Londonba, Milánóba, Isztambulba repültek a legtöbben Budapestről
Üzlet

Londonba, Milánóba, Isztambulba repültek a legtöbben Budapestről

Portfolio
Júniusban több mint 1,5 millió utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ami új rekordot jelent a hónapra a budapesti repülőtér történetében. Ezzel az első félév teljes forgalma elérte a 7,9 milliót, közel 7 százalékkal túlszárnyalva a járvány előtti rekordév, 2019 első félévét. Az utasforgalomnál még látványosabb a teherforgalom növekedése, ami több mint 50 százalékkal ugrott meg egy év alatt - derül ki a Budapest Airport közleményéből.

A Budapest Airport várakozásai szerint 2024 rekordév lesz, vagyis az idei utasszám meghaladhatja a járvány előtti forgalmat.

Idén nyáron már 41 légitársaság 134 úti célja közül választhatnak az utasok. Újdonságként jelent meg idén például Lyon, Szkíathosz, Faro és Brassó, de a palettát új légitársaságok új útvonalai is színesítik, ilyen például a China Southern légitársaság kantoni, és a Shanghai Airlines hsziani járata, amely június vége óta közlekedik, és amelyekhez hamarosan csatlakozik a Hainan Airlines Sencsen-Budapest járata is.

A félév során a legnépszerűbb városok London, Milánó és Isztambul voltak, az országok közül pedig az Egyesült Királyság, Olaszország és Spanyolország szerepel. Spanyolország és Olaszország irányába az idei első félévben 66%-kal több ülőhelyet kínáltak a légitársaságok, mint 2019-ben.

Hasonlóan az utasforgalomhoz, a kezelt árumennyiség tekintetében is újabb csúcsot dönthet idén év végén a Budapest Airport. Júniusban a cargo mennyiség elérte a 25 001 tonnát - ez 57,5%-kal több, mint 2023 júniusában, és túlszárnyalja az eddig cargo szempontból minden idők legerősebb hónapjának számító márciust is. 2024 első félévében összesen 133 747 tonna árut kezeltek a budapesti repülőtéren, ami 46,2%-kal több, mint a tavalyi év azonos időszakában, és egyúttal rekord félévet jelent a repülőtér történetében.

Címlapkép forrása: Shutterstock

Holdblog

Mindent a családtámogatási rendszerről

Milyen állami támogatás és kedvezményes hitel érhető el gyermekvállalás előtt álló párok számára? Hogyan kombinálhatók a támogatások és hitelek? Milyen juttatásokkal élhetnek a munká

Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne akkor költözni egy nagyobb ingatlanba. Ehhez vették igénybe a CSOK Plusz tá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Ez is érdekelhet
tozsde reszveny arfolyam