Jó híreket közölt a debreceni akkumulátorgyár mögötti cég
Üzlet

Jó híreket közölt a debreceni akkumulátorgyár mögötti cég

Portfolio
A csökkenő bevételek ellenére jelentős, két számjegyű profitnövekedésről számolt be a hazánkban is aktív Contemporary Amperex Technology (CATL) akkumulátorgyártó a második negyedévben - írja a Bloomberg.

Az akkumulátorokhoz szükséges nyersanyagok árának zuhanása lejjebb nyomta a cellák árát is. Ennek következtében a június végével zárult három hónapban a CATL bevétele 13,2%-kal 87 milliárd jüanra csökkent. Az első félév teljesítménye pedig 12%-kal 66,8 milliárd jüanra esett vissza.

A profit azonban az időszak során 13,4 százalékkal 12,35 milliárd jüanra emelkedett, ami magasabb az előzetessen vártnál, míg az első félévi nettó nyereség 10,4 százalékkal 22,9 milliárd jüanra emelkedett.

Az akkumulátorokhoz szükséges nyersanyagok árának zuhanása lejjebb nyomta a cellák árát is. Ennek következtében a CATL bevétele a második negyedévben 13,2%-kal 87 milliárd jüanra csökkent. Az első félév teljesítménye pedig 12%-kal esett vissza és így 166,8 milliárd jüan lett.

A CATL piaci részesedése májusban 37,5%-ra nőtt, ami 2,3 százalékponttal magasabb az előző év azonos időszakához képest az SNE Research adatai szerint. Kínán belül pedig - amely a világ legnagyobb elektromos jármű piacával rendelkezik - a CATL részesedése elérte a 45%-ot.

Miközben üzleti teljesítménye továbbra is erős marad, addig harmadik számú riválisa, az LG Energy Solution nehézségekkel küzdött. A dél-koreai akkumulátorgyártó szerdán csökkentette éves értékesítési célját miután 23,7 milliárd won veszteséget jelentett a második negyedévben szemben az elemzők által várt 13 milliárd won nyereséggel.

Címlapkép forrása: Portfolio

Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek katasztrófaként, mert volt előtte egy spinoff, a Solventumot leválas

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról szóló fejezetek teljesen jók, de a további részek is megfontolásra érdemese

Holdblog

Egyre nagyobbak az olimpikonok

Ahogy egyre több az olimpiai sport, úgy lesznek egyre nehezebbek és magasabbak az olimpikonok. Különösen a férfi sportolóknál látványos a növekedés, az Olympedia szerint például... The post

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
lambert zoltán és ferencz gyöngyi wts