Vége a Paksi Atomerőmű durva leterhelésének, de van egy csavar a történetben
Üzlet

Vége a Paksi Atomerőmű durva leterhelésének, de van egy csavar a történetben

A Duna vízhőmérséklete kedvező irányba változott az augusztus 18-i mérések alapján, ezért a korábbi leterhelésben érintett 1-2. blokk 16:21-től ismét névleges teljesítményen üzemel – jelentette be vasárnap délután a Paksi Atomerőmű. A szűkszavú közleményből még annyi derült ki, hogy a 4. blokk, a 8. számú generátor tervezett karbantartása miatt 50%-os teljesítményen működik. Ez azt jelenti, hogy műszaki ok miatt valójában még fokozták is a leterhelést a 4. blokknál.

A fentiekhez azután jutottunk el, hogy augusztus 15-én előbb a 4. blokknál kellett 80 MW-os leterhelést végrehajtani, mert átlépte a Duna mérési pontján a 29,5 fokos küszöbszintet a hőmérséklet.

Aztán mivel másnapra 29,75 fokosra melegedett a Duna a mérési ponton, ezért további háromszor 80 MW-tal le kellett terhelni, hogy a 30 fokos korlátot ne érje el a hőmérséklet. Ekkor az első, a második és a negyedik blokkon volt leterhelés. Így összesen 320 MW-os volt a leterhelés, ami az erőmű teljesítményének mintegy 16%-át érte el.

A legfrissebb hír pedig tegnapi, amely értelmében az első két blokkon megszűntették a leterhelést, és már csak a 4. blokknál van leterhelés.

Azt viszont ráadásul növelték is, hiszen ott az addigi 160 MW-os összes leterhelést fokozták 250 MW közelébe, így jön ki a névleges kapacitás 50%-án üzemelés. az erőmű négy blokkját együtt számolva ez azt jelenti, hogy 160 MW-os felterhelés, és 90 MW-os további leterhelés történt, azaz nettó értelemben mintegy 70 MW-os a felterhelés mértéke.

Mindez a MAVIR bruttó üzemirányítási méréseit tartalmazó alábbi grafikonon is látszik, amikor tegnap délután a Paksi Atomerőmű termelésének kék sávdiagramja kicsit megemelkedett délután 4 óra környékén (akkor zajlott a fent jelzett nettó felterhelés).

energiamix240818
Kép forrása: MAVIR

A fentiek egyúttal azt is jelentik, hogy az energiaügyi miniszter nem élt a frissen megkapott rendeletkiadási jogával, amely értelmében a 30 fokos hőmérsékleli korlátot át lehet lépni a Paksi Atomerőműnél, ha azt az ellátásbiztonsági helyzet indokolja. A jelek szerint tehát nem indokolta, és a zivatarosabb váló időjárási helyzet is besegíthetett ebbe.

Tegnap délben, amikor a mai napra érvényes nagykereskedelmi órás áramár adatokat meghatározták a benyújtott ajánlatok alapján a magyar áramtőzsdén (HUPX), még nem lehetett tudni, hogy tegnap délutántól elkezdik felterhelni Paksot, és nettó értelemben 70 MW-tal növekszik majd az esti órákban is a zsinóráram termelési képesség. Ennek az információnak a hiányában alakult ki ma este a 8-9 óra közötti idősávra ismét rendkívül magas, 600 eurós áramár, így a minapi gondolatébresztő elemzésünkben felvetett esti lakossági áramfogyasztás visszafogási irányok (légkondícionáló kikapcsolás, elektromos autótöltés elhalasztás) még inkább szükségesek lennének, ha lenne ezekre kellő motivációja a háztartásoknak.

hupx240819
Kép forrása: HUPX

Címlapkép forrása: Portfolio

Holdblog

Így termelnek áramot a legnagyobbak

Brazília mutatja az utat a megújuló energiaforrások terén, de óriási helyzeti előnye van. A világ tíz legnagyobb vízerőművéből ugyanis három is az országban van, márpedig... The post Így

Bankmonitor

Mire elég egy átlagos személyi hitel?

Ha személyi hitel felvételét tervezed, érdemes átgondolni, mire használhatod fel. Cikkünkben bemutatjuk, mire lehet elegendő egy átlagos kölcsön, legyen szó autóvásárlásról, lakásfelújí

Holdblog

Balásy Zsolt: Kit érdekel a bitcoin?

Miért foglalkozna bárki egy ilyen obskúrus témával, ha nincs hedge fundja vagy kapucnis pulcsija? Béla bának nincs bitcoinja, nem is érdekli. Ahogy az arany se.... The post Balásy Zsolt: Kit érde

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjárta a poklot, azóta megállíthatatlanul szárnyal Európa egyik legerősebb országának autópiaca

Szerkesztő-újságíró-tartalomfejlesztő

Szerkesztő-újságíró-tartalomfejlesztő
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
GettyImages-1214404579