarázat: az a

Kiszámoló

Melyik a legolcsóbb fűtési mód?

Terjednek a modern hőszivattyús fűtési módok, akár központi egységgel szerelve, akár szobánként külön klímával megoldva a fűtést. A hőszivattyú egy remek találmány, egy fordított hűt

Bankmonitor

Mire elég egy átlagos személyi hitel?

Ha személyi hitel felvételét tervezed, érdemes átgondolni, mire használhatod fel. Cikkünkben bemutatjuk, mire lehet elegendő egy átlagos kölcsön, legyen szó autóvásárlásról, lakásfelújí

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Sorra törölnek járatokat a világ legnagyobb légitársaságai biztonsági kockázatok miatt - Ezekbe a városokba nem repülnek

Szerkesztő-újságíró-tartalomfejlesztő

Szerkesztő-újságíró-tartalomfejlesztő
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
Rekordot döntött a Netflix, a befektetők mégsem örültek