FONTOS Kijött a friss adat: váratlanul megugrott az infláció Európában
Meglepte az elemzőket az Nvidia egyik legnagyobb kihívója
Üzlet

Meglepte az elemzőket az Nvidia egyik legnagyobb kihívója

Portfolio
Felülmúlták az elemzői várakozásokat az AMD második negyedéves eredményei, ami különösen a vállalat AI chipjei iránti erős keresletnek volt köszönhető - közölte a CNBC.

A cég bevétele 5,84 milliárd dollár volt a második negyedévben, szemben az előzetesen várt 5,72 milliárd dollárral. A cég profitja is jelentősen nőtt: az egy évvel korábbi 27 milliárd dollárról 265 millió dollárra. Az egy részvényre jutó nettó nyereség pedig 69 cent volt, szemben az előzetesen várt 68 centtel.

A jelentős növekedés elsősorban az AI chipek iránti magas keresletnek volt köszönhető Lisa Su vezérigazgató szerint.

Az AMD AI-chipek értékesítését adatközpont szegmensükben jelentik. Ez éves szinten 115 százalékkal nőtt és elérte a 2,8 milliárd dollárt, ami szintén magasabb az elemzők által várt 2,78 milliárd dollárnál.

az MI300-as chipekből származó bevétel meghaladta az 1 milliárd dollárt a negyedév során. Ennek eredményeként most arra számítanak, hogy az adatközpontok GPU-iból származó bevétel 2024-ben meghaladhatja a korábban várt 4 milliárd dollárt is.

A Client szegmens 49 százalékkal nőtt egy év alatt és elérte az 1,5 milliárd dollárt, a gaming szegmensben azonban mindössze 648 millió dolláros bevételt jelentett a vállalat, ami elmaradt az előzetesen várt 676 millió dollártól.

Az AMD árfolyama a keddi zárást követően 7,6 százalékot emelkedett.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne akkor költözni egy nagyobb ingatlanba. Ehhez vették igénybe a CSOK Plusz tá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
GettyImages-2160537622