Nagy Márton irányítása alá került a HungaroControl
Üzlet

Nagy Márton irányítása alá került a HungaroControl

Portfolio
2024. augusztus 1-jétől a Nemzetgazdasági Minisztérium közvetett irányítása alá került a HungaroControl Zrt.– áll az NGM közleményében. A HungaroControl szakmai szempontból legfőbb stratégiai célja a légiforgalom biztonságos és zavartalan áramlásának megteremtése és fenntartása – írják.

Eddig a Hungarocontrol szakmai felügyeletét az Építési és Közlekedési Minisztérium gyakorolta, tulajdonosa pedig a honvédelem.

Nagy Márton iránymutatása alapján a HungaroControl prioritásai közé tartozik a hazai légiközlekedés minőségének jelentős javítása, az európai légiközlekedést támogató szervezettel (Eurocontrol) való szoros együttműködés, valamint a magyar érdekek hatékonyabb képviselete. Kiemelt feladat továbbá a jelentősen megnövekedett átrepülő forgalom kezelhető szinten való stabilizálása, valamint ennek érdekében a jövőbeni díjstruktúra felülvizsgálata és szükség esetén módosítása. Emellett a HungaroControl nagy hangsúlyt fektet szakmai és humánpolitikai tevékenységének megerősítésére és továbbfejlesztésére, valamint nemrégiben állami többségi tulajdonba került Budapest Airport Zrt.-vel való stratégiai és szakmai partnerség kialakítására – áll az NGM közleményében.

A légiforgalom zökkenőmentes koordinálása lehetővé teszi a repülőtér kapacitásának maximális kihasználását, valamint a további, nagymértékű fejlesztések alapjául szolgálnak, ami hosszútávon alapvető feltétele a turisztikai infrastruktúra fejlesztésének – közölte az NGM.

Új vezető is kerül a Hungarocontrol élére, a társaság vezérigazgatói posztjára 2024. augusztus 1-jével Turi Ferencet nevezték ki.

Az eddigi vezérigazgató, Tóth László közös megegyezéssel távozik. Turi Ferenc több mint 40 év szakmai tapasztalattal rendelkezik a légiközlekedés számos területén. Pályafutása során többek között a Malév chicagói régió igazgatójaként, majd kereskedelmi és marketing igazgatójaként is dolgozott. Később a Roland Berger tanácsadó cégnél töltött be ügyvezető-partneri szerepet. A közelmúltban számos jelentős légiközlekedési projektben vállalt stratégiai tanácsadói feladatokat.

A lépés előzménye, hogy az idei nyáron megsűrűsödő repülőkésésekért részben a légiforgalmi irányítás kapacitáshiányait tették felelőssé a légitársaságok, nem csak itthon, hanem Európa-szerte. Nagy Márton a Budapest Airport fejlesztési terveiről szóló július eleji sajtótájékoztatón elmondta, hogy a magyar légtér forgalma megugrott, amit részben az is okozott, hogy túlságosan olcsó a hazai légtér, így ezen változtatni kell.

Címlapkép forrása: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd

Holdblog

Mindent a családtámogatási rendszerről

Milyen állami támogatás és kedvezményes hitel érhető el gyermekvállalás előtt álló párok számára? Hogyan kombinálhatók a támogatások és hitelek? Milyen juttatásokkal élhetnek a munká

Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne akkor költözni egy nagyobb ingatlanba. Ehhez vették igénybe a CSOK Plusz tá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Pusztulásba kergeti a Földet Amerika - 2010 óta nem volt ilyen durva év